Keresés

A renitens különutas

Széplaki Zsombor

A koronavírus járvány a világ összes országát érinti. Ez még akkor is kijelenthető, ha számba vesszük azt a tényt, hogy egyes országok még a létezését is letagadják, mint teszi azt Türkmenisztán. Minden ország politikai vezetése és társadalma, akár kultúrköre más és más módokon reagál a járványra, ezt pedig nagyban befolyásolhatja a politikai berendezkedés, a társadalmi morál, illetve az adott ország történelem során megélt hasonló veszélyhelyzetei. Nehéz összehasonlítani egyes államoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit, még nehezebb feladatra vállalkozik az, aki értékítéletet akar mondani felettük, hiszen ezidáig biztosan jó és hatásos módszer nem ismert. Globális szabályozásról sem lehet beszélni, járványügyi szakértők és politikusok maguk határozhatják meg, hogyan védik meg országuk állampolgárait egyes korlátozások és tilalmak bevezetésével. Vannak különutasok, akikről a sajtó szívesen cikkez, mintegy fura érdekességként bemutatva nem szokványos megközelítésüket a pandémiás helyzet megoldására - ilyen Svédország és Belarusz.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a két ország közti legnagyobb hasonlóság az, hogy mindkettő Európában található. Politikai berendezkedésük, történelmük, társadalmuk és annak morálja nagyban különbözik egymástól.

A diktatórikus államra hajazó Belaruszban talán nem meglepő, hogy más a viszonyulás a koronavírus felé, mint Európa más országaiban, viszont Svédország passzivitása meglepő lehet. Miért dönthettetek úgy a svédek, hogy más úton próbálják átvészelni a koronavírus járványt?

Svédországot a jelen történések mellett a 2015-ös események miatt is nevezhetjük „Európa különutasának”. A menekültáradat hasonló válaszút elé állította Európa országait, mint a koronavírus. Jórészt maguk dönthették el, hogyan, milyen körülmények között akarják fogadni a menekülteket, sőt, akarják-e fogadni őket. Főként nyugat-európai országok megnyitották kapuikat, de erős megosztottság övezte a befogadás mellett állást foglaló politikát, így történt még a második világháború morális terheit máig cipelő Németországban is. Svédország ekkor is másképp viszonyult a kérdéshez. A svéd társadalom, politikai elit egyöntetűen azt kommunikálta, a befogadásnak nincs etikus alternatívája, hovatovább az Európába érkezők fogják a svéd gazdaságot még jobban felvirágoztatni. Az öt évvel ezelőtti események rávilágítanak arra, hogy a svédek mernek különcnek lenni, rá mernek térni arra a bizonyos „külön útra”.

Svédország kezdetben nem reagált a koronavírus európai megjelenésére, csak ajánlásokat tett és tesz állampolgárai felé, miként tudják elkerülni a megfertőződést. Ma már messze nem az 1.0-ás verziójú ajánlások uralják a tömegtájékoztatást, szigorúbb szabályok vannak érvényben, de össze sem hasonlíthatóak azok az olasz vagy akár a magyar gyakorlattal. Az ötven főnél kisebb rendezvényeket még meg lehet tartani, az éttermek, bárok fogadhatnak vendégeket, valamint a sportlétesítmények is nyitva állnak. A svéd Egészségügyi Szolgálat ajánlásai az IKEA-stílusában megfogalmazott könnyed jótanácsok, mint „gondolja át, szükséges-e elutaznia, fontolja meg útnak indul-e”. A hasonlóan észak-európai és fejlett egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező, liberális eszméket valló Dániában jóval határozottabb hangnemben és tartalommal szólítják meg az állampolgárokat: ne utazzanak vidékre, halasszák el kirándulásaikat, ne rendezzenek családi összejöveteleket ünnepek alkalmából, a rutinszerű családi látogatásokat töröljék. Látszik, a svéd modell nem a fejlett, erős szociális hálóval bíró skandináv államok sajátja.


A svéd miniszterelnök, Stefan Löfven szerint nem hozhatnak olyan szabályokat, amelyek korlátozzák az emberek szabadságát, minden a svédeken és a józan gondolkodásukon múlik. Az ajánlásokat nem szabad összekeverni a szabályokkal és törvényekkel. A szabályok és a törvények ellentmondás nélkül kijelentik, hogy mi tiltott és mi nem. Ezzel ellentétben az ajánlások nem tudnak éles választóvonalként funkcionálni megengedett és tiltott között. Jelenleg a svéd társadalom ilyen ajánlásokkal van ellátva, amelyek óriási tereket nyitnak a szabad értelmezésnek.

A koronavírus rohamos svédországi terjedésével párhuzamosan a svéd egészségügy hivatalos kommunikációja szerint nincs ok aggodalomra, a helyzet nem drasztikus. A szokásos napi sajtótájékoztatók rutinszerű mederben folynak, a svéd újságok hasábjain ritkán találkozni nyugtalanító cikkekel a koronavírussal összefüggésben. Feszültséget gerjeszthet azonban a külföldi hírközlésekkel mutatott éles kontraszt. Az olaszországi vagy spanyolországi állapotokról és halálozási adatokról értesülve joggal merül fel a kérdés, miért cselekszik a kormányunk és egészségügyünk másképp.

Olybá tűnik, ilyenkor a szabadságjogok mindent felülíró tisztelete, az önrendelkezés teljességének igénye kerül éles konfliktusba és nyer az állampolgár azon természetes igényével szemben, hogy a megfelelő jogi, igazgatási és pénzügyi eszközökkel felruházott állam igenis védje meg minden fenyegetéstől.

Svédországban már több, mint 23 ezer ember fertőződött meg, valamint már több, mint 2900 ember hunyt el a koronavírussal összefüggésben. Norvégiában (8000 fertőzött, 216 halott) vagy Finnországban (5600 fertőzött, 252 halott) úgy tűnik, a bevezetett korlátozásoknak megvoltak a jótékony hatásai. Európában és a Föld más tájain is gyökeresen megváltozott az emberek életvitele, míg Svédországban nem vagy csak kevéssé. Megéri-e a szabadságjogok feltétlen és legszigorúbb védelme tízszeres halálozási ráta mellett? Rá lehet-e bízni egy társadalomra, hogy önállóan, saját belátása szerint cselekedjen egy még sosem tapasztalt vészhelyzetben?

Az események tükrében nem csak a külön úton haladó (?) svédek, de más európai országok lakói is elgondolkodhatnak: „Svédország eltávolodott tőlünk?”.