514490087123754
 
Keresés

Kenyeret!

Papp Gábor

A koronavírus-járvány miatti ellátási lánc problémái, az Oroszország által elindított invázió és a klímaváltozás radikális következményei mind nagyban hozzájárultak az élelmiszerárak növekedéséhez. Bár ennek igazán csak most érezzük a hatását, a helyzet az, hogy már ezt megelőzően, 2021-ben is rekordmagas volt azok aránya, akik éhezőnek számítottak. A legutóbbi Gro Intelligence és az Eurasia jelentése szerint megközelítőleg 200 millió emberrel fog megemelkedni novemberre az élelmiszerhiányban szenvedők száma, a jelenlegi 1.6 milliárdhoz képest. Az éhezők száma pedig akár 6,9 millióval is megnőhet a jelenlegi 49 millió emberhez képest.


Gabona nagyhatalmak

Oroszország és Ukrajna együttesen a búzatermelés 14%-át, míg a búza export 29%-át adja globálisan. A két ország felel az összes árpa termelés 14%-ért és a világ árpa exportjának egyharmadáért. Végezetül pedig a Föld kukorica exportjának a 17%-át is ők biztosítják. Nem is beszélve a növényi olajokról, melynek a 80%-a megint csak a Fekete-tenger régiójából érkezik. Az itteni kikötők jelenleg az orosz hadiflotta blokádja alatt vesztegelnek, így ezek a létfontosságú árucikkek nem jutnak célba, mely tények Észak-Afrikát és a Közel-Keletet is instabilitással fenyegetik. A háború éppen ott zajlik, ahol Ukrajna legfontosabb termelő területei találhatók. Az ország nyugati határánál bár folytható az export szárazföldön is, ez tizennégy hónapot venne igénybe, míg a tengeri szállítás csupán négyet. Így az előbbi nem megoldás hosszú távon. A gabonafélék exportja 2021-ben az ország teljes exportjának a 18%-át tette ki (2020-hoz képest 26,4%-kal nőtt a bevételük ebből) és több, mint tizenegy milliárd dolláros haszon származott. Ez most mind kérdésessé vált.


Egy friss tanulmány, mely a gabonafélék ellátási rendszerének a sebezhetőségét vizsgálta, többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellátási rendszer központjába tartozó országok a gabona exportjának több, mint feléért felelnek. Így ezen országok (Németország, Olaszország, Franciaország, Törökország, Oroszország, az Egyesült Államok és Kanada) közelsége és magas fokú egymásra utaltsága a komplett mechanizmust igencsak sebezhetővé teszi. Amíg a kutatók az élelmiszer-termelés regionalizálásában és lokalizálásában látják a megoldást, addig a nagyhatalmaknak pont ennek az ellenkezője állhat az érdekükben, elvégre ezzel csökkenne saját befolyásuk is.


Az élelmiszerhiány többnyire azonban nem is amiatt jelentkezik, hogy nincs elég étel, hanem azért, mert az emberek nem tudják őket megvenni a csillagászati árak miatt, illetve nem jutnak célba a szállítmányok. Itt jön a képbe a műtrágya, aminek az ára a pandémia kezdete óta 230%-kal nőtt. A leggyakrabban használt műtrágyák nitrogén, kálium és foszfát alapúak, amiből az első kettőnek a legnagyobb exportőre Oroszország (nitrogén 20%-a) és Fehéroroszország (kálium 40%-a). Jelenleg mindkét ország az Európai Unió szankcióit viseli.


Mindezen felül a koronavírusnak és a szárazságnak köszönhetően a világ legnagyobb lakosságával rendelkező országa, Kína, nemrég helyezte kvóta alá a foszfát exportját, ezzel is a hazai termelését biztosítva. Kína nem mellesleg a globális foszfát export 30%-áért felel. De miért is lényegesek ezek tények? Azért, mert az 1960-as években a mezőgazdaságban bekövetkezett zöld forradalom, ami ezeknek a műtrágyáknak köszönhető, megháromszorozta a gabonafélék termelését. Ezek nélkül bizonyos becslések szerint közel hárommilliárddal kevesebb ember élne jelenleg a Földön.

A második faktor, amely hozzájárult a kialakult helyzethez, az az energiaárak radikális megemelkedése. Ez nem csak azt jelenti, hogy a mezőgazdasági folyamatok minden fontos állomása többe kerül, gondoljunk csak a szállításra, az egyre jobban gépiesített földművelésre vagy arra, hogy a műtrágya előállításához olajra van szükség, hanem megváltoztak a kapcsolatrendszerek is. Európa felismerte, hogy meg kell szüntetnie az energiafüggőségét Oroszország felé, azonban ez egy óriási vállalkozás, s nem csak azért, mert addig Moszkva bármikor lekapcsolhatja a gázt, mint ahogy azt Lengyelországgal és Bulgáriával már megkezdte, hanem azért is, mert nehéz lesz alternatívát találni. Ahogy az International Energy Agency ügyvezető igazgatója fogalmazott: nem elég szimplán „nem orosz” forrásokra támaszkodni, mert egyszerűen nem áll rendelkezésre az a mennyiségű gáz amire az EU-nak szüksége lesz, főleg ha beköszönt a tél. Még akkor sem, ha a norvég és az azerbajdzsáni források extra kapacitással működnek is (jelenleg az EU a gázszükségletének a 41%-át importálja Moszkvától). Ahogy a jelentésben rámutatott, akkor is ha az EU gáztározói 90%-on lennének, egy teljes orosz gázzárlat, - például októberben- , ismerve a fogyasztási trendeket, már januárra vörös riadót jelentene. Amikor meg kevés a gáz bizony el kell kezdeni priorizálni, hogy hol vágjuk meg a gázellátást. A mezőgazdaságban? Az iskolákban? Esetleg a kórházakban? Az otthonokban? Ennek a 90%-os kapacitásnak az eléréséhez már most neki kellene állni - hangsúlyozta ki.


Blokádolásokban

Az Ukrajnában rekedt búza nem megfelelő körülmények között már három hónap után meg tud romlani, azonban egy olyan tárolóban, ahol a hőmérsékletet és a páratartalmat is kontrollálják akár másfél évig is eláll. Ettől függetlenül a cél az, hogy minél hamarabb elszállítsák onnan, elvégre nem tudni, hogy a háború milyen mértékben befolyásolhatja az ideális körülményeket, gondolok itt bombázásokra vagy áramkimaradásokra. Tehát milyen lehetőségek is vannak?

A NATO az 1936-os montreux-i egyezmény értelmében korlátozva van katonailag, ugyanis az limitálja azon nem a tenger országaihoz (Ukrajna, Oroszország, Románia, Törökország, Bulgária és Georgia) tartozó hadihajóknak a számát és a méretét, amelyek - maximum 21 napig - a Fekete-tengeren tartózkodhatnak. Az ebben meghatározott negyvenötezer tonnás súlykorláttal a külsős országok és a NATO együtt öt rombolót tudna küldeni, hogy kikísérje a kereskedő hajókat, amíg Románia és Bulgária légi támogatást is tudna biztosítani. Idegen tengeralattjáró nem hajózhat a Fekete-tengeren, mindeközben az orosz Kilo osztályú tengeralattjárók óriási fenyegetést jelentenek, mivel csöndesek és nagy tűzerővel bírnak. Egy esetleges támadás azonban nem csak további eszkaláció veszélyét jelentené, hanem annak a lehetőségét is magában hordozza, hogy a gabonát szállító hajók elsüllyednek.


Egy másik lehetőség, hogy olyan harmadik felek, akik nem NATO országok és nem vesznek részt a háborúban, hozzák ki a gabonát a Fekete-tengerről, ezzel is erősítve a humanitárius oldalt.


A harmadik opció pedig, ahogyan Putyin már jelezte korábban, hogy hajlandó kiengedni az ukrán hajókat amennyiben az oroszokat is engedik kereskedni.


Mint ahogy azt már írtam a cikk elején a két ország a világ gabonafogyasztásának több, mint a negyedéért felel. A gabonafélékből liszt lesz, amiből aztán kenyér, tészta készül, melyek főleg a szegényebb rétegeknek létfontosságúak, akik nem engedhetik meg az alternatívákat. Amiből nem lesz liszt azt felhasználják takarmánynövényként, ez pedig a húsipar számára elengedhetetlen.

Amikor már nem lesz több étel, vagy az teljességgel megfizethetetlen lesz, akkor jön el az időszak, amikor az emberek fellépnek a kormányuk vagy akár egymás ellen is. Egy ilyen korszak erőszakos rezsimváltásokat, és a szélsőségek megerősödését hozhatja magával, amely kiváltképp olyan országokban problémás, mint például Pakisztán, mely rendelkezik atomfegyverekkel, illetve a terrorista szervek melegágya.

Ez bizonyos esetben tömeges migrációt eredményezhet Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, ami újabb nyomást helyez majd az EU-ra. A szabad világnak ekkor kell eldöntenie, hogy beszáll-e a háborúba és biztosítja az élelmiszerek áramlását vagy hagyja elveszni Ukrajnát a béke reményében. Ennek a fontosságára már az EU is rájött, aki bár kiterjesztette a szankciókat további emberekre és olyan árucikkekre is, mint az arany és ékszerek, azonban kivételt képeznek a szankciók alól az orosz gabona és műtrágya szállítmányok.


Ez már annak a pár napos megállapodásnak volt az előszele, amit az ENSZ és Törökország közbenjárásával írtak alá pénteken, melynek keretein belül egy „kontroll központot” hoznak létre Isztambulban, amely legalább húsz millió tonna gabona exportjáért felel majd. Azonban a gabonát nem országok szállítják, hanem cégek. Éppen ezért kell meggyőzni a szállítókat és a biztosítókat, hogy a Fekete-tenger biztonságos a hajóik és a legénységük számára is. Hiszen eddig közel ötmilliárd dolláros veszteséget termeltek a háború alatt, köztük 84 ukrajnai kikötőbe rekedt hajó és egy vállalat sem fogja kockáztatni magát feleslegesen. Akik pedig mégis, azok biztosan magasabb áron fogják ezt megtenni, ami megint csak a fogyasztókat fogja terhelni. Mindenesetre ez nem lesz egyszerű mivel Oroszország már kevesebb, mint a megállapodás megkötése után huszonnégy órával elkezdte bombázni Odesszát, ahonnan a gabona szállítására kialakított tengeri folyosó indul. Mindeközben pedig a világ egyre több részén nő az elégedetlenség a mezőgazdasági termelők körében, köztük Hollandiában és Indiában, ami ha elhúzódó sztrájkba torkollik, akkor annak igazán súlyos következményei lehetnek.