514490087123754
 
Keresés

Banánnak áll a világ - Egy közép-amerikai puccs történelmi szimbolizmusa

Papp Gábor László

Banántörténelem

Telente, még ha enyhe is mint manapság, beköszönt a déli gyümölcsök szezonja, élükön a banánnal. Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy a banán csak ez idő tájt lenne elérhető, sokunk kedvelt gyümölcse egész évben masszív kínálattal és kereslettel rendelkezik, olyannyira hogy 2020- ban rekordmagasságot ért el globális exportja. Ez koránt sem meglepő annak tükrében, hogy banánt enni egészséges, divatos, trendi. Mindemellett viszonylag kedvező az ára, ráadásul még finom is! Ismereteink átlagos mélységét a banánt illetően ez utóbbi két mondat nagyjából össze is foglalta. Persze, köztudott, hogy a banán szénhidrátban és káliumban gazdag, emellett az is többé kevésbé ismeretes, hogy több fajtája létezik, melyek egyik lehetséges csoportosítási módja konyhai szerepük szerint történhet. Ennek megfelelően beszélhetünk főző vagy desszert banánról, hozzánk a boltokba ez utóbbi jut el, míg előbbit főleg a termelést követően helyben fogyasztják Afrikában, Ázsiában illetve Közép-Amerikában. Ki gondolná azonban a soron következő banánturmixa, vagy banánkarikái buzgó villára szurkálása, kanalazása közepette, hogy az épp elfogyasztani kívánt gyümölcs kiemelkedő gazdasági és élelmezési szerepén túl (2017-ben például 22.7 millió tonna banánt exportáltak, melynek exportértéke 11 milliárd dollár volt, gyümölcsök közt a legmagasabb) politikát és kultúrát alakító erővel bírt és bír a mai napig. Mi mindent érdemes tehát még tudni ezzel a történelmet is befolyásolni képes trópusi gyümölccsel kapcsolatban?


Sokunk, ha a banán szóba kerül, elsőnek Afrikára, esetleg Latin- illetve Közép-Amerikára gondol, hiszen saját termelés híján ezekről a területekről importáljuk azt. Ez azonban koránt sem jelenti, hogy eredetileg innen is származna. A banán hazája ugyanis Délkelet-Ázsia, Malajzia esőerdei, ahonnan egy 2000 éves ‘vándorlás’ folyamán fokozatosan jutott el az imént említett térségekbe. Egyes források szerint Nagy Sándor hozta a banánt először Európába indiai hódításai során i.e 300 körül, majd később az évszázadok során folyamatosan terjedt nyugat felé. A banán elnevezés elvileg az arab ujj szóból származik, mellyel közel-keleti harcosok illették a gyümölcsöt 600 környékén. A banán 1516-ban jutott a Karib-Szigetekre spanyol misszionáriusok közvetítésével, majd fokozatosan terjedt a régióban. Két évezredes útja ellenére a számottevő banántermesztés csak a 19. század végén kezdett kibontakozni, akkor azonban olyan ütemben, hogy bő 70 év leforgása alatt teljes közép-amerikai országok gazdasági és politikai léte vált függővé a földjein folyó banántermesztéstől, és az azt folytató United Fruit Company-tól. A vállalat ezzel megteremtette a úgynevezett banánköztársaságokat, mely országok közül kiemelkedő jelentőséggel bír Guatemala, illetve a területén lezajlott 1954-es puccs.


Bármely történelmi esemény vonatkozásában egy adott évszám kiemelése és középpontba helyezése minden esetben szimbolikus aktus. I.e. 480., 0., 622., 800., 1000., 1648., 1918., 1956., 1969., 1989., 2004… Ezen évszámok mind-mind egy kiemelkedő történelmi esemény dátumai, szimbolikus erejük azonban nem csupán a szűken vett dátum szerinti eseményből származik, hanem azokból a történelmi kontextusokból (és a hozzájuk tartozó érzelmi kapcsolatból), amelyekben értelmeződnek és amelyeknek valamiféle csomópontját hivatottak ezáltal jelölni.


Nincs ez másképp a Mario Vargas Llosa által írt Vad Idők központi eseményével sem. Vargas a banán történelmének feltehetőleg legizgalmasabb és egyben legösszetettebb szeletét helyezi műve középpontjába. Azt az 1954-es guatemalai puccsot, melynek során a United Fruit nevű vállalat az USA-val karöltve, többek között a CIA hathatós közbenjárásával sikeresen megbuktatta a guatemalai kormányt, mivel utóbbi, kiváltképp az élén állá Jacobo Árbenz olyan politikai reformokat helyezett kilátásba, mely ellenkezett az előbbiek (geo)politikai, valamint gazdasági érdekeivel.


De mi is teszi olyan különlegesség ezt az évszámot? Hiszen egy puccs önmagában nem hangzik komolyabb szenzációval bíró eseménynek, pláne egy olyan régióban, ahol az országok többségére a 20. században jellemzőek voltak a sorozatos, erőszakos hatalomátvételek, melyek nemegyszer hetente vagy éppen néhány naponta követték egymást. Ezek közül az 1954-es guatemalai mégis kiemelkedő jelentőségű. A hozzá vezető bő fél évszázadra visszatekintő előzmények, majd a hidegháborút alapjaiban meghatározó következményei ugyanis együttesen olyan hatást gyakoroltak, melyek messze a többi hasonló eseményt meghaladó, saját idején és terén túlmutató, korunk történelmére és társadalmára is relevanciával bíró, csomóponti szintre emelik. A cikk célja, hogy a vonatkozó történelmi események nagy vonalakban történő bemutatása által felvázolja, milyen széleskörű szimbolikával rendelkezik a vizsgált esemény, felhasználva a Vad Időket, mint kiindulási alapot.


Banánnak áll a világ

A regény cselekménye egy kicsivel több, mint 10 éves szakaszát dolgozza fel Guatemala politikai történetének, kezdve Jacobo Árbenz 1951-es megválasztásától az elmozdításában kulcsszerepet játszó, majd őt hatalmon követő Castillo Armas meggyilkolásán át Ydigoras Fuentes 1963-as elmozdításáig. A regény két központi esemény köré épül fel, ezek közül az első a már többször hivatkozott puccs, a második pedig Castillo Armas meggyilkolásának története, valamint annak az elkövetőkre váró következményei. A két esemény (melyek közül az első sokkal inkább épít történelmi tényekre, míg a másodikban hangsúlyosabb a fikció) párhuzamosan kerül bemutatásra, a regény egyes fejezeteiben, epizodikusan váltakozó tálalásban. A fejezetek különböző idősíkokon, különböző szereplők szemszögéből mutatják be az eseményeket, melyeket így több perspektívából is megismerhet az olvasó. Ebből kifolyólag a történet nem lineárisan épül fel, ami a plusz izgalmak mellett némi kihívást is támaszt az olvasónak, miközben az próbálja koherens egésszé formálni magában a történetet. Ezt a puzzle folyamatot helyenként tovább nehezíti, hogy a mű nem fukarkodik a nevek, becenevek, helyszínek felvonultatásával sem. A műben bemutatott nézőpontok közül kiemelkedik Martita Borrero Parra-é (Miss Guatemala), a regény története ugyanis lényegében az Ő születésével kezdődik, valamint egy, a 80-as évei környékén vele készült riporttal zárul, ezzel képezve keretet az eseményeknek. Marta történetszála a keretes szerkezet mellett ugyanakkor központi jelentőségű is, mivel az összefonódik több másik szereplőével. Ezek közé tartozik Castillo Armasé, amikor annak szeretőjévé válik, de kapcsolatba kerül Armas gyilkosaival is, akik szintén külön történetszállal rendelkeznek.


