A dél-kaukázusi drónháború
Nyirán Tamás
2020. szeptember 27-én harcok újultak ki Azerbajdzsán és Örményország között, két olyan állam állt újra háborúban egymással, melyek a Szovjetunió felbomlását követően nem tudtak megegyezésre jutni a vitatott Hegyi-Karabah térség hovatartozását illetően. Míg nemzetközi szinten mindkét állam a másikat okolta az első eldördülő lövések leadásáért, addig Azerbajdzsán a szociális média felületeit felhasználva demagóg propagandakampánnyal népszerűsítette saját katonai csapásmérési képességeit. A Dél-Kaukázus térségben fellobbanó harcok új frontot nyitnak Moszkva és Ankara rivalizálása között, ki-ki saját politikai érdekeinek megfelelően támogatást adott a harcoló feleknek, ügyelve arra, hogy az általuk nyújtott katonai támogatások mértéke továbbra is egy korlátozott regionális háború keretei között maradjanak.
Végül november 10-én Moszkva közvetítésével tűzszünetet kötöttek a harcoló felek. A színfalak mögött meghúzódó hatalmak ki-ki magát tekinthette győztesnek. Míg Moszkva a fegyverszünet kicsikarásával lehetőséget teremtett egy 2000 fős békefenntartó egység betelepítésére a régióba, addig Ankara a Bakunak biztosított pilóta nélküli repülőgépekkel (UAV) - és a közel-keleti háborúk során elsajátított drón csapásmérési tapasztalatait alkalmazva - fontos szerepet játszott az azeri légifölény megteremtésében, mellyel képes volt formálni a konfliktus győztes kimenetelét is.
A tanulmány célja egyrészt Moszkva és Ankara regionális vetélkedésének miértje és annak érdekérvényesítési folyamata, valamint az azeri-örmény drón-háború sajátos helyzetének bemutatása. A fókuszvesztés elkerülése végett a szerzőnek nem célja tüzetesen áttekinteni a konfliktus két legfontosabb eseményét, sem pedig a háború során felmerülő nemzetközi közösség diplomáciai erőfeszítésének elemzését. Az elemzés legfőbb célja a korlátozott hadviselésben alkalmazott drón csapásmérés produktív, illetve kontraproduktív oldalainak ismertetése. Az elemzés olyan kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan és milyen formában tudta alkalmazni Ankara a közel-keleti háborúkban szerzett tapasztalatait a kaukázusi háborúban, illetve miért jut(hat)ott ekkora szerep a török drónoknak a konfliktusban. Továbbá az elemzés azt a kérdést is szeretné - röviden - megválaszolni, hogy a konfliktus hatására beszélhetünk-e egyáltalán egy átalakuló, forradalmasított drón hadviselésről, illetve a dél-kaukázusi konfliktus után mire számíthatunk a török drónhadiipar esetében.
A szerző szerint a fent említett kérdéseknek a megválaszolására mindazért van szükség, mivel a kaukázusi konfliktus sok olyan új percepciót hozott fel a felszínre a drón hadviselés területén, melynek összefoglalása és ismertetése, mind a szakmai illetve a téma iránt érdeklődők számára egyaránt tanulságos lehet.
Egy újfajta drón hadviselés kezdete
Azerbajdzsán és Örményország közötti konfliktus azért is különleges, mivel felfedte hogy a hidegháború óta fentmaradt katonai képességekkel rendelkező államok esetében kisebb számú modern hadieszközök (és megfelelő harci doktrína) adaptálása teljesen új fordulatokat eredményezhet a harcoló felek között.
Az azeri adaptáció alapvetően formálta át a harcoló felek közötti harctéri koncepciókat, rámutatott a valós idejű felvételek stratégiai fontosságára, amelyek elengedhetetlen kellékei voltak az azeri légi és szárazföldierők kombinált operatív műveleteihez.
Azerbajdzsán az UAV-ok bevetésével lépéselőnybe került a háború során, képes volt megteremteni légi erőfölényét, mindezzel pedig kikerülte az örmény erők által jól védett, nehezen járható hegyi terep stratégiailag hátrányos akadályát. Azonban ahhoz, hogy megértsük a Dél-Kaukázus térségében kialakult drónhadviselés trendjeit, annak hadviselési hatásait és az azeri győzelem kulcsfontosságú tényezőit, először is meg kell értenünk az elmúlt évek időszakát.
A Déli Áramlat kiépítésével az Európai Unió nagymértékben csökkentette energiahordozó függőségét Oroszországgal szemben, melyben nagy szerepe lett az azeri sah-denizi olajmezőknek is. A kőolaj és földgáz piaci árának meredek növekedése pedig megfelelő pénzügyi alapot teremtett Azerbajdzsánnak a védelmi alapok növelésére. A svéd kutatóintézet, a SPIRI felmérései szerint 2011-2019 között Baku 19 milliárd dollárnyi összeget költött hadseregének modernizálására, mindezzel kibillentve az egykor egyenlőnek mondott katonai erőviszonyokat Jerevánnal szemben. Az azeri haderő rohamos fejlesztése terén a gazdasági erőforrások tényezői mellett fontos kiemelni a regionális hatalmak befolyásövezetiben bekövetkező változásokat is.
Az elmúlt évtizedekben Oroszország volt a térség egyeduralkodó hatalma. Legfőbb fegyverexport partnerként képes volt fenntartani az azeri és az örmény erők közötti egyensúlyt. Baku azonban szabadulni kívánt ebből a kötött helyzetből mivel Ankara egyre erősödő politikai befolyása a régióban lehetőséget teremtett arra, hogy partnerei révén drasztikusan megerősítse és bővítse saját katonai képességeit.
Mindezzel a kapcsolati háló Baku és Ankara vonatkoztatásában ezen a ponton bezárult. Míg Ankara saját pilótanélküli repülőgépek hadiipar komplexumának megteremtésével behozta a lemaradását a nagyhatalmak szemben, addig Azerbajdzsán megfelelő pénzügyi alappal rendelkezett hadseregének modernizálásra.
A 2016-ban kirobbanó négy napos háborúban már látható volt, hogy az azeri hadsereg még csak Izraeltől beszerzett Harop drónokkal operált. Ekkor már Azerbajdzsán új katonai doktrínája az aktív elrettentő erő koncepcióját fogalmazta meg, amelyben a szárazföldi egységek mellett a drón technológia kiegészítő elemeit integrálta. A drónok integrálása azért is volt fontos koncepció, mivel az örmény ballisztikus rakéták kiszolgáltatott helyzetbe hozták az azeri olajkitermelő-infrastruktúrát, ezért Baku a megfigyelési és csapásmérési képességei fejlesztésére fektette a hangsúlyt.
A szeptemberben kiújuló harcok során közzétett videófelvételek egy olyan azeri hadseregről tettek tanúbizonyságot, amely képes hajszálpontos csapásmérésekkel végezni az örmény páncélosokkal és légvédelemmel. Habár az azeri védelmi minisztérium nem osztott meg pontos adatokat a csapásmérő egységekről, azonban a közzétett felvételekből kirajzolódott, hogy Baku hónapokkal ezelőtt Ankara által leszállított Bayraktar TB2 típusú drónokkal hajtottak végre azokat. Ahogy a konfliktus intenzitása egyre erősödött és az azeri drónhadviselési stratégia kikristályosodott, számos elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy Ankara a drón vásárlások mellett saját drónhadviselési tapasztalatait is átadja szomszédjának.
Mindez releváns tényező a karabakh-i konfliktus elemzése szempontjából, mivel tisztább képet kapunk Ankara szíriai és a líbiai polgárháborúban szerzett drónhadviselési tapasztalatait illetően. A Közel-Keleten alkalmazott drónhadviselési doktrína a „teljesen robotizált háború és műveleti koncepció”, mely lényegében a telepített tüzérségi egységek és drónok közötti szinkronizált műveleten alapul. Az Ankara által kialakított doktrínának első fontos állomása volt az 2018-ban indított Olajág hadművelet (Olive Branch) melyet követett két év múlva a Tavaszi Pajzs fedőnevű (Spring Shield) katonai akció.
A 2018-as hadművelet célja még csak egy a szíriai kurd–török határ menti 480km hosszú és 30km mélységű „biztonsági zóna” kialakítása volt. A Tavaszi Pajzs idején már Ankara offenzívát indított és a szíriai Ibdil tartomány területén kisméretű drón rajokkal operált, melyek a megfigyelési és hírszerzési feladatok mellett likvidálási műveleteket is folytattak. Egyes források szerint ilyen „orgyilkos támadások” célpontjai a magasrangú szír tábornokok, ezredesek és a Hezbolah militánsai voltak, de fontos prioritási alapot kaptak a katonai létesítmények, mint Aleppótól délre található zerbai parancsnokság. A török védelmi minisztérium jelentése szerint a misszió kezdete óta a török drónok több mint 3000 személyt, 151 harckocsit, 47 vontatott löveget és 8 légvédelmi rendszert semmisítettek meg. Fontos kiemelni, hogy a törökök által lefektetett drónhadviselési doktrínában mind az információt biztosító pilótanélküli drónokra (UAV) és a légicsapásokra alkalmas harci drónokra (UCAV) is egyaránt támaszkodott.
A hadműveletek sikerességében nagy szerepet játszott, hogy az Anka típusú drón képes volt egyszerre légi parancsnokságként és irányítórendszerként is működni. A légiparancsnoksági funkció betöltése azért is fontos, mivel az UAV-ba beépített autonóm repülésirányító rendszer lehetővé teszi, hogy a földi vezérlőállomással való kommunikáció megszakadása esetén is röppályán maradjon a drón – elkerülve a lezuhanást.
Az ibdili műveletek bizonyították, hogy a távlati magasságokból élő felvételeket közvetítő drónok a kommunikációs vonalakon keresztül hatékonyan tudnak adaptálódni a szárazföldi erők műveleteihez. Egyes elemzők szerint a Tavaszi Pajzs hadművelet rámutatott arra is, hogy a terület hozzáférés/megtagadás (A2/AD) koncepció esetében a drónok hasonló pusztítást képesek véghez vinni, mint egy vadászgép, viszont sokkal kisebb politikai rizikófaktorral rendelkeznek.
A beépített elektromágneses spektrum rendszerek segítségével -EMS (electrimagnetic spectrum)- képesek voltak a szír hadsereg kommunikációs vonalainak a lehallgatására, ezzel felfedve a rejtett szír állások helyzetét. Erősebb motorjának köszönhetően az Anka típusú drón akár 30.000 láb magasságig is képes felemelkedni, ahol az elavultabb szíriai légvédelmi rendszerek már nem érzékelik, addig a TB-2-esek monolitikus anyagbevonatának (amely kisebb fényvisszaverődést eredményez) és a beépített elektronikus zavaró képességeiknek köszönhetően (KORAL) képes volt lokalizálni a szír védelmi rendszerek rádiófrekvenciáit és elpusztítani három orosz gyártmányú Pantsir-S1 légvédelmi rendszert.
Hasonló folyamat zajlott le a líbiai polgárháborúban is, ahol Ankara a Béke Vihar (Operation Peace Storm) művelet keretén belül a török drónok és a szárazföldi haderők közötti együttműködése révén sikeresen kiszorította a Líbiai Nemzeti Hadsereg csapatait Tripoliból és Tarhouna városából. A fentebb taglalt közel-keleti török drónhadviselés doktrínájának adaptálása volt megfigyelhető Azerbajdzsán esetében is.
A nagorno-karabakhi esettanulmány
Az elmúlt évtizedekben folytatott háborús összecsapások során Örményország és Azerbajdzsán között elnyúló kopár hegyláncok vonulatai olyan övezeteket hoztak létre, amelyek közvetlenül elválasztották az azeri és örmény erőket egymástól. Északon a Murovdag (amely a Hegyi-Karabakh északi területeit foglalja magába) elnyúló vonulatait az örmény erők birtokolják, a magaslati pozíciót úgy alakították ki, hogy szűk területet hagytak az ellenséges offenzíva számára.
