514490087123754
top of page
Keresés

Malevil: A geopolitikai elemzés alapjai II.

Sipos György

A második részében Robert Merle Malevil című könyvének elemzésében, a történet második felét fogjuk megvizsgálni. Az előző cikk végén a La Roque-ban történt gyilkosságról volt szó. Folytassuk is, hogy hova vezet Fulbert jobb kezének, Armand-nak az elvesztése.


A háború árnyékában


A gyilkosság megtörténtével Malevil kijelenti, hogy ez az eset nem maradhat megtorlatlanul. A történetben személyes kötődések is vannak, így a gyilkosság nem csak diplomáciai ügy, hanem egyben személyes bosszúhadjárat is. Persze a bosszú itt a kisebbik tényező, valójában Fulbert hatalmának megdöntése a cél. Az utolsó információk szerint a várost senki sem hagyhatja el és Malevil lakosai ki lettek tiltva La Roque-ból, vagyis a békés megoldásra nem marad túl sok esély.


Pougès utolsó látogatása után egyből terepszemlét is tartanak, hogy felmérjék a támadásra a legalkalmasabb helyet és időt. Fulbert-nek nem sok embere van így, ha akarná se tudná jól őriztetni a várost, de valójában nem is akarja. Armand kiesésével La Roque meggyengült és az időzítés tökéletesnek bizonyult egy gyors és mindent elsöprő hadjárat végrehajtására. Malevil győzelmi esélyei egyértelműek, mivel a lakosság gyűlöli Fulbert-t, ezzel szemben viszont Emmanuelről jó véleménnyel vannak. A városnak alig vannak katonái, amíg Malevilban mindenki kapott harci kiképzést. Valószínűleg La Roque fegyveres erői egyből meg is adták volna magukat, de ha nem, akkor sem tudtak volna ellenállni a malevili erőknek. Ráadásul a csere során Malevil a jobb fegyvereket hozta el, ami nem sokat számít, hiszen La Roque őrei nem valószínű, hogy sokra mennének a jobb fegyverekkel. Mindent összesítve Fulbert-nek esélye sincs a győzelemre.


A geopolitikai elemzéseknél mindig figyelembe kell venni a fegyveres erőket. Mint már azt tisztáztuk az erő a hatalom alapja. A mai világban ez kevésbé feltűnő, hiszen többször folyamodnak a nemzetállamok gazdasági hadviseléshez, mert így sokkal költséghatékonyabban tudják az ellenfelet megadásra kényszeríteni. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a gazdasági szankciók vajmi keveset érnének, ha nem állna mögöttük egy ütőképes hadsereg.

Csak képzeljük el a szituációt, ahogy a hadsereggel nem rendelkező, de gazdaságilag erős X ország megfenyegeti az erős hadsereggel rendelkező Y országot. Y ország nyilván lerohanná X országot és közel sem érdekelné, hogy milyen szankciókkal volt megfenyegetve. Sokszor úgy tűnik, hogy a mai világban a szavakban rejlik az erő, de valós biztosíték hiányában nem érnek semmit a szavak. Kétségtelen, hogy nem szabad alábecsülni a szavak erejét, de fontos, hogy nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Ha azt állítjuk, hogy a hadseregünk a legjobb a világon, akkor azt bizonyítani is tudni kell, különben az első kisebb incidensnél kiderül, hogy hazudtunk. Ezzel is lehet persze taktikázni, gyengeséget színlelni, de az állításom még mindig szilárdan áll: Erő nélkül nincs hatalom. Pontosítás: Végsősoron, mikor már minden más réteg eltűnt, akkor látszik, hogy az erő a hatalom tényleges alapja.


A regényben az apokalipszis okának kivételével nem kerülnek szóba az atomfegyverek. Viszont a geopolitikai elemzéseknél muszáj kitérni ezeknek a fegyvereknek a jelenlétére. Két atomhatalom direkt háborúba sosem keveredhet, mert az a világvégét eredményezi. Ha csak egy atombomba is felrobban bármely háború közepette, garantáltan nem az lesz az utolsó. A regényben ilyen volumenű fegyverek nyilván szóba sem kerülnek, de mivel ez a cikk a geopolitikai elemzés világába ad betekintést, muszáj megemlíteni ezeket az eszközöket. Az atomfegyverek a béke és az apokalipszis közti szűk mezsgyén helyezkednek el. A MAD-doktrína (Mutually assured destruction) a világtörténelem legfurább időszakát hozta el. Jelenleg is a gombafelhő árnyékában élünk és folyamatos fenyegetést jelent ezen fegyverek létezése. Ugyanakkor, mivel mindenki tisztában van vele, hogy egy ilyen fegyver bevetése garantált megtorlást von maga után, az pedig egyenlő lenne a nukleáris apokalipszisig fajuló összecsapással, emiatt senki sem meri bevetni ezeket a fegyvereket. Paradox módon a valaha feltalált legpusztítóbb fegyverek felelősek a világtörténelem leghosszabban tartó békeidőszakáért. Az atomfegyvereknek köszönhető, hogy a harmadik világháborúra még nem került sor. Bár sose lehet tudni mit hoz a jövő, reménykedjünk benne, hogy a doktrína a jövőben is megállja a helyét.


Visszatérve a regényhez, La Roque lerohanását keresztbe húzza egy váratlan találkozás, amelynek köszönhetően Malevil katonái nem rohannak a vesztükbe. Történik ugyanis, hogy két jól fegyverzett katona Malevil felé veszi az irányt. Ekkorra már a vár lakói is óvatosabbak, őrséget állítanak és a kapuba kitesznek egy táblát is figyelmeztetés gyanánt. Látszik, hogy Malevil lakói nem félnek és nem akarnak rejtőzködni. A védvonalakat nem rejtik el, hanem szépen magasra felépítik jól láthatóan és még a táblára is kiírják, hogy figyelmeztessék az érkezőket, hogy fegyvereik vannak és nem félnek használni őket. Az elsődleges védvonal, a palánk leginkább figyelmeztető jelleggel van, hogy kijelölje a határokat, mivel védelmi szempontból csak minimális akadályt jelent. A tábla figyelmeztet, hogy az illetéktelen behatolókkal könyörtelenül elbánnak. Ugyanakkor, ha valaki békés szándékkal érkezik, akkor nyugodtan kongathat és baráti fogadtatásban részesülhet.


Már egy szimpla kommunikációs részletből is rengeteg minden leszűrhető. A kommunikációra érdemes talán a legjobban figyelni, amikor politikával foglalkozunk. Kommunikálni viszont nem csak szavakkal lehet. Ahogy például Észak-Korea esetében láthatjuk, minden kilőtt rakéta egy üzenet, amivel több dolgot is közölni akarnak, de leginkább a figyelmet akarják magukra felhívni. Mindezt azért csinálják általában, mert úgy érzik, hogy nem veszik őket elég komolyan és ilyenkor demonstrálják az erejüket, hogy tudassák a világgal: Észak-Koreát nem lehet csakúgy figyelmen kívül hagyni! Ilyenkor sokan rettegnek attól, hogy háborút akarnak, de ez elég valószínűtlen. Ha háborút akarnának, akkor nem a tengerbe lövöldöznék a rakétákáit és feltehetően nem csak egyet-egyet lőnének ki itt-ott. Számtalan példa van hasonló hadászati cselekedetekre, amikor a valódi cél sokkal inkább a háború elkerülése mintsem a háború megkezdése. Vegyünk egy másik példát, amikor az amerikai flották rendre átjárnak a Kína által követelt vizeken tudatva, hogy Amerikát nem érdeklik ezek az önkényes követelések és nem fél Kínától, ezért jobb, ha nem is próbálkozik a terjeszkedéssel.


A magabiztosság higgadtabb kommunikációt eredményez. Általában az válik agresszívvá, aki kompenzálni akar vagy fenyegetve érzi magát. Akinek nincs mitől félnie, az nem érzi szükségét az agressziónak. Ráadásul ellenszenvet is ébreszt másokban a nem megfelelő beszéd. A politikát sokan úgy kezelik, mint valami távoli és megfoghatatlan dolgot, pedig sokkal egyszerűbb, ha úgy tekintünk rá, mint ahogy a hétköznapi emberek viselkedésére is tekintenénk. Lefordítva ezt egy hétköznapi példára: Vajon ki fog nyerni, a vézna mitugrász, aki hangoskodás közben még a pólóját is levette a verekedéshez vagy a két méter magas kigyúrt pasas, aki mