Keresés

Elmerülés - Csíkszentmihályi Mihályra emlékezünk

Novák Tamás

Tíz évvel ezelőtt egy napfényes délelőtt találkoztunk. Ritka alkalom volt, hogy nem bűnözőkről, megnyomorított életekről, kivégzésekről, vagy valami XX. századi borzalomról csináltunk filmet, hanem a boldogságról, annak is az egyik legismertebb kutatójáról, Csíkszentmihályi Mihályról. Azóta is sokszor eszembe jutnak a filmhez felvett beszélgetések, amik nemcsak a boldogságról szóltak. Mesélt az emberi naivitásról vagy önbecsapásról, hogy mennyire nehéz szembenéznünk a ránk váró fenyegetéssel, míg az be nem következik. Erre hozta példának 1944. őszét, amikor már Vecsésnél dörögtek az ágyúk, a rokonaik miként próbálták marasztalni őket Budapesten, mondván nemsokára kezdődik az új szezon az Operában. Vagy amikor arról beszélt, hogy a kényelmünk érdekében hogyan válnak a dolgok a környezetünkben egyre komplexebbé, amiért aztán a kiszolgáltatottságunkkal fizetünk.


Vagy amikor a viccelődés mértékegységét említette, ami az emberi barátságok fokmérője - azaz mennyire tudják egymást ugratni a barátok anélkül, hogy megsértődnének. Vagy amikor édesapjáról mesélt büszkén, aki diplomataként zsidókat mentett a II. világháborúban, aztán a háború után már nem állt be a kommunisták zsoldjába, Rómába kerültek, ahol az apja egy menő éttermet nyitott Budapest néven, de végül kisemmizték és Belgiumban halt meg könyvtárosként. Hasonlóan büszkén mesélt gyermekeiről, akik szüleik nyitottságát vitték magukkal az életben. Büszke volt az országra, ahonnan elindult, és büszke volt az unokatestvérére, Csíkszentmihályi Róbert szobrászra is, akik akkor 1944 őszén itthon maradtak.