Azerbajdzsán terve az volt, hogy egy délről északi irányba tartott offenzíva keretén belül elfoglalják a stratégiailag fontos Lachin folyosóját, amely a legközelebbi pont Hegyi-Karabah és Örményország között. Annak érdekében, hogy mindez sikerüljön, Baku hasonlóan megosztott hadműveleti koncepciót követett. A hadműveletek első prioritása az örmény légvédelmi erők megsemmisítése és a légi fölény kialakítása volt.
A drónok feladata egyrészt az örmény tüzérségi valamint a rövid hatótávolságú légvédelmi föld-levegő rakétaállások (SAM) megfigyelése és bemérése volt. Az örmény légvédelem nem tudott hatékonyan fellépni az azeri légi offenzívával szemben, sok esetben a nyílt forráskódú videók ennek a legjobb bizonyítékai, ahol a légi csapások előtti pillanatokban békés örmény erőket mutatnak, akik mit sem sejtenek a fejük felett körőző azeri erők jelenlétéről. Az azeri kombinált csapásmérő műveletek éjjel-nappal folytatódtak, melynek eredményeként a harcok első heteiben az elemzők feltételezései szerint az örmény erők veszteségei 144 db T-72A és T-72B harckocsi, 35 db BMP-1 és -2-es típusú gyalogsági harcijármű, több mint 300 db harci teherautó és terepjáró mellett hat vagy hét tüzérzászlóaljból állt.
Az azeri tűzérség mellett fontos szerep jutott a csapásmérő drónoknak is, különösen az izraeli Harop, azaz kamikaze egységeket lehet kiemelni, amelyek a radaremisszió szenzorjaik révén autonóm módon képesek lokalizálni az ellenséges objektumok radarfrekvenciáit és zuhanólőszerként elpusztítani azokat. A jelentések szerint Baku látványosan élt is ezzel a koncepcióval, és fatális csapás sorozatokat mért az örmény légvédelmi erők kötelékében hadrendbe állított régebbi orosz gyártású S-300 SAM (föld-levegő rakéta) rendszerekre. Az izraeli drónok bevetése már 2016-ban a négy napos háború során felmerült, akkor egy azeri erőt szállító busz ellen vetették be, ami még fontosabb, hogy a pár napos harcok során fontos magaslati területeket foglaltak el, mint észak-Talish és dél-Lelepte, amelyek sokkal jobb drón indítási pozíciókat kínáltak az örmény katonai állásokkal szemben.
Hivatalos adatok nem számszerűsítik pontosan Azerbajdzsán izraeli gyártmányú drónflottáját, azonban a svéd kutatóintézet, a SPIRI szerint 2006 és 2011 között Baku 825 millió dollárnyi összegben vásárolt Izraeltől, mindezzel az azerieknek a második legnagyobb fegyverexportálójává vált Oroszország után. Egyes kutatói megállapítások szerint az azeri drónflotta – „izraeli ága”- 50db Harop, 2db Heron TP, 25db Hermes 450, 2db Hermes 900, 100db Sky Striker és még kevesebb információ birtokában ismeretlen számú Aerostar, Orbiter-1K és Orbiter-3 drónokból áll.
Mindazonáltal, hogy jobban megértsük a dél-kaukázusi drónháború folyamatait és különleges természetét, meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy vajon az azeri drónkampány mennyire volt sikeres. Mindezt a tanulmány következő fejezete a fentebb taglalt örmény állások helyzetével és az azeri erők csapásmérési képességeink összevetésével kívánja prezentálni.
Az azeri-örmény drónháború mögött meghúzódik egy olyasfajta koncepció is, amely korlátozott háború paramétereit fedték fel. A felmerülő elmélet szerint, egy korlátozott katonai képességekkel rendelkező félnek (esetünkben Örményországnak) sok esetben haderejének korlátozottságából adódóan válik inkompetensé egy hosszabb időtartalmú komplex offenzív hadműveletek lefolytatására.
Mindennek a dermedt testtartásnak az eredője a sebezhetőség -még nagyobb- lehetősége és az amúgyis szűkös hadi kapacitások további csökkenésének a félelméből áll.
Ez a korlátozott helyzet állt be amikor az örmény erők összesen e