514490087123754
 
Keresés

A lelkész marad - interjú Kolozsy András nagydobronyi lelkésszel

Novák Tamás

Nagydobrony egy hatezer fős színmagyar falu Kárpátalján, közel a magyar határhoz. A hírekbe legutóbb akkor került be, amikor a helyeik meguntak várni az ukrán államra és saját kézbe vették útjaik felújítását.


A református falu lelkészével Kolozsy Andrással beszélgettünk a háború második napján.


Múlt hét csütörtökön volt lelkészértekezlet, amin sokat beszéltünk, hogy mi lesz, ha kitör a háború. Sok minden felmerült bennünk, de teljesen más volt, tegnap reggel felkelni és olvasni az interneten, hogy kitört a háború. Egy furcsa, nehezen elmondható szorongást éreztem. Talán ezt hívják félelemnek. Azt éreztem, hogy a kevéske biztos dolog, ami itt Kárpátalján körbeveszi az embert, az is elillant egy pillanat alatt. Felkeltettem a feleségem, aki azt hitte, hogy csak álmodik, amikor mondtam neki, hogy kitört a háború.

Aztán megborotválkoztam és átmentem az imaterembe istentiszteletre. A tegnapi ige, ami következett az Sámuel első könyvéből 14. fejezet volt. Az ige arról szól, hogy Izrael népe háborút visel a filiszteusok ellen, aznap reggel ennek különös fénytörése volt, hiszen mindenki tudta, hogy az ország, ahol élünk is háborút visel most.

Aztán amikor a hívekkel kijöttünk az imateremből láttuk, hogy az iskolások jönnek vissza az iskolából. Akkor tudtuk meg, hogy kihirdették az országos hadiállapotot, az iskola Facebook oldalára pedig kiírták, hogy a tanítás bizonytalan ideig szünetel. Akkor vált bizonyossá, hogy elért minket is háború. Megindító volt látni a gyerekek ijedt arcát.


Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert egy pillanat alatt eltűnnek azok a fundamentumok, amiket normális békeidőben stabilnak és megkérdőjelezhetetlenek gondolunk. Sokan futottak a bankautomatához, hogy legyen náluk készpénz, de azonnal 3000 hrivnyára (kb. 30.000 Ft) maximálták a kivehető pénz összegét, a beregszászi busz már nem járt csütörtökön, a benzinkutak előtt hatalmas a sor és szép lassan elindultak a menekülő családok is a magyar határ felé.


Aztán hallottuk, hogy a 250 km-re Ivano-Frankivszket már lőtték is az oroszok és hogy a Kárpátok hágóin már óriási dugók vannak, a menekülők miatt. Itt a faluban, egyrészről felkészülünk a menekültek fogadására, illetve hogy erősítsük az emberek biztonságérzetét a polgármester vezetésével megszerveződött egy faluőrség, hogy aki most rossz szándékkal érkezne, az ne erre jöjjön.


A közszolgáltatások egyelőre működnek, bár tegnap nem lehetett használni a mobilhálózatot, ezért mindenki az internetes kommunikációt választotta. Persze szó van arról is, hogy lehet, hogy ezt is lekapcsolják.


Sajnos nem engedik át a hadköteles férfiakat, ezért volt olyan család, ahol az édesapa elkísérte a családját a határhoz, aztán ő visszafordult, mert nincs magyar útlevele az ukránnal meg nem engedik át.

Mostanra lecsendesedett a falu, olyan volt, mint amikor kitört a járvány.

Ebben a kétségbeejtő helyzetben nagyon fontos, hogy erősek maradjanak a családok, hogy a családfők tudjanak olyat mondani, ami biztonságot és erőt ad a kicsiknek. Úgy érzem, ebben egy lelkésznek különösen fontos szerepe van most.


Ezért is tettem fel a Facebookra egy üzenetet, hogy kicsit oszlassam a kétségbeesés sötét felhőit. Szóval bármi is történik itt, legfeljebb a családomat küldöm át a határon, de én maradok.

Nekem ez az őrhelyem, nekem itt kell szolgálnom.

Kolozsy András lelkész végül azzal zárja a beszélgetést, hogy a kárpátaljaiak sok nehéz időt megéltek, de azt nem szeretnék, hogy a kelet-nyugati szembenállás vasfüggönye itt ereszkedjen majd le a határon, köztük és az anyaország között.