Fegyverkezési spirál és körkörös civilizációk

Papp Gábor László//

Cixin Liu: Hangyák és dinoszauruszok

A történet

Cixin Liu regénye a krétakori múltban játszódik, a dinoszauruszok és hangyák által benépesített őskontinensek világában. Noha emberi időtávlatokban mérve beláthatatlannak tűnik ez a távolság, mégis akad valami teljesen azonos e két korszak között, ami nem más, mint az értelem kialakulása, ez ugyanis korántse csupán az emberre jellemző sajátosság. Erre bizonyíték történetünk két főszereplő faja, mivel 165 millió évnyi egyedfejlődést követően az értelem magva náluk is megjelent, aminek oka egészen prózai: Egy ilyen hosszú időszak alatt az ugyanarra a helyre csepegő esőcsepp képes átvájni az egész Földet, és egy folyamatosan a hegyoldalt érő enyhe szellő akár az egész hegyet elhordhatja. Egy faj, amely ugyanennyi idő alatt folyamatosan fejlődik, bármilyen ostoba volt is az elején, a végére értelmessé válik. A pislákoló értelem ellenére azonban mindkét fajnak megvannak a maga korlátai melyek megakadályozták őket abban, hogy az emberi civilizációhoz hasonló mértékű szervezettségi szintre lépjenek. Egy véletlen találkozás hatására azonban e két fajnak lehetősége nyílik arra, hogy az értelem fajukra jellemző megjelenési formáját - ami a dinoszauruszoknál a kreatív gondolkodást, míg a hangyák esetében az aprólékos, precíz és összehangolt munkavégzés jelenti - kombinálják és így túllépjenek saját objektív kereteiken. Az egyszeri találkozás szép lassan együttműködéssé alakul, ami ötvözve a civilizáció két legfontosabb előfeltételét - az ügyességet és a kreativitást - megadja azt, amiről úgy hittük csupán az ember privilégiuma lehet, az intellektuális és materiális fejlődés horizontját. A műben nyomon követhetjük a két faj közös civilizációjának fejlődését, miként érik el történelmük az emberiség által is jól ismert állómásait, ennek során hogyan kerülnek olykor szembe egymással, majd folytatják közös útjukat. Az atomkorba érkezvén azonban az együttműködés minden addiginál törékenyebbé válik. Látván az addigra két birodalomra szakadt dinoszaurusz világ atomháború veszélyével fenyegető szembenállását, azok mérhetetlen nyersanyag felhasználását valamint környezetszennyező magatartását, a hangyák egy végső terv keretében úgy határoznak, véget vetnek a dínók uralkodásának, mielőtt azok elpusztítanák a Földet… A prológus előtti oldal sejtetni véli hogy a regény egyaránt felfogható szatirikus meseként, politikai allegóriaként illetve ökológiai vészcsengőként is. Ez valóban így van, sőt ezek mellett számos további üzenetet is magában hordoz. Mindezek feltárására és vizsgálatára kínál lehetőséget, ha a regényt a biztonságpolitika, a filozófia, valamint a vallás- és kultúrelméletek szemszögéből elemezzük.

Biztonságpolitikai szemszög

A mű biztonságpolitikai szemszögből három meghatározó témakörét a dinoszaurusz-hangya civilizáció geopolitikai mátrixa, a két faj eltérő hadviselési módja, valamint a gazdasági növekedés és szennyezés támasztotta környezeti kihívás alkotják.

A geopolitikai mátrix

Bár a két faj közös történelme során többször is ellentétbe kerül egymással, a geopolitikai környezet szempontjából mégsem az ő ad-hoc szembenállásuk jelenti a legmeghatározóbb komponenst. Az első dinoszaurusz-hangya háborút követően - ami egy, az összes őskontinense kiterjedő világháborúként zajlott le - a két fél kibékült és így újabb ezer évnyi prosperitás következett számukra. Ez idő alatt a gőzkorszakból elértek az információs korba meghaladva először az elektronikai, majd az atomkorszakot. Amíg azonban a hangyák ez idő alatt kiterjedt, egységes birodalmat hoztak létre Hangya Föderáció néven, addig a Szaurusz Birodalom kettészakadt a Gondwanai Birodalomra illetve a Laurázsiai Köztársaságra. Ez utóbbi kettő a folyamatos földrajzi terjeszkedésük során állandó jelleggel hadban állt egymással, az atomkor beköszönte óta azonban a háborúk abbamaradtak. Ez teljes egészében a nukleáris elrettentésnek volt köszönhető. Mindkét ország hatalmas készletet halmozott fel termonukleáris fegyverekből - ha valaha is kitört volna köztük a háború, rakétáik élettelen kohóvá változtattál volna a Földet. A kölcsönös megsemmisítéstől való félelem miatt a bolygó a béke rémisztő pengeélén egyensúlyozott. Így érkezett el a szaurusz világ a hidegháború korszakába.

Az idézet azért kifejezetten sokatmondó, ugyanis a valós történelem vonatkozásban megjelöli a korszak két, politikai szempontból talán legmeghatározóbb fogalmát, az elrettentést (deterrence) és kölcsönös megsemmisítést (Mutual Assured Destruction - MAD).

Az elrettentés doktrínája azon az elven alapult, hogy a háborús helyzet kialakulása esetén kilátásba helyezi az atomarzenál válaszcsapásként történő bevetését. Ezt a fenyegetésen és félelemkeltésen alapuló politikát az USA tudta a leghatékonyabban kivitelezni abban a szűk időintervallumban (1945-49) amíg atommonopóliuma volt, vagyis csak ő rendelkezett a világon nukleáris haderővel. Onnantól azonban, amint ezt a Szovjetunió is elérte, az elrettentés immár kölcsönös elrettentéssé vált, majd az atomarzenál fokozatos bővülésével végül átadta helyét a kölcsönösen biztosított megsemmisítés doktrínájának. Ez utóbbi értelmében bármelyik fél kezdeményezzen is egy háborút, ha az eljut az atomfegyverek bevetésének fázisába a végeredmény borítékolhatóan a kölcsönös kipusztulás.

Maga a hidegháború fogalma egyébként George Orwell nevéhez köthető, aki a You and the Atom Bomb című 1945-ös esszéjében James Burnham “manager forradalom” elméletének ideológiai légkörére használta.

Az elmélet maga azt feltételezi, hogy egy olyan új társadalmi rend fog kialakulni, ami nem lesz sem kapitalista sem szocialista, az új elit akik a termelőeszközök feletti kontrollt birtokolják leszámolnak mind a régi elittel mind a munkásosztállyal, a kialakult arisztokratikus társadalom pedig szuperállamokba fog rendeződni, legfelül a tehetségesek, míg legalul a kvázi rabszolgák tömegével. Orwell azt is leírja ugyan itt, hogy H.G Wells és más írók már vagy 40-50 éve arra figyelmeztetnek, hogy az embert az a veszély fenyegeti hogy saját fegyvereivel pusztítja el magát, így átadva a terepet a hangyáknak, vagy más csoportosulásra képes fajoknak. Az esszé végén pedig összegzi, hogyan amennyiben az atombomba olcsó és könnyen előállítható lenne, valószínűleg visszarepítene minket a barbarizmusba, azonban arra való tekintettel hogy e fegyverek ritkák és költségesek sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy e helyett inkább a nagy kiterjedésű háborúk végéhez fog vezetni, jóllehet a “békétlen béke” korlátlan meghosszabbodása árán. Ez a békétlen béke állapota pedig tökéletesen illik a fegyverkezési spirál elméletének légkörére, amely szerint a kölcsönösen fegyverkező szereplők valójában saját békéjüket szavatolják, mivel a felek közötti dinamikusan váltakozó erőviszonyok a folyamatosan fejlődő fegyverzet mellett végső soron ahhoz vezet, hogy senki se akarjon támadni… Ilyen fegyverkezési spirál volt az a folyamat is, amely során a hidegháború alatt a nukleáris fegyverek száma és hatóereje egyre csak nőtt, miközben ezzel párhuzamosan az azokat célba juttatni képes eszközök szintén folyamatos fejlődésen mentek keresztül. Így végső soron a fegyverkezési spirál azt a folyamatot mutatja be, ahogy a felek az elrettentéstől a kölcsönösen biztosított megsemmisítés csúcsára érnek, ami minden veszélye mellett hozzájárult a hidegháború viszonylagos katonai stabilitásához és az atomháború elkerüléséhez. Eltérő fajok eltérő hadviselés Függetlenül attól, hogy a hangyák éppen melyik korban találják szemben magukat a dinoszauruszokkal, a két fél által alkalmazott taktika alapvetően változatlan marad. A dínók esetében ez elsősorban az ellenség szó szerinti fizikai eltiprását jelenti kezdetben tulajdon lábukkal, később buldózerekkel. Annak ellenére, hogy ez a hangyák épített infrastruktúrájában nyilvánvalóan súlyos károkat okoz, létszámukban arányaiban már annál kevésbé, arról nem is beszélve hogy a dínók számára évezredek alatt sem esik le, hogy ellenfelüket képtelenek legyőzni egyszerű felszíni talajegyengetéssel. Ebből leszűrhető a következtetés, hogy különösképpen nem aknázzák ki a harctéren az egyébként fajukra jellemző leleményességet. Ennek oka feltehetőleg azonban szintén a fajukra jellemző gőg és csökönyösség, ami a hangyákkal szembeni hadszíntéri mentalitásukban is tetten érhető.

Bár a hangyák vállalták a nyílt harctéri konfrontációt a dinoszauruszok ellen ez alapvetően hatástalan, hiszen apró testükkel nem tudnak ellenfeleikben számottevő fizikai kárt okozni egy hagyományos összecsapás során. Fegyvereik, minden technikai fejlődés ellenére szintén képtelen a komolyabb sebzésre azon egyszerű okból, hogy azok is olyan kicsik, akárcsak ők maguk. A nehéztüzérségük például, bár saját szemükben ugyan gigantikus méretű, alapvetően nem nagyobb a mi kisebb petárdáinknál, ami értelemszerűen a dínókra sok fizikai fenyegetést így nem igen gyakorol. Ezzel, bár meghaladni képtelenek (talán pont a fajukra jellemző fantáziátlanság okán) természetesen a hangyák is tisztában vannak, így ők egy teljesen más taktikát részesítenek előnyben. A hangyastratégia alapvető célja a kritikus kapcsolódási pontok tönkretétele. Ez egyaránt jelenti a dínók testén belüli, illetve azon kívüli infrastruktúrára mért gyors, egyidejű csapásokat. Míg az első eszköze például az artériák elrágása, utóbbié a energetikai-elektronikai-informatikai kapcsolatok minél gyorsabb minél szélesebb körű tönkretétele. A két faj konfliktusa az általuk képviselt eltérő taktikák révén értelmezhető úgy, mint a konvencionális (hagyományos) és a nem konvencionális (például gerilla illetve hibrid) hadviselés szembenállása, vagyis az aszimmetrikus hadviselés példázata. Míg a konvencionális háborút szokványos fegyverekkel államok vívják harctéren, addig a nem konvencionális hadviselés ettől eltérő harcmodort választ.

A gerilla hadviselés lényeges eleme például a kis csapatokban, akár civil álcában véghez vitt akciók, a hybrid hadviseléshez pedig az ellenség nem feltétlenül a harctéren és nem feltétlenül a fizikai pusztítás útján való legyőzésének, gyengítésének különböző kísérletei tartoznak.

A közelmúlt történelmében számos, a hangyák és a dinoszauruszok konfliktusához hasonló aszimmetrikus hadviselésre található példa: Az Izrael és a Hezbollah közti harcok, egyes polgárháborúk (Jemen, Szíria), az ukrán válság, vagy az Iszlám Állam elleni küzdelem.

Környezeti biztonság

A biztonságpolitika harmadik vizsgálódási szempontja a hangyák végső tervével, illetve a biztonság szektorális értelmezésével áll összefüggésben. A múlt század második felétől a biztonság fogalma fokozatosan kilépett az addig uralkodó katonai biztonság fogalmának keretei közül. E szemléletbeli változás egyik meghatározó első dokumentuma a Római Klub 1972-es Növekedés Határai címet viselő jelentése. Ebben az az öt alapvető faktor került bemutatásra, melyek a projectben részt vevő szakértők véleménye szerint meghatározzák, illetve korlátot szabnak a növekedésnek a Földön: a népesség, mezőgazdasági és ipari termelés, természeti erőforrások, valamint a különböző szennyezések.

A jelentés rámutat, hogy a vizsgált területek mindegyikén exponenciális természetű növekedés figyelhető meg, ellentétben azzal az átlagosan bevett képpel, amely szerint a növekedés egy lineáris folyamat. A riport fő következtetése, hogy a növekedés nem egy végtelen folyamat, annak határát elérve (szerintük ez a következő 100 évben várható) pedig nagy valószínűség szerint hirtelen és kontrolálhatatlan hanyatlás veszi kezdetét az ipar és népesség szempontjából egyaránt.

Később, a ’80-as évek folyamán megjelennek azok az elképzelések, amelyek a környezeti faktor fegyveres konfliktusokhoz való hozzájárulását vizsgálják. Barry Buzan a nemzetközi kapcsolatok ismert szakembere szintén foglalkozott a biztonság kérdéskörével, 1998-ban megjelent könyvében a Security - A new Framework for analysis-ban már külön fejezetet kap a téma környezeti szektor címen. Buzan műve igen teoretikusnak mondható, ugyanis külön figyelmet szentel annak a folyamatnak, amely során az egyes szektorok, illetve azok elemei a biztonságról szóló diskurzus részévé válva, folyamatosan nyernek egyre meghatározóbb súlyt, mint a biztonságra fenyegetést jelentő elemek. E folyamatot a szakirodalom a biztonságiasítás (securitizationt) névvel illeti. Látható tehát, hogy a múlt század második felétől egyre nagyobb figyelmet kapott a környezeti biztonság kérdésköre.

A műben a hangyák szintén szembe találjak magukat a környezeti biztonság támasztotta kihívással, a dinoszauruszok ugyanis nem csupán a már fent tárgyalt hidegháborús szembenállásukkal fenyegetik a Földet, de a mértéktelen élelem és nyersanyag felhasználásukkal, illetve az ezek nyomán fokozódó környezetszennyezésükkel is. Mindezek hatását tovább erősíti egyre nagyobb ütemben növekvő populációjuk. A hangyák hangot is adnak aggodalmaiknak az éves dinoszaurusz-hangya csúcstalálkozón: Civilizációnk a szakadék szélére került!… Ökoszisztémák pusztulnak el, a légkör megtelt füsttel és mérgező anyagokkal, az erdők és a füves puszták rohamosan kezdenek eltűnni… A ragadózó kizsákmányolás mostanra az óceánokra is kiterjedt. Ha a túlhalászat és a szennyezés ebben a mértékben folytatódik, óceánjaink alig fél évszázad alatt kipusztulnak! A hangyák egyúttal politikai ultimátumot intéznek a dinoszauruszokhoz, melyben felszólítják őket hogy tíz évig szüntessék be a reprodukciót, azonnal állítsák le a nehéziparuk harmadát majd később további harmadát, valamint azonnali hatállyal fogjanak hozzá az atomfegyverek teljes leszereléséhez. Amennyiben mindezekre nem hajlandóak, a hangyák a maguk részéről teljesen beszüntetik az együttműködést és a földi civilizáció megmentése érdekében visszalépnek a szövetségtől. Mivel a bipoláris szaurusz világ egyik szereplője sem mutat hajlandóságot az ultimátumban foglaltak teljesítése iránt, a hangya vezetés eljut a végső felismeréshez: - Egyértelmű tény, hogy vagy a hangyák irtják ki a dinoszauruszokat, vagy mindkét faj együtt pusztul el… - Ha minden úgy zajlik tovább mint eddig, a Föld bioszférájára kétféle sors várhat: vagy végzetes környezetszennyezés éri a dinoszauruszok ipara miatt, vagy elpusztítja az atomháború, amit a két dinoszaurusz nagyhatalom, Gondwana és Laurázsia vív!… - Igen! Ideje meghozni a végső döntést! Pusztítsuk el a dinoszauruszokat, mentsük meg a civilizációt! A hangyák ezen következtetésével a regény felveti azt a morális kérdést, hogy fel lehet-e lépni erőszakkal abban az esetben, ha a környezeti biztonság az egész világra jelentő elsődleges fenyegetést jelent. Ez egy igen kényes kérdés ehhez mérten maga a mű is óva int a gyors és totális ítélkezéstől és döntéshozataltól, a hangyák ugyanis pontosan így cselekszenek és bizony végül pontosan e miatt járnak is majd pórul…

Kulturális- filozófiai szemszög

A mű biztonságpolitikai értelmezése mellett egy másik lehetséges irányvonal, ha a felfedezhető kulturális, vallási és filozófiai elemeket vesszük górcső alá, ezek lehetséges szerepét, szimbolikáját vizsgálva próbáljuk megfejteni a mű egyes mögöttes üzeneteit. Ebből a szempontból két témakör kerül kiemelésre: a regény keretét képző ciklikus történelemfelfogás, valamint annak tárgyalása kiket és miket testesít meg a két faj a sajátosságaik révén.

Az íróra jellemző, hogy a mű során előszeretettel veti el a teljes egészében megegyező párhuzamok használatát a regény és a való világ közös elemeinek vonatkozásában. Ez egyszerre vezet a bonyolultabb, ugyanakkor sokrétűbb elemzés lehetőségéhez.

A ciklikus történelemfelfogás

Manapság ha a történelmet ábrázolni szeretnék, legtöbben valószínűleg valamiféle egyenesre hasonlító ábrát vetnének papírra, amely feltehetőleg különböző intenzitásban mutatna emelkedő vagy csökkenő képet, élesebb vagy tompább zik-zakkok, törések, netán hullámok alkalmazása révén, ezzel kifejezve valamiféle progressziót vagy regressziót. Bár nem kizárt, hogy valaki ennél szofisztikáltabb, vagy éppen minimalist