Keresés

Fociláz pandémia idején

Széplaki Zsombor


Március közepén Alekszej Szorokin, a szentpétervári szervezőbizottság elnöke bejelentette, hogy Oroszország megrendezné az eredeti tervek szerint 2020. június 12. és július 12. között, tizenkét európai városban - köztük Szentpéterváron - lebonyolítani tervezett labdarúgó Európa-bajnokságot. Szorokin mellett Dmitrij Csernyisenko, orosz miniszterelnök-helyettes szintén arról számolt be, hogy szívesen felajánlja Oroszország a segítségét az Európai Labdarúgó Szövetség számára, hogy ne kelljen elhalasztani a kontinensviadalt a koronavírus rohamos nyugat-európai terjedése miatt. Mindezek ellenére az Orosz Labdarúgó Szövetséget elnöklő Vjacseszlav Koloszkov az esemény elhalasztása mellett foglalt állást. Végül a felajánlás után nem sokkal az UEFA kijelentette, egy évvel később, 2021-ben rendezik meg a tornát az eredeti helyszíneken. Mi okozhatta az eltérő kommunikációt a felek között, mi lehetett a nagyvonalú segítségnyújtás hátterében? Egy komoly felajánlás rosszul időzítve vagy csak üres gesztus?

2019-ben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA négy évre eltiltotta Oroszországot a világbajnoki és olimpiai részvételtől a dopping-eredmények folyamatos és durva manipulálása miatt. A döntés értelmében Oroszország nem képviseltetheti magát a tokiói játékokon és a 2022-ben Katarban megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokságon sem. A WADA ítélete példátlan és óriási horderejű, amely egyben jelentette az orosz sportdiplomácia teljes kudarcát is. Egy olyan ország, egy olyan nemzet kudarca volt ez, amely rendszerint kiemelkedő eredményekkel zár az olimpiák éremtáblázatán, számos sportágban komoly esélyekkel indul a dobogóért, illetve ahol emberek millióinak jelent sokkal többet, mint testmozgást a sport. A 2018-as futball világbajnokság rendezési jogának elnyerése, majd komoly botrányoktól mentes, sikeres megrendezése még az orosz sportdiplomácia sikerességét bizonyította, azonban a WADA döntése okán egy óriási gödörből kell a sportdiplomatáknak kihúzni az orosz sportot.

Szorokin és Csernyisenko több ténytől vezérelve szólalhatott fel a rendezés nagyvonalú átvállalása mellett. Az egyik ilyen indok a már említett, remélt és áhított sportdiplomáciai siker volt. Az Európabajnokság megrendezésével Oroszország 2018 után újfent egy világeseményt rendezhetett volna meg, amely közel olyan fontos, mint a világbajnokság. Az "Öreg kontinensen" játsszák a legmagasabb szinten a világ legismertebb és legkedveltebb sportágát, nem csak Európából, de a világ más tájairól is emberek milliói Oroszországra figyeltek volna egy egész hónapon keresztül. Oroszország a koronavírus miatt egy olyan pandémiás vészhelyzetben vette volna magához a rendezés jogát, amely ez idáig példátlan. A rendezési jog elnyerése - még ha ez nem is a komplett EB-re vonatkozott volna, csak a mérkőzések nagy többségére- egy olyan történelmi pillanatban esett volna meg, amely túlzás nélkül örökre a sportrajongók emlékezetébe lopta volna be magát. Oroszországot egy esetleges sikeres lebonyolítást követően embertömegek azonosíthatták volna a nyugodt, korrekt rendező szerepével, a pandémiás válsághelyzet urának.

Szorokin és Csernyisenko ötlete őrült vállalkozásnak tűnhet, még akkor is, ha hozzátesszük, hogy nyilatkozataik megtételekor Oroszországban mindössze 93 igazoltan koronavírusos beteg volt a hivatalos statisztikák szerint.


Felvetülhet annak vádja is, hogy Szorokint és Csernyisenkot főként egyéni érdekek fűtötték kijelentéseikkor - egy esetleges sikeres rendezést könnyen politikai tőkére (a jelző tetszés szerint el is hagyható) válthattak volna a Putyin elnök karnagyi vezénylése mellett folyó hatalmi harcokban.

Egyértelmű, hogy az Európa Bajnokság házigazdájaként az orosz gazdaság nem járt volna rosszul. A pandémiás helyzet okán március eleje óta folyamatosan nő a munkanélküliek száma a világ országaiban, ezt a folyamatot megelőzhette vagy legalábbis lelassíthatta volna az EB Oroszországban. A kontinensviadal számos külföldi látogatót vonzott volna az országba, de az Oroszországban élőket is mobilizálta volna a rendezvénysorozat. Ezzel éppen a koronavírus által leginkább súlytott két gazdasági ágazat, a turizmus és a vendéglátás kapott volna a túléléshez szükséges lökést.


Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a külföldi szurkolók és a hazai nézők mekkora kedvvel utaztak volna el a mérkőzésekre, hogy megnézzék az első, szoros emberfogás nélkül lebonyolított labdarúgótornát.

Mindössze két évvel ezelőtt Oroszország adott otthont a labdarúgó világbajnokságnak, tette ezt példás szervezettség mellett, lenyűgöző infrastruktúra kulisszái között, az országba érkező vendégekhez befogadóan, nyitottsággal viszonyulva. Oroszország jól vizsgázott mint házigazda, ez pedig a társadalom számára is meghatározó, az orosz önpercepciót formáló élmény volt. A 2018-as volt az eddigi legdrágább VB, becslések szerint legalább 11-15 milliárd dollárt költöttek rá, ebből 3 milliárd dollárt a mérkőzések helyszínéül szolgáló tizenkét stadion megépítése és felújítása emésztett fel, valamint legalább 5-6 milliárd dollár értékben költöttek az úthálózat, vasúthálózat és a légiközlekedés modernizálására. Bár pontos szám vagy megbízható becslés a bevételi oldalról nincs, előzetesen mintegy 570 ezer fős növekménnyel számoltak a hivatalos kalkulációk a júniusi, júliusi időszakban szokásos 4 millió turistához képest, akik 2,5-4 milliárd dollár értékben költhettek az oroszországi tartózkodásuk alatt. A rendezéssel járó 220 ezer új munkahely 6-7 milliárd dolláros jövedelemtöbbletet generált hozzávetőlegesen a lakossági oldalon.


Két évvel a tornát követően már jól látszik a világot erőn felül lenyűgözni szándékozó, értékelhető szurkolói tömegbázist és piaci alapon is életképes foci-ökoszisztémát nélkülöző rendező-országok poszttraumás betegsége: a stadionok kihasználatlansága, a csak rövidtávon kitartó pénzügyi dinamika.

Az eszközölt infrastrukturális beruházások, a teremtett munkahelyek és vásárlóerő csak alacsony hatásfokkal tud a fullasztóan az energiaipar által dominált, kis- és középvállalkozásokat lényegében teljesen nélkülöző gazdasági keretrendszerben hosszabb ideig felhajtóerőként hatni. A 2018-as eufória gyors elillanása óta egyre gyakrabban vetődhet fel az orosz emberekben a kérdés, megérte-e? Talán ezt a kérdést válaszolta volna meg igennel kételyeket eloszlatva Szorokin és Csernyisenko ötlete.

Számos tényező is ide kívánkozik, melyek áttekintése után az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke, Vjacseszlav Koloszkov véleménye inkább tűnik kellően megfontoltnak, míg Szorokin és Csernyisenko ötlete rosszul időzítettnek vagy csak szimplán vakmerőnek. Koloszkov már március közepén jobban átlátta az uralkodó tendenciák szerint bizonyosan Oroszországot sem elkerülő koronavírus okozta helyzetet. Március 17-én biztossá vált, hogy a 2020-as Európa Bajnokságot egy évvel elhalasztják a pandémia miatt, ezzel pedig az is világossá vált, hogy Oroszország nem fog sem az előirányzottnál több mérkőzésnek otthont adni Szentpétervárott, sem kizárólagos házigazdája lenni a kontinensviadalnak. Azóta látjuk, hogy Oroszország is bevezette a szükséges, szigorú egészségügyi intézkedéseket a megbetegedések megelőzése, a vírus terjedésének lassítása érdekében.

2018-ban az oroszországi világbajnokság eufóriájában feledésbe merültek a krími események, sőt, Vlagyimir Putyin a VB utolsó hetében jelentette be nyugdíjreformját, ezzel is igyekezve tompítani annak éles fogadtatását. 2020. március 10-én Valentyina Tyereskova Duma-képviselő javaslatot tesz, mi szerint Putyin elnök akár 2036-ig is hatalmon maradhatna. Március 13-án Dmitrij Csernyisenko, orosz miniszterelnök-helyettes a nyilvánosság előtt kijelenti, hogy Oroszország akár több mérkőzést is rendezne a közelgő EB kapcsán, de ha lehetőség adódik rá, akár házigazdája is lenne az eseménynek. Március 16-án az orosz alkotmánybíróság elfogadja Tyereskova javaslatát, ugyanezen a napon Alekszej Szorokin, a szentpétervári szervezőbizottság elnöke ráerősít Csernyisenko korábbi kijelentésére. Az alkotmánybíróság döntéséről azonban nem az orosz sportdiplomácia gyengécskének tűnő próbálkozása tereli el a figyelmet, hanem a mindkettőt felülíró pandémia, a koronavírus rohamos terjedése, mely Szorokin és Csernyisenko előzetes diagnózisára rácáfolva az orosz határt is át tudta lépni.