Keresés

Ausztrália, mint egy jövőbeni hadszíntér kulcsa II.

Papp Gábor



Az első részben azt igyekeztem érzékeltetni, hogy a jelenlegi feszültség Kína és Ausztrália között mennyiben hasonlít a XX. század elején feltörekvő Japán Birodalom és Ausztrália kapcsolatára. Illetve, hogy miután az Egyesült Államok elvesztette a Fülöp-szigeteket, miként használta ki a közelben fekvő kontinenst, mint a csendes-óceáni hadműveleteinek központját, amivel jelentősen megváltoztatta az ország gazdaságát és arculatát.


A második részben megkísérlem bemutatni Ausztrália jelenlegi stratégiai helyzetét, azt, hogy milyen kihívásokkal néz szembe jelenleg az ország hadserege. Végezetül pedig, hogy miként illeszkedik bele abba a nemzetközi szövetségi rendszerbe, ami a térségben egyre agresszívabban fellépő Kínát igyekszik féken tartani.


Nem áll készen a XXI. századra?

Ausztrália 2016-ban adta ki azt a Defence White Paper-t, ami az elkövetkezendő évekre az ország stratégiai irányvonalát hivatott tükrözni amellett, hogy a szükséges fejlesztésekre is kitér. Azonban az ország 2020 júliusában ezt kiegészítve publikálta a Defence Strategic Updatet, amit azzal indokoltak, hogy a kettő megjelenése közti rövid időn belül az ország stratégiai környezete annyit romlott, hogy azt frissíteni kellett. A dokumentum lényegében egy erősebb és jóval önellátóbb hadsereg tervezetét vázolja fel, amiben bár nem sokszor említették meg Kínát név szerint, de olyan intézkedéseket neveztek meg, melyek egyértelműen Kína képességei ellen lennének. Ezzel tíz évre meghatározták az ország védelmi költségvetésének irányát és azt, hogy a katonai fenyegetés mellett nagyobb fókuszt kapnak a természeti katasztrófák, járványok és a szürke zónába tartozó aktivitások. Ez utóbbiak olyan kihívásokat takarnak, melyek katonai összecsapás nélkül kívánják gyengíteni az ellenfelet gazdasági, környezeti és politikai területen.


Mindezek mellett a dokumentum azokat a réseket is be kívánja tölteni, amik a modern hadviselés eszköztárát illetően fennállnak Ausztráliában. Az ország ugyanis eddig szinte teljesen elhanyagolta az olcsó, automata és fél-automata rendszerek használatát, így a drónokét, a személyzet nélküli rendszerekét, illetve a szenzorokét. A rakétákat nem is említve, melyekkel Kína igen magas számban rendelkezik Ausztráliával ellentétben. Mindezt egy olyan jelenlegi környezetben, ahol a rakéták elengedhetetlen részeit képzik a modern, fejlett hadviselésnek. Nemrégiben az Azerbajdzsán és Örményország közötti háborúnál lehetett ezt megtapasztalni, ahol az azeriek a drónok, szenzorok és az elektronikus hadviselés ügyes kombinációja segítségével 42 örmény T-72 tankot tettek hatástalanná. A rakéták és drónok hasznosságát pedig a húszik sikerein keresztül lehet jól érzékelni, akik a jóval több tőkével bíró Szaúd-Arábiának és az Egyesült Államoknak is sok kárt okoztak.


A képességbeli hiányok mellett komoly infrastrukturális fejlesztésekre is szüksége van Ausztráliának. Még 2019-ben jelent meg egy jelentés arról, hogy az ország északi része a huszonhatodik szélességi fok felett - ahol a lakosság csupán 10%-a él – és ami az ország csendes-óceáni hadműveleteinek a központja kellene, hogy legyen, teljesen el van vágva déltől, ahol a hadsereg jelentős része tartózkodik. Ausztráliában hiányzik az az infrastruktúra, ami a katonák és eszközeik gyors és zavartalan délről való feljutását biztosítaná. Az északon lévő bázisok többsége nincs megfelelően karban tartva, mondván, hogy „majd ha kell felújítjuk” a többiek pedig amik még működnek – Darwin, Tindal, Cairns és Townsville például – fejlesztések hiányában nem állnák meg a helyüket egy háborúban. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok inkább saját kezébe vették az irányítást és egy új kiképző központ építését fogja hamarosan elkezdeni az ausztrál kormánnyal karöltve.



Darwin kikötője megér egy-két külön gondolatot is, mely jól modellezi azt, hogy milyen geopolitikai játszma is folyik a térségben. A kikötő, amit a japánok hatvannégyszer bombáztak le és MacArthur csendes-óceáni hadműveleteinek logisztikai központja volt, ma is fontos szerepet tölt be. Amellett, hogy az ország északi határát védi, az Egyesült Államok és Ausztrália közös hadműveleteinek a kiinduló pontja és mivel van repülőtere is, ezért amerikai B-52 és B1-B bombázók, illetve F-22 vadászrepülőgépek is megfordulnak közelében. Nem messze tőle pedig a Robertson Barakk található, ahol szintén fontos ausztráliai egységek állomásoznak. Egyszóval a kikötő és annak a vonzáskörzete igen fontos stratégiailag Ausztrália számára, valamint az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek, akik rendszeresen küldenek oda hajókat közös gyakorlatokra. 2015-ben, amikor a kormány bejelentette a kikötő fejlesztését, furcsa módon egy kínai cég – a Shandong Landbridge Group - is érdekelté vált és 505 millió ausztrál dollárért cserébe 99 évre tulajdonjogot vettek maguknak a kikötőben. A cégnek komoly kapcsolatai vannak a kínai hadseregben, azaz a Kínai Kommunista Pártban is. Bár nincsenek konkrét bizonyítékok egyelőre a kémkedésre, az ausztrál kormány nem véletlen kezdte ezt felülvizsgálni.


Az utolsó problémát már röviden érintettem feljebb és itt ki is fejteném röviden. Lényegében egy olyan időszakot élünk a stratégiában, mikor az olcsó és könnyen pótolható eszközök dominanciája figyelhető meg. Ennek ellenére Ausztrália továbbra is drága, nehezen beszerezhető képességek bevételezését preferálja, amiknek a pótlása egy elhúzódó háború esetén roppant nehéz lesz, ha nem lehetetlen, tekintettel a távolságokra és a könnyen elvágható tengeri útvonalakra. Ezért is pozitív az új védelmi miniszer, Peter Dutton által felgyorsított „loyal wingman” drón fejlesztése, amit az ausztrál Boeing fog gyártani, és elsősorban a vadászrepülőkkel (F-35) való közös hadműveletek során lesz használatban. Pozitívumként értékelhető a Scott Morrison miniszterelnök által bejelentett egymilliárd ausztrál dollár értékű projekt, aminek a keretein belül otthon fogják gyártani a rakétáik egy részét.

Ausztrália valóban egy erős középhatalom, aki könnyen elbánna más középhatalmakkal mivel egy jól felszerelt, professzionális hadserege van. Azonban Kína ellen nem sok esélye lenne erős szövetségesek hiányában, így nem véletlen, hogy nem csak az Egyesült Államokhoz közeledik, de a régió egyéb meghatározó országaihoz is, mint Japán vagy India.

Egységben az erő

Az Egyesült Államokkal való kooperációnak lényegesen több előnye van, mint a vigyázó nagytestvér védelme. Egy mélyebb együttműködés hozzáférést biztosítana Ausztráliának az amerikai technológiához és hírszerzéshez, amivel az ausztrál hadsereg sokat erősödne, nem is beszélve olyan fontos területekről, mint a mesterséges intelligencia, hiperszonikus fegyverek, űr- és kiberbiztonság.


A Donald Trump „America first-je” által uralt négy év után a Biden adminisztráció visszatért a már jól bevált szövetségesi rendszerek preferálásához – „America is back” – aminek már most látszódnak a csírái. Legyen szó a 29 új Apache helikopter eladásáról Ausztráliának, az új kiképző központról vagy az első amerikai csatahajóról - a USS Canberraról -, amit egy külföldi városról neveztek el, jelezve a két ország kötelékét. Nem régiben pedig Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter jelentette be, hogy további amerikai csatahajók elszállásolását kezdik meg Darwinban. Azt nem is említve, hogy egy erős Ausztrália elrettentő erővel bírhat Kína ellen, és ez az, amely az egész amerikai csendes-óceáni hadművelet lényegét képzi.


A másik fontos momentum az, ahogyan Ausztrália pozícionálja magát a régióban, összefogva azokkal, akik szintén Kína féken tartásán fáradoznak. A Quad (Quadrilateral Security Dialogue) – Japán, India, Ausztrália és az Egyesült Államok szövetsége – ami lényegében az elmúlt 3 évben éledt újjá, ma pedig egyre nagyobb volumenű közös hadgyakorlatokat tartanak. Ez a fajta kooperáció annak is teret adott, hogy Ausztrália a Kína által elvágott gazdasági kötelékeket másokkal kösse újra, például Indiával.