Noha a történet igen, a regény maga nem Marta születésével veszi kezdetét, azt ugyanis megelőzi egy bevezető fejezet. Ebben amellett, hogy felvázol némi történelmi kontextust, Vargas bemutatja azt a végig a háttérben munkálkodó szereplőt - annak néhány módszerének kíséretében - aki mint a regény, mint a valós történelem eseményeire egyaránt kimagasló hatást gyakorolt.


A mű alapvetően a különböző szereplők vélt vagy valós motivációira, politikai manőverezéseire, taktikázásaira, valamint a propaganda ebben betöltött szerepére fókuszál. Ezeket mutatja be, ezt helyezi a cselekmény központjába. Ennek fényében kifejezetten érdekes, hogy az imént említett bevezetőben két olyan szereplőt állít reflektorfénybe, név szerint Edward L. Bernays-t és Sam Zemurray-t, akik a mű további részében egyáltalán nem kerülnek még csak említésre sem. Hogy miért velük kezdődik a regény, azt Vargas rögvest az első bekezdésben tudtunkra is adja, ugyanis bár a két férfi neve az “emberek nagy részének nem cseng ismerősen, és nem is szerepelnek kiemelten a történelemkönyvek lapjain - ugyanakkor a XX. században valószínűleg ők ketten gyakorolták a legerősebb befolyást Guatemala, sőt bizonyos értelemben egész Közép-Amerika sorsára”. Ennek a befolyásnak pedig a United Fruit biztosította az intézményes keretet.


Polip a gyümölcsösben

A United Fruit Company (UFCO) 1899-ben Bostonban jött létre, amikor is az 1885-ben Lorenzo Dow Baker által alapított Boston Fruit Company egyesült Minor Keith üzletember vállalkozásával. Míg utóbbi célja az volt, hogy az általa épített közép-amerikai vasúthálózat nyomán monopolizálja a régió kereskedelmét, előbbi banántermesztéssel foglalkozott. Az egyesülés révén a létrejött vállalat 112 mérföldnyi vasútvonallal, valamint 212 ezer hold földterülettel rendelkezett, melyből 61 ezren folyt banántermesztés. Az így létrejött vállalat kivételes szereplővé vált a piacon, köszönhetően a már eddig sem elhanyagolható súllyal rendelkező alapító feleknek. 1920-ra már a teljes banánüzlet 80%-át az UFCO kontrollálta, 1930-ra pedig megszilárdította hatalmát, mint a világ fő banán termesztő és kereskedő vállalata. 1950-re több mint 1.5 millió holdnyi földterülettel rendelkezett, melynek Guatemalában volt található a legnagyobb része, kicsivel több, mint fél millió hold. A United Fruit azonban koránt sem csupán banántermesztéssel és kereskedelemmel foglalkozott, sőt, ami igazán érdekessé teszi a vállalatot, az pontosan azokban a “plusz” tevékenységekben rejlik, melyeket a banánkereskedelmen túl végzett.


A United Fruit 1901-ben került kapcsolatba Guatemalával, amikor is az ország vezetője General Manuel Estrada Cabrera első ízben bízta meg egy szállítmányozási koncesszió keretében a guatemalai levélszállítással az atlanti parti Puerto Barrios kikötője és New Orleans között. Ezt követően 1904-ben egy 99 éves koncesszió keretében Estrada újfent megbízta a vállalatot, ezúttal a Guatemala City és Puerto Barrios közötti vasútvonal kiépítésével, majd 1906-ban az UFCO megkapta az első banántermesztésre vonatkozó koncesszióját is az országban.


A United Fruit erősségének további forrása, hogy jelenléte koránt sem korlátozódott Guatemalára, az ugyanis kiterjedt szinte az egész közép-amerikai térségre, így jelen volt Hondurasban, Panamában, Nicaraguában, akár csak Columbiában és Kubában is. Mindegyik országban ugyan az a séma volt felfedezhető, a UFCO a banántermesztés mellett bevette magát a közigazgatásba is. Costa Ricán például egyik leányvállalata révén vasútvonalat épített 1900-ban, míg egy másikon keresztül Panamában telegráf vonalat 1904-ben. Előbbi bevett szokása volt az UFCO-nak, aminek kivitelezését az International Railways of Central America (IRCA) nevű leányvállalat látta el. A kölcsönös előnyök gyors belátása révén a vállalat kifejezetten szoros együttműködést tudott kialakítani a különböző diktátorokkal, ahogy azt tette a már említett Cabrerával, majd az őt 10 évvel követő Jorge Ubico-val is. Ezen terjeszkedő taktikájának sikerességét mutatja, hogy 1930-ra már megközelítőleg 250 millió dollárnyi működő tőkével, valamint számos stratégiai tulajdonnal rendelkezett a régióban.


A United Fruit banánpiaci egyeduralkodóvá válásának meghatározó állomása volt a Sam Zemmuray féle Cuyamel Fruit Company 1930-as felvásárlása. Sam Zemurray tökéletes példája volt az 'amerikai álom’ illetve a ‘self-made man’ kifejezéseknek. Szegény zsidó családból származott Besszarábiában területéről, ahonnan 1892-ben érkezett családjával az Egyesült Államokba. Anekdotákba illő módon vált a banánpiac szereplőjévé, akinek fő termelőterülete Honduras lett. Akárcsak a United Fruitnak, az ő profiljának is részét képezte a diktátorokkal való szívélyes kapcsolattartás, melynek köszönhetően vállalkozása akkorára nőtt, hogy az a későbbiek folyamán már az UFCO komoly piaci riválisává vált. E rivalizálásnak vetett véget, hogy utóbbi 1930-ban kivásárolta Zemmuray alól a Cuyamel Fruit Company-t 31.5 millió dollárnyi saját UFCO részvényért, őt magát pedig ezt követően nyugdíjazták.

A nagy gazdasági világválság (1929-33) a United Fruitot is érzékenyen érintette, míg ugyanis profitja 1920-ban 44 millió dollár volt, 1932-re ez bezuhant 6 millióra, Zemmuray UFCO részvényei pedig megközelítőleg 85%-ot vesztettek értékükből. Minderre válaszul újfent anekdotákba illő körülmények közepette Zemmuray visszatért nyugdíjazásából, és kineveztette magát a vállalat ügyvezető igazgatójának. Az UFCO részvényei ezt követően szárnyalni kezdett, köszönhetően ‘Sam The Banana Man’ hírnevének.

Gazdasági és politikai sikerei ellenére, sőt részben pontosan azokból kifolyólag azonban, noha a banán egyre közkedveltebb gyümölcsé vált, kereslete pedig folyamatosan emelkedett, az azt termesztő és szállító United Fruit társadalmi megítélése már korántsem volt ennyire egyöntetűen pozitív. Ennek egyik leglátványosabb eleme a kultúrában való negatív lecsapódása volt. Az Oxford English Dictionary 1935-öt jelöli meg az első évnek, amikor a ‘Banánköztársaság’ fogalom használatba jött, igaz azt O Henry már használta Cabbages and Kings (1904) című novellájában. Ehhez az író számára elvileg a hondurasi tapasztalatai, többek között az UFCO és a Cuyamel Fruit harca szolgáltak alapul. Később Miguel Angel Asturias Banánköztársaság trilógiája (Strong Wind, Green Pope and The Eyes of the Interred) és Gabriel Gabrcía Márkez Száz év magánya számára is inspirációt szolgáltattak a banánköztársaságok. Utóbbi szerző például a hírhedt 1928-as banánmészárlást emeli be művébe. Ezen esemény folyamán az UFCO kolumbiai ültetvényein dolgozó munkások sztrájkba kezdtek körülményeik javításáért, többek között olyan követelésekkel, mint béreik emelése, a számukra biztosított ellátás javítása, vagy a 6 napos munkahét (7 nap helyett). A megmozdulást végül vérbe folytották, a fegyveres erők tüzet nyitott a sztrájkolókra. Kolumbia az 1920-as években a 3. legnagyobb banán exportőr volt, 84 ezer holdnyi megművelt területe volt felelős a karibi banánexport 57%-ért.

A United Fruitot több becenévvel is illették, ami szintén beszédesen szemlélteti a róla való közvélekedést. Ezek közül a Gyümölcsbolt (la Frutera) megnevezés a kevésbé pejoratív, míg a Polip (el Pulpo) volt hivatott reprezentálni a vállalat azon politikai stratégiáját, melynek során mindenhova beférkőzött, legyen szó akár infrastruktúráról, akár személyi kapcsolatokról, amiket aztán saját érdekében hasznosított. A vállalatot övező egyre növekvő ellenszenv légkörében vált Edward Bernays a United Fruit tanácsadójává az 1940-es évek elején. Munkamorálját és hozzáállását sokat mondóan szemlélteti az általa írt 1928-as Propaganda című könyv nyitó bekezdése, amelyet egyetlen vonatkozó forrás, így Vargas könyve sem mulaszt el idézni. Ez a következőképp szól: “A tömegek szokásainak és véleményének tudatos és okos manipulációja fontos tényező a demokratikus társadalomban. Azok, akik a társadalom ezen ismeretlen mechanizmusát manipulálják, láthatatlan kormányt alkotnak, és országukban övék a valódi hatalom… az intelligens kisebbségnek folyamatosan, szisztematikusan kell élnie a propaganda eszközeivel.” (18.o)


Egyáltalán nem véletlen tehát hogy a szerző az említett két személlyel, valamint a United Fruittal indítja a művet, ezzel kívánja ugyanis kihangsúlyozni a puccsban való kimagasló szerepüket. Így, míg a regény eseményeit Marta élete keretezi, addig a valódi mondanivalójának alapját a United Fruit szolgáltatja, csápjai pedig, mint az hamarosan kiderül, korántsem csupán a közép-amerikai régió országait és azok történelmét fonták körül.


Az 1954-es guatemalai puccs szimbolizmusa

Bár a puccs lefolyása önmagában is vizsgálatra érdemes esemény, jelen írás mégsem annak konkrét katonai, félkatonai eseményeire fókuszál, hanem azokra a tényezőkre, amelyek a United Fruitot összekötik a puccsal. Elsősorban a Polip csápjainak köszönhető ugyanis, hogy ez az esemény és a hozzá kapcsolódó évszám a már említettek alapján saját idején és terén túlmutató, korunk történelmére és társadalmára is relevanciával bíró, szimbolikus szintre emelkedhetett.


A puccs történelmi kontextusa

Az 1954-es puccs közvetlen katalizátorának az 1952-es földreform (Decree 900) tekinthető. Ez a földreform egyúttal egy olyan - a szakirodalom által ’10 éves tavasz’ névre keresztelt - reformidőszak csúcs- és végpontja volt, melynek során General Jorge Ubico Castaneda diktatúrájának megdöntését követően a kvázi reformkormányok 1944-től kísérletet tettek Guatemala gazdasági és társadalmi megreformálására, a lakosság jogainak kiszélesítésére. Ezen jogok ugyanis - többek között történelmi okokra is visszavezethetően - igen szerény színvonalon álltak.


Guatemala 1524-ben került Spanyol kézre. A hódítók többek között a lakosság szisztematikus áttelepítésével (reducciones), kasztosításával (csúcsán a fehérekkel, alján az őslakosokkal), illetve keresztényesítésével egy erősen szegregált, hierarchikus társadalmat hoztak létre. E hierarchikus társadalom egyik meghatározó csoportja volt az úgynevezett ladinók köre. A fogalmat alapvetően azokra a guatemalaiakra használták, akik nem maya származásúak, igaz az évszázadok során több jelentéssel is bírt a kifejezés. Kezdetben azokra a maya őslakósokra használták, akik megtanultak spanyolul, majd a 18-19 században egyre inkább az alsó osztálybeliekre használták gyűjtőfogalomként, akik se a maya kultúrához se a kreolok (helyben született európai) elit csoportjába nem tartozott. A ladínók így társadalmi-politikai szemszögből nézve két szék közt a földre ültek, ugyanis sem a spanyol eredetű, sem pedig az őslakos maya lakosság nem tartotta őket saját társadalmuk integráns részének, függetlenül attól, hogy a ladinók az idő előre haladtával egyre nagyobb mértékben a két csoport közös leszármazottai közül kerültek ki. Bár a spanyolok 1821-es távozásukat követően bizonyos értelemben kikerültek a társadalmi képletből, az addigra több évszázados múltra visszatekintő maya-ladinó ellentéten ez nem sokat változtatott. A kialakult társadalmi struktúra alapján ugyanis míg előbbiek többnyire a vidéki, kiszolgáltatott szegénységhez tartoztak, addig az utóbbiak közül kerültek ki a városi, gazdagabb és így befolyásosabb, elitebb rétegek. A köztük feszülő ellentétet a 19. század gazdasági-politikai átrendeződései csak további mélyítették. Az indián őslakosok elnyomásának egyik legszemléletesebb eleme az 1877-es mandamiento határozat volt, mely kimondta hogy az őslakos közösségek kötelesek szüret idején ingyen munkaerőt biztosítani az ültetvényesek számára. Ez kezdetben a kávé ültetvényekre vonatkozott, az 1860-as években ugyanis a feltörekvő ültetvényes osztály belefogott a kávé termesztésébe, ami igen hamar Guatemala fő exportcikkévé vált, 1913-ra már az ország teljes exportjának 84%-át tette ki. Később a rendelet hatálya kiterjedt további ültetvényre, így azokra is, melyeken banánt termesztettek.


Az erősen hierarchikus és rasszista jegyeket mutató társadalomkép végig kísérte Guatemala teljes 20. századi történelmét is, az 1952-es földreform pedig e társadalmi berendezkedés megváltoztatását célzó ambiciózusabb terv volt, melynek során a lakosság számára osztottak földet. Ahogy a regény fogalmaz “Árbenz szentül hitt abban, hogy az agrárreform gyökeresen változtatja majd meg Guatemala gazdasági és szociális berendezkedését, és egy új, társadalom alapjait fekteti le, amelyben a kapitalizmus és a demokrácia hozza el az igazságot és modernséget… Fiatalkorában Árbenz ritkán gondolt az országot sújtó társadalmi problémákra - például az indiánok helyzetére, a maroknyi gazdagra és a szegények hatalmas tömegére, a társadalom háromnegyedét jellemző nyomorult tengődésre és a fényévnyi távolságra, amely elválasztotta egymástól az indiánokat és jómódúakat, szakembereket, földbirtokosokat, üzlet- és cégtulajdonosokat. Sokáig tartott, mire felismerte, hogy honfitársainak csak egy apró csoportja élvezi a civilizációval járó privilégiumokat, és az is, mire átlátta, hogy a helyzet megváltoztatásához a probléma gyökeréig kell leásni, csak így terjedhetnek ki a kisebbség előjogai az egész guatemalai népre. Mindehhez az agrárreform volt a kulcs.” (100-101.o)


A puccsot megelőző időkben a guatemalai megművelhető földek több mint 70%-a koncentrálódott a lakosság 2%-nak kezében, melyből kicsivel több mint 10%-került megművelésre. Az alacsony számhoz a Gyümölcsbolt szintén hozzájárult, ugyanis annak teljes területének is csupán 15-20%-án folyt banántermesztés. Ezt a vállalat többek között azzal magyarázta, hogy erre a banánt érintő betegségek megelőzése érdekében van szükség, azok ugyanis amennyiben bejutnak az ültetvényre, csupán azok teljes megsemmisítése akadályozhatja a fertőzés továbbterjedését. Noha ebben van némi igazság - az ilyen fertőzésként ismert úgynevezett 'Panama Disease’ miatt például az ’50-es években az addig termesztett Gros Michel típusról át kellett állni a ma is termesztett Cavendish fajtára - a 80/20%-os arány némiképp túlzásnak tűnik. Sokkal valószínűbb, hogy az UFCO saját piaci pozíciója fenntartása érdekében vásárolta fel a földeket, majd szándékosan parlagon hagyta azok nagy részét. Ez az esetleges versenytársakkal együtt a lakosság egy meghatározó része számára is lehetetlenné tette, hogy földtulajdonhoz jussanak, így saját pozíciója bebetonozása mellett a társadalom szegénységének konzerválásához is hozzájárult. Ilyen számadatok mellett, ismerve a guatemalai társadalom berendezkedését, meglehet, nem csak a kommunisták tarthattak volna ildomosnak egy földreformot…


Árbenzék reformcsomagja ugyan akkor nem korlátozódott egyedül az agrárreformra, további terveik közé tartozott például egy úthálózat építése, megtörve ezzel az UFCO logisztikai monopóliumát, illetve vízi erőmű létesítése, aminek célja az USA e téren való monopóliumának megtörése lett volt, az olcsóbb energia reményével egyetemben.


A kilátásba helyezett társadalmi reformok azonban koránt sem arattak osztatlan sikert, legfőképpen azon bizonyos aprócska csoport, valamint Guatemala egyik legnagyobb földtulajdonosa, a United Fruit körein belül. A Gyümölcsbolt egy személyben volt haszonélvezője, és tevékeny alakítója is a rendszernek, érthető hát, hogy aggódva figyelte az reformterveket, azok ugyanis egyértelmű fenyegetést jelentettek addigi formájában történő további működésére. A Polip tehát mozgásba lendült a változásokkal szemben, a meglévő kizsákmányoló rendszer stabilizálása érdekében.


Banán propaganda

A fentiekben már röviden bemutatásra került Guatemala társadalmának hierarchikus berendezkedése, a helyi viszonyok mellett érdemes ugyanakkor a United Fruit banánjainak felvevőpiacát képező amerikai (Egyesült Államok-bele) társadalom felé is vizsgálódó pillantássokkal fordulni. E pillantások jelen esetbe arra a kommunikációs folyamatra kell hogy összpontosuljanak, amely során egyrészt Közép-Amerika, Guatemala és az onnan származó banán egyre hangsúlyosabb részévé válik az amerikai társadalmi tudatnak, másrészt hogyan ment végbe később többek között ugyan ezen társadalmi tudatban a különböző gazdasági és politikai érdekek, illetve motivációk mentén az ország démonizálása.


Az 1800-as évek közepén az újságok szinte egyáltalán nem cikkeztek Közép-Amerikáról, és a banán se volt még messze olyan keresett árucikk, mint a rá következő évtizedekben, vagy éppen napjainkban. Ebből kifolyólag, bár túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen ismeretlenek lettek volna a lakosság körében, az ezen témákat érintő közbeszéd igen alacsony szinten állt. Ebben azonban jelentős fellendülés vette kezdetét a 20. század fordulóján, amikor is megélénkült a KözépAmerikáról, valamint a banánról folyó diskurzus, aminek előmozdításában meghatározó szerepet játszott a United Fruit. Ez a fellendülés három, valamilyen szinten (de semmiképpen sem markánsan) elkülöníthető időszakra tagolható, annak függvényében, hogy milyen céllal és módszerekkel alakította a vállalat a vonatkozó diskurzust. Mai szavakkal e három időszak közül az első kettő (a piacteremtés és az imázsjavítás) a branding, míg a harmadikat a dezinformációs propaganda témakörébe tartozik.


Természetesen a banánt már a United Fruit létrejötte előtt is exportálták az USA-ba, első nagy debütálása az 1876-os philadelphiai világkiállítás volt. A századfordulón azonban még koránt sem rendelkezett az új, egyre növekvő vállalat méreteihez illő piaccal. Figyelembe véve, hogy az organikus keresletnek híján volt, a Gyümölcsbolt érdekelté vált abban, hogy a terméke potenciálisan fokozódó kínálata mellé mesterségesen megteremtse annak keresletét is. A keresletet továbbá nemcsak megteremteni, de folyamatosan szinten is kellett tartani, tekintve, hogy az áru egy pontosan kiszámított és összehangolt folyamat során frissen kerül a piacra, így ‘szebb időkre’ való tartalékolása szóba se jöhetett. A kereslet létrehozása céljából megindult tehát az UFCO piacteremtő kampánya, ami az idő előrehaladtával egyre különfélébb tartalommal és közvetítő médiumokkal operált. E kampány elemeként említhető meg például az 1917-ben az UFCO általa publikált, a banán tápértékét és egészségre gyakorolt pozitív hatásait taglaló és hirdető tudományos dokumentum a FOOD VALUE OF THE BANANA - OPINION OF LEADING MEDICAL AND SCIENTIFIC AUTHORITIES. A kampány további eleme volt az iskoláknak biztosított mindenféle oktató és népszerűsítő anyagok, megcélozva azokkal a fiatal korcsoportot. Talán a legnagyobb marketingfogásuknak mégis az bizonyult, amikor a Kellogg’s-al szövetkezve egyesítették a banán és gabonapehely fogyasztást. A Kellogg’s már ekkor is az Államok vezető szereplője volt a gabonapehely-piacon, így a dobozain megjelenő banán, valamint az együttfogyasztásra sarkalló üzenet támasztotta pozitív árukapcsolás Amerika szerte biztosított számára reklámfelületet és ismeretséget.


Ahogy a sikeres marketingnek köszönhetően a banán népszerűsége és fogyasztása nőni kezdett, úgy vált egyre ismertebbé az azt termesztő és exportáló United Fruit is. A növekvő rivaldafényben egyre inkább körvonalazódtak a vállalat egyéb ügyletei, valamint az ültetvény mindennapjai is. Minél több derült ki a Gyümölcsboltról, annál jobban megszaporodtak a vele kapcsolatos kritikus hangok is. Ennek hatására pedig egyre fontosabb feladattá vált saját imázsának javítása és fenntartása. A Gyümölcsbolt ezen igyekezetét jól szemlélteti a nevéhez fűződő két alábbi dokumentumfilm az 1940-50-es évekből, a Journey To Banana Land / Inside Middle America illetve a Why The Kreml Hates Bananas. A két film közül az első Guatemalát, mint modern országot mutatja be, mely modernitás kívívásában az UFCO-nak is elévülhetetlen szerepe van, mindemellett törekszik az ültetvényeket romantikus fényben feltüntetni. A második film ezzel szemben a szabad világ és a kommunizmus hidegháborús ideológiai szembenállásának keretébe helyezkedik, ahol is a Gyümölcsbolt bemutatja az ültetvényein uralkodó demokratikus és humánus értékek és szellemiség széles skáláját, amely messzemenő hatásaitól még maga a Szovjetunió is retteg. Mindkét rövidfilm fellelhető az interneten, érdemes megtekinteni őket. Helyenként kifejezetten megmosolyogtatók, a modern propagandisztikus viszonyokból visszatekintve szinte már gyermekien naivnak és üdítőnek tűnnek.

Kevésbé megmosolyogtató már azonban az az 1952-es jelentés, melyet a United Fruit megrendelésére készített a Polip propagandatáborát erősítő John Clements-hez köthető Clements Associates. A riport a kommunisták hatalomátvételét vizionálta, megalapozatlan tények és egyéb, nem kimondottan tudományosnak nevezhető tartalmak kíséretében. A dokumentum több döntéshozó kezében, valamint a külügyminisztériumban is megfordult.

A United Fruit kommunikációjának harmadik szakasza akkor érkezett el, amikor a guatemalai politikai fejlemények egyértelműen fenyegetővé váltak számára, addigi privilégiumait és földjeit veszélyeztetve, birtokai egy részét ugyanis a kormány kisajátította, hogy abból finanszírozza a lakosság számára osztandó földtulajdont. Ennek hatására vette kezdetét az a dezinformációs propaganda hadjárat, melynek során megindult a guatemalai kormány démonizálása, mint kommunista fenyegetés. Ez utóbbi hadjárat meghatározó szereplője volt Edward Bernays, aki a Gyümölcsbolt propagandájának szellemi atyja. Az általa kidolgozott hadjáratra maga a regény is felhívja a figyelmet, a következő sorokkal “ - Nekünk kell bemutatnunk Guatemalát a kormánynak és a közvéleménynek, méghozzá úgy, hogy meggyőzzük őket: annyira komoly, súlyos problémával állunk szemben, hogy azonnal el kell hárítani… Hogyan győzhető meg a közvélemény?… A sajtón, a rádión és a televízión keresztül ezek képezik ugyanis az elsődleges forrást, amely tájékoztatja és eligazítja a lakosokat, éljenek bár szabad vagy rabszolgaállamban”… Titokban, ügyeskedve kell eljárnunk, nehogy azt érezze a média hogy kihasználjuk. Mindennek magától kell lezajlania… Azt a látszatot kell keltenünk, hogy a ‘friss híreket’ a szabad, progresszív sajtó fedezte fel és tárta a világ elé.” (25-26.o) Bár az iménti idézet ebben a formájában feltehetőleg sosem hangzott el, az abban leírtak ugyan akkor maradéktalanul teljesültek a valóságban, így Vargas valószínűleg azzal a céllal adta ezeket a sorokat Bernays szájába rögtön a műve elején, hogy egyértelművé tegye a felvázolt terv súlyát és szerepét az események alakulásában. Amikor azonban Bernays még a ’40-es években megkezdte az együttműködést a United Fruittal az imázsjavítás volt az elsődleges cél. Erre szintén reflektál a mű “Bernays meggyőzte Zemmuray-t, hogy a társaság építsen iskolákat a területein, küldjön katolikus papokat és protestáns lelkipásztorokat az ültetvényekre, állítson fel elsősegélyközpontokat és más, hasonló jellegű intézményeket, adjon ösztöndíjat és útitáskát a diákoknak és a tanároknak.” (19.o) A források alapján az itt felsoroltak is teljesültek. Bernays egyébként maga is szentel egy fejezetet a United Fruitnál töltött éveinek a kvázi emlékiratainak is tekinthető Biography of an Idea - The Founding Principles of Public Relations című könyvében. Az ebben leírtakat természetesen a személyére és munkásságára való tekintettel érdemes fokozottan körültekintően kezelni…


Korántsem a United Fruit volt azonban az egyetlen szereplő, aki Guatemalát érintő propagandát gyártott és terjesztett. A guatemalai kormány megdöntésére kidolgozott CIA tervnek ugyanis szintén meghatározó elemét képezte a propaganda, igaz ennek tartalma és célja is eltért a Polipétól. Míg ugyanis a United Fruit elsősorban az amerikai közvéleményt hergelte, addig a CIA propagandájának közönsége a guatemalai nép volt, célja pedig a kommunisták és az Árbenz pártiak megfélemlítése, a velük szemben állók támogatása illetve a lakosság ez utóbbiak mellé állítása. Az Edward Hunt CIA veterán felügyelete alatt zajló guatemalai dezinformációs kampány egyik fő eszköze a 7 héttel a puccs előtt adását sugározni kezdő ‘Voice of Liberation’ volt. Ehhez nicaraguai, hondurasi illetve Costa rica-i rádióadókat használtak, melyek a guatemalai állami rádióállomás (TGW) frekvenciáján sugározták adásaikat. Ennek gyakran előre elkészített adásai különböző csoportokra voltak szabva, üzeneteivel nőket, katonákat, munkásokat és fiatalokat próbálva megszólítani. Miután Árbenz csehszlovák fegyverszállítmánya megérkezett, a propaganda célba vette a katonai tiszti kart is, azt sugalmazva, hogy a fegyverszállítmány célja a lakosság felfegyverzése, ezzel próbálva éket verni Árbenz és tisztjei közé.

Amint a harcok megindultak, az adás egyik fő üzenete a lakosság és kormánypártiak megfélemlítése és politikai nyomás alá helyezése volt annak híresztelésével, hogy tömegek csatlakoznak Castillo Armas felszabadító erőihez, holott ez korántsem felelt meg a valóságnak. A CIA propaganda további elemét alkották a repülőgépekről terjesztett szórólapok is, mindemellett tervben volt, hogy a CIA szovjet jelzésű fegyvereket visz majd be Guatemalába a puccsot megelőzően, előre megteremtve ezzel a tárgyi bizonyítékát Árbenz állítólagos kommunista kötelékinek. A propaganda kampányt, akárcsak a teljes műveletet (kódnevén PBSUCCESS) a Miamiban található Opa-Lockából vezényelték. Az Operation SHERWOOD kódnéven futó ‘Voice of Liberation’ rádióprojekt sikerében közrejátszott egy ‘szerencsés véletlen’ is. A sugárzás alatt ugyanis 3 hétre antennacsere okán eltűnt az éterből a TGW, ami kapóra jött a propagandisták számára. E véletlen esemény nélkül egyesek szerint jóval kisebb sikere lehetett volna a dezinformációs műveletnek.


Míg a United Fruit lejárató kampánya viszonylag érthető lépés a vállalat szempontjából, annál kevésbé egyértelmű, miért is folytatott efféle kampányt a CIA és így az Egyesült Államok Guatemalával szemben? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, meg kell vizsgálni az USA bel- és külpolitikáját, valamint azokat a személyi összefonódásokat, amelyek a United Fruit és az USA adminisztrációjának egyes kulcspozícióit betöltő személyei között álltak fenn.


Bel- és külpolitikai kontextus

Az Egyesült Államok külpolitikájának egyik meghatározó eleme az 1823-as Monroe doktrína. Ennek alapján a Nyugati Féltekén történő bármely független állam ügyeibe való külső szereplő általi beavatkozást az Egyesült Államok saját magára nézve biztonsági fenyegetésként értékel. Az 1904-es roosevelti kiegészítése alapján pedig az USA, mint a nemzetközi rend őre fellép a Nyugati Féltekén, amennyiben azt a helyzet megköveteli, igaz csak végső esetben folyamodik-e lépéshez.


A közép-amerikai országok kapcsolatában meghatározó volt az 1907-es valamint 1923-as General Treaty of Peace and Amity, melyben az aláíró államok (Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras és Nicaragua) kinyilvánítják, hogy diplomáciailag nem ismerik el a valamelyik fél területén puccsal hatalomra jutott kormányokat, továbbá tartózkodnak egymás belügyeibe való beavatkozástól. Bár az USA nem volt aláíró fél, támogatta azt, ennek jeleként is értelmezhető, hogy annak aláírására Washingtonban került sor. A jelképes támogatáson túl azonban igazodni, vagy tiszteletben tartani a dokumentumban foglaltakat már nem nagyon szándékozott, ahogy az látható a térségben végrehajtott sorozatos invázióiról például El Salvadorban (1932), Hondurasban (1907, 1912, …), Nicaraguán (1907, 1909, 1915), akárcsak Guatemalában (1920), valamint a térség több, a dokumentumot alá nem író országában, így Haitin (1914, 1915), Panamában és Kubában (1912, 1917, …). Ezen intervenciós politikájából adódóan a sorozatos beavatkozásait követően történeti mélypontra süllyedt a kapcsolata a környező országokkal. Ennek javítása céljából a roosevelti adminisztráció meghirdette a Good Neighbor policy-t, amit az USA külügyminisztere Cordell Hull deklarált az 1933-ban megtartott Montevideói Konferencián. A Good Neighbor policy értelmében az USA tartózkodik a fegyveres beavatkozásoktól, amikre a megelőző évtizedekben nem egyszer sort kerített. Természetesen az USA és a karibi térség országainak kapcsolatát koránt sem lehet egy bekezdésben összefoglalni, arra viszont már e vázlatos sorok is rámutatnak hogy az USA némiképp ambivalens módon viszonyult a szóban forgó országokhoz.


A hidegháború kitörésével, a negyvenes évek kelet-európai kommunista fordulatai, az 1949-es berlini válság, az első szovjet atombomba (1949) és a koreai háború (1950-53) a hozzá tartozó dominóelmélettel összességében egy olyan külpolitikai atmoszférát teremtettek, aminek kapcsán nem túl meglepő egy aggódó Egyesült Államokról beszélni. Ez az aggodalom ugyanakkor beszivárgott a belpolitikába is, ami az Államok történetének egyik legsötétebb korszakához, a Joseph McCarthy szenátor neve által fémjelzett McCarthyzmus-hoz vezetett. Ez egyfajta modern boszorkányüldözés volt, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a kommunisták beépültek a teljes állami és közszférába, lefedve az élet minden területét. Az elharapózó paranoiás félelem során rengetegen vesztették el munkájukat, vagy érték őket egyéb atrocitások, jogsérelmek, amint gyanúba keveredtek. A korszak azért viseli a szenátor nevét, mivel ő volt a legbuzgóbb boszorkányvadász, aki egészen odáig ment, hogy már a CIA-t gyanúsította kommunisták rejtegetésével. Végül McCarthyt félreállították, az általa részben meglovagolt, részben tovább gerjesztett pánikhangulat és félelem azonban koránt sem távozott vele együtt egyik pillanatról a másikra.


Ebben a mint bel- mint külpolitikailag érzékeny, néha egyenesen hisztérikus légkörben érthető módon fokozottan nyitott fülekre talált minden olyan hang, ami a Szovjetunió / kommunizmus előretörését vizionálta. Ennek húrját pendítette meg a United Fruit is, amikor a számára kedvezőtlen politikai reformokat bevezetni készülő Árbenz kormányt és annak terveit a kommunizmus térnyeréseként szándékosan félreértelmezte, majd ennek terjesztésébe kezdett propaganda gépezete által.

Az azonban, hogy ez a legfelső szinteken is nyitott fülekre talált és cselekvésre késztette az USA adminisztrációját, nem kizárólagosan a Polip propagandájának egyedüli érdeme. Abban legalább ekkora szerep hárult arra a kapcsolati hálóra, ami összekötötte a United Fruitot számos, az USA adminisztrációjában kimagasló pozíciót betöltő személlyel.

Személyi összefonódások

Bár kétségtelen, az UFCO propagandája leleményesen használta ki a körülményeket, elég valószínűtlennek tűnik azonban, hogy ez önmagában elégséges lett volna terve sikeréhez. Noha az 1953-ban Harry Trumant az elnöki székben követő Dwight Eisenhower igen kritikus hangot ütött meg elődjét illetően, aki szerinte igen megengedő politikát folytatott a kommunistákkal szemben, önmagában egy kommunizmus ellen retorikailag fellépő elnök koránt sem biztosíték a sikerre, még akkor sem, ha a vállalat propagandája egyébként a fülébe is jut. Hiszen még ha kissé naivan is, de feltételezhetjük, az Egyesült Államok elnöke nem kezd holmi rémhírekre alapozva minden formális és informális erejét latba vetve puccsot szervezni, vagy annak zöld utat adni egy kvázi szomszédjában lévő állam ellen. Vagy mégis?


A United Fruit esetét az teszi különlegessé, hogy koránt sem csupán a médiában terjedő propagandája sikerére kellett hagyatkoznia, ugyanis több, a puccs szemszögéből létfontosságú pozícióban lévő emberrel a vállalat közvetlen személyi kapcsolatban állt, ami alól ráadásul maga az elnök sem volt kivétel. E kapcsolódási pontok két legfontosabb eleme John Forster Dulles, valamint Allen Dulles, akik közül az előbbi az Eisenhower adminisztráció külügyminiszteri, míg utóbbi a CIA igazgatói tisztségét töltötte be. Ez a személyi kapcsolat már önmagában is számottevő (lévén hogy testvérek voltak), főleg ha kiegészül azzal, hogy mindketten ügyvédi munkakapcsolatban álltak a United Fruittal jelenlegi pozíciójuk betöltése előtt. Egy másik meghatározó kapcsolódási pont Anne Whitman, aki Eisenhower személyi titkára volt, nem mellesleg pedig az UFCO PR igazgatójának Edmund Whitmannak a felesége.


Megemlíthető továbbá több olyan magas rangú személy, aki tisztsége betöltésével párhuzamosan részt vett a puccs kidolgozásában, és aki vagy már kapcsolatban ált a United Fruittal, vagy a puccsot követően került meglehetősen magas rangú pozícióba a Gyümölcsboltnál. Ide sorolható egyrészt Walter Bedell Smith, aki ekkor az USA külügyminiszter-helyettese, azt megelőzően pedig Dulles előtt a CIA igazgatója volt, emellett közeli barátja az UFCO-nak dolgozó és lobbi tevékenységet folytató Thomas Corcorannak, másrészt Robert Hill az USA Costa Rica-ba delegált nagykövete. Későbbi pályafutásuk során mindketten a Gyümölcsbolt igazgatótanácsának tagjai lettek. Végül megemlíthető J.C. King, aki a United Fruit fő kapcsolattartója volt a CIA-nál, és akik már korábban is munkakapcsolatban áll a Polippal egy szintén Guatemalát érintő, de végül elkaszált művelet, az Operation Fortune előkészítése kapcsán. Ennek keretében az UFCO hajóin csempésztek volna fegyvereket Árbenz ellenségeinek a nicaraguai diktátor, Somoza segítségével.


Az említésre került nevek kétség kívül meghatározóak, ugyan akkor le kell szögezni, hogy csupán kiragadott láncszemei a United Fruit Államokon belül és kívül egyaránt szétterjedt kapcsolathálózatának.


Zárásként érdemes azt is leszögezni, hogy az elnök maga sem idegenkedett a puccstól, mint lehetséges bevethető eszköztől. Hivatalba lépését követően ugyanis nem sokkal már elrendelte azt a CIA által kivitelezendő iráni akciót, melynek célja Mohammed Mossadegh eltávolítása volt, és aminek sikere ösztönző erővel bírt Guatemala vonatkozásában is. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy amint megfogalmazódott egy, a guatemalai kormány megdöntését célzó CIA akció, az az adminisztráció több szereplőjénél is már ismerős narratívákat hívott életre…


A puccs utóhatásai

1954. június 18-án 20:20 perckor Castillo Armas átlépte a guatemalai-hondurasi határt, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a puccs katonai offenzívája. Bár Armas Felszabadító Hadseregének létszáma kezdetben megközelítőleg 500 főt tett ki, a dezinformációs kampány próbálta azt a látszatot kelteni, hogy annak létszáma egy folyamatosan növekvő, akár több ezer fős kontingens is lehet. A harcok június 27-ig tartottak, amikor is Árbenz kapitulált. Ennek oka bizonyos szinten a mai napig kérdéses, alapvetően azonban belpolitikai természetű kellett hogy legyen, ugyanis Armas erői már az első 3 napot követően vesztésre álltak úgy, hogy a guatemalai katonasággal még jószerével nem is találkoztak. Castillo Armas azonban nem élvezhette sokáig győzelme gyümölcsét, 1957-ben ugyanis merénylet áldozata lett.


Némi közjátékot követően Ydigoras Fuentes került a hatalomba 1958-ban, aki ellen aztán 1960-ban sikertelen puccsot hajtott végre tisztek egy csoportja. A megmozdulás egyik fő kiváltó oka Ydigoras azon döntése volt, hogy engedte az USA számára, hogy Guatemala területén kiképzőtábor létesüljön azon kubai száműzöttek számára, akiket Castro megdöntése céljából terveznek kiképezni. Ezzel az Ydigorast célzó sikertelen elmozdítási kísérlettel veszi tulajdonképpen kezdetét Guatemala 36 éves polgárháborúja (1960-1996). A tisztek egy része a sikertelen puccsra válaszul létrejövő első gerillacsoport tagjai lesznek. Ezen esemény kulcsfontosságú a polgárháború alapvető konfliktusa szempontjából, ami az idő előrehaladtával egyre inkább elharapó erőszakban áll a jobboldali kormányok és az egyre népesebb gerilla csoportok (FAR, ORPA, EGP, URNG) között. A polgárháború egyik legsötétebb periódusa az 1981-83 közötti időszak, amikor is meghirdetésre került a felperzselt föld taktika Efrain Rios Montt részéről, kiváltva ezzel a konfliktus talán legvéresebb 3 évét. A polgárháború ideje alatt a guatemalai rendőrség száma 3000-ről 14.000-re nőtt, többek között köszönhetően az amerikai pénzügyi juttatásoknak. 1960-ra Guatemala rendelkezett a második legnagyobb rendőrségi támogató programmal a Nyugati Féltekén, csupán Brazília múlta felül azt, annak népessége ugyan akkor hússzor akkora is volt, mint a Guatemaláé…


A polgárháború meghatározó eleme volt a harcoló felek közötti társadalmi törésvonal is. A gerillák alapvetően a vidéken lokalizálódtak, a tagjaik egy része is a környék lakosságából került ki. Ezen tényezőkből kifolyólag nem volt könnyű a civil lakosság és a felkelők megkülönböztetése, a források szerint pedig erre a jobboldali kormányerők nem is igazán törekedtek. Ennek egyik oka a korábban már említett, a guatemalai társadalmat átható rasszizmus volt, így az erőszak a politikai mellett etnikai színezetet is kapott. 1994-ben a guatemalai kormány valamint az 1982-ben a gerillacsapatok összefogására létrejött Unidad Revolucionaria Nacional Guatemalteca (URNG) közös megállapodása értelmében a békefolyamatok részeként felállításra került a Commission for Historical Clarification, melynek célja a polgárháború során erőszakos, illetve emberi jogok ellen elkövetett cselekmények tisztázása volt. A Bizottság (Commission) 1999-es jelentése alapján a polgárháború regisztrált áldozatainak száma elérte a 42 ezer főt, akiknek több mint 80%-a került ki a maya lakosságból és ‘csupán’ 17%-a ladinók közül. Más forrásokból származó tanulmányok adataival összevetve a riport arra a következtetésre jut, hogy az áldozatok teljes száma elérhette a 200 ezer főt. Az 1981-83 közötti eseményeket pedig annak körülményeire és lefolyására való tekintettel a jelentés népirtásnak minősítette.


A polgárháború okozta társadalmi változásokra a regény is kitér, jobbára a közhangulatot és közbiztonságot érintő direkt és indirekt utalások formájában. A történet végén azonban az egyik szereplőt oly módon éri utol a végzete Haitin - egy a nyakára küldött halálosztag képében, akik dolguk végeztével még a házát is felégetik - mely a polgárháború eseményeinek függvényében akár az 1981-83-as eseményekre való utalásként is értelmezhető. Halálosztagok ugyanis valóban létrejöttek Guatemalában a polgárháború idején, a felégetett ház pedig meglehet a felégetett föld taktikájára való utalás. Végül Vargas a következőképpen summázza a történteket regénye utolsó bekezdésében: “Mindent összevetve, az észak-amerikaiak guatemalai beavatkozása évtizedekig hátráltatta a földrész demokratizálását, emberéletek ezreit követelte, valamint hozzájárul a fegyveres forradalom és a szocializmus mítoszának latin-amerikai népszerűsödéséhez. Legalább három nemzedék fiataljai öltek és ölették meg magukat egy lehetetlen álomért, amely még annál is radikálisabb és tragikusabb volt, mint amit Jacobo Árbenz elképzelt.” (404-405.o)

Nem alakult jól a United Fruit helyzete sem a puccsot követően. Az 1960-70-es években több esemény is a Polip pozícióvesztéséhez vezetett. 1958-ban megszületett az első trösztellenes eljárás a Gyümölcsboltossal szemben. Ezek ugyan már korábban is többször belengetésre kerültek az USA által politikai befolyásolás céljával, most azonban az eddigiektől eltérően valóban le is zajlott a folyamat. Ennek oka az egyre hangosabb nemzetközi kritika volt, amely hatására az USA megpróbálta magát minél jobban eltávolítani a Poliptól. Erre remek alkalmat kínált az eljárás, annak sikeres lefolyása ugyanis azt a látszatot kelthette, hogy az USA kormányának nem fűződik különleges érdeke a Gyümölcsbolthoz, hiszen akkor valahogy keresztbe tett volna az eljárásnak védence érdekében.


A kubai fejlemények szintén negatívan érintették a Polipot. A Castro testvérek karnyújtásnyi közelségből ismerték az UFCO-t, apjuknak ugyanis a Gyümölcsbolttól bérelt földön cukortermesztéssel foglalkozott. A guatemalai puccs során továbbá az országban tartózkodott Che Guevara is, aki így első kézből tapasztalhatta meg az eseményeket. Mint Castro, mint Guevara számára a puccs tanulságos és intő jel volt, külön-külön majd együtt is levonták annak kül- és belpolitikai tapasztalatait egyaránt, amiket aztán beültettek formálódó stratégiájukba. A CIA iráni, valamint guatemalai beavatkozásának sikerei egyértelműen hozzájárultak ahhoz, hogy Kuba esetében is valami hasonló módon próbáljon eljárni, ennek eredménye lett a közismert Disznó-öböl fiaskó. Ebben a Polip szintén közvetetten érintett szereplő volt, ugyanis az általa birtokolt híres White Fleet armada (Ezen szállították a banánt az Államok kikötőibe) 2 hajóját az összesen 7 hajóból álló művelet rendelkezésére bocsátotta, egyértelművé téve ezzel az Polip érintettségét az ügyben. 1959-ben a forradalom győzelmét követően az UFCO elszenvedte az első, tulajdonát maradandóan érintő kisajátításokat Kubában (mivel a guatemalai földreform által elveszett területeit később visszakapta a soron következő vezetéstől). Bár befektetései az országban nem voltak meghatározóak, a “ragadós példa” lehetőségétől annál nagyobb mértékben tartott a Gyümölcsboltos.


A United Fruitnak a fentieken túl más irányból is kihívásokkal kellett szembesülnie. Az 1960- as években egyre nagyobb teret hódított az USA-ban a konzervfogyasztás, ami így a friss gyümölcs keresletének visszaeséséhez, ezáltal a banánfogyasztás csökkenéséhez is vezetett. Különösen súlyos volt ez annak fényében, hogy a banánkereskedelem egész logikája és infrastruktúrája teljes mértékben a friss áru köré épült, így a megváltozó piaci szokások alapjaiban állították kihívás elé a szektor.


Ezek a fejlemények együttesen a United Fruit gyengüléséhez vezettek. Az 1970-es évekre területei nagy részétől már megfosztották, azok helyi ültetvényesekhez vagy az adott kormányokhoz kerültek, míg megmaradt ültetvényei közül a hondurasin végigsöpört az 1974-es Fifi hurrikán. A Gyümölcsbolt 1970-ben egyesült az AMK Corporation-el, létrehozva a United Brands-et. Ebben az óriási konglomerátumban azonban már korántsem helyeződött akkora hangsúly a banánra a többi termék, többek között a feldolgozott élelmiszerek és csomagolt húsok mellett. A United Fruit mélyrepülésének komolyságát mutatja, hogy az UFCO korábbi elnöke, a jelenlegi United Brands első embere Eli Black a körülményekre való tekintettel 1975-ben egyszerre ugrott ki mint a banán üzletből, mint 44. emeleti irodája ablakából. A United Brands 1984-ben Chiquita Brands-é vált, nevében is utalva a gyümölcskosárral a fején éneklő 1944-ben született popkulturális ikonra. Az új brand azonban elődjéhez hasonlóan szintén kétes ügyletekbe keveredett. 2007-ben eljárás indult a vállalt ellen, mely keretében beismerte, hogy védelmi díjként 1.7 millió dollárt fizetett 1997 és 2004 között egy olyan kolumbiai fegyveres csoportnak, akit az USA terrorista szervezetként tartott számon. 2019-óta a Chiquita székhelye Amerikából Európába, Svájcba költözött. A brand továbbra is világpiaci tényező, annak ellenére, hogy főleg Észak-Amerikában erős. Teljes piaci részesedése valahol 10-15% körül áll, ami vállalatokra lebontva továbbra is az egyik legmagasabb.


Egymásba fűződő szimbolizmus

Ahogy az már korábban kifejtésre került, bármely történelmi esemény vonatkozásában egy adott évszám kiemelése és középpontba helyezése mindig szimbolikus aktus. Mi teszi hát olyan különlegessé ezt az évszámot?


Először rávilágít arra, hogy koránt sem az államok és azok intézményei képezhetik a kül- és belpolitikát alakítani képes szereplők körét. A United Fruit példáján keresztül látható, hogy ide tartozhatnak a multinacionális cégek is.

Az a fokú infrastrukturális és személyi összefonódás melyet a Polip létrehozott felveti továbbá a neokolonializmus kérdéskörére is. Ezen elmélet alapvető állítása szerint, bár a gyarmatbirodalmak de jure (jog szerint) már feloszlottak, addig de facto (ténylegesen) az egyenlőtlen gazdasági és politikai kapcsolatokból származó kiszolgáltatottság és kényszerpályák okán az érintett területek továbbra is egyfajta gyarmatok maradnak, csupán a függőségi rendszer formája változik meg.

Másodszor rávilágít a kül- és belpolitika egyik örökös dilemmájára, nevezetesen az érdekek és értékek kapcsolatára, főként az abból adódó konfliktusra, ha közöttük döntési helyzetre kényszerülünk.


Harmadszor olyan konkrét világtörténeti eseményekre volt hatással, mint a kubai 14 rakétaválság, vagy az Egyesült Államok amerikai országokkal való kapcsolata, melyek mind a mai napig a nemzetközi politika meghatározó alakító tényezői.


Negyedszer rávilágít a propaganda és tágabb értelemben a kommunikáció túlbecsülhetetlen szerepére, legyen szó akár a konfliktushelyzetekben alkalmazott dezinformációs stratégiákról, akár az óriásvállalatok saját terméküket érintő brandépítő marketingkampányairól.


Ötödször a banán és a banánültetvények kitörölhetetlen nyomot hagytak a kultúránkban. Már csupán Miss Chiquita 1944-es megjelenése óta megszámlálhatatlan módon átszőtte mindennapjainkat a tegnap este a TV-ben levetített klasszikus filmemtől kezdve, a reggeli müzlis dobozon át, a délutáni spanyolórán vett dal szövegén keresztül, a fiókban heverő évek óta terebélyesedő banános matrica albumig, hogy a huncut banános megjegyzésekről meg már ne is beszéljünk.


Végezetül, noha szimbolikus erejének egy részét az imént felsorolt elemek szolgáltatják, annak azonban van egy másik forrása is. Mégpedig az, hogy arcpirítóan aktuális. Noha az események több mint fél évszázada történtek, annak cselekménye minden további nélkül beültethető a jelenbe, történhetett volna tegnap is, történhetne holnap is, és könnyen meglehet, valahol, éppen ebben a pillanatban meg is történik.


Felhasznált irodalom:

Mario Vargas Llosa. Vad Idők. Helikon Kiadó. 2021.


An INFOCOMM Commodity Profile. Banana. UNCTAD. 2016.


Bernays, L. Edward. Biography of an Idea - The Founding Principles of Public Relations. Open Road Media. 2015.


Bucheli, Marcelo. Multinational corporations, totalitarian regimes and economic nationalism: United Fruit Company in Central America, 1899–1975. Business History. Routledge. 2008.


Chapman, Peter. Bananas - How the United Fruit Company Shaped the World. Canongate. Edinburgh, New York, Melbourne. 2007.


Cullather, Nick. Secret History - The CIA’s Classified Account of Its Operations in Guatemala, 1952-1954. Stanford University Press. Stanford, California. 2006.


Dosal, J. Paul. Doing Business with the Dictators -A Political History of United Fruit in Guatemala 1899-1944. Scholarly Resources, Inc. Wilmington, Delaware. 1993.


Food and Agriculture Organization of the United Nations. BANANA MARKET REVIEW - Preliminary results 2020. Rome. 2021.


Gaskins, K.Curry. Chiquita Goes bananas: Counter-Terrorism Legislation Threatens U.S. Multinationals. North Carolina Journal of International Law. vol.34. 2008.


Grandin, Greg, Levenson, T. Deborah, Oglesby, Elizabeth. The Guatemala Reader - Hystory, Culture, Politics. Duke University Press. Durham and London. 2011.


Guatemala Memory of Silence - Report of the Commission for Historical Clarification Conclusions and Recommendations


Magyarics Tamás. Az Egyesült Államok Külpolitikájának Története - Mítoszok és Valóság: Érdekek és Értékek. Antall József Tudásközpont. Budapest. 2014


Schleisinger, Stephen - Kinzer, Stephen. Bitter Fruit - The Untold Story of the American Coup in Guatemala. Doubleday. New York. 1982.


Peterecz Zoltán. A Kivételes Amerika - Az amerikai kivételesség történelmi bemutatása. Gondolat Kiadó. Budapest. 2016. 15


Report on Guatemala. John Clements Associates. 1952.


State of Sustainability Initiatives, International Institute for Sustainable Development SUSTAINABLE. Global Market Report: Bananas. 2020.


Van Den Berk, Jorrit. Becoming a Good Neighbor Among Dictators - The U.S. Foreign Service in Guatemala, El Salvador, and Honduras. palgrave macmillan. The Netherlands, 2018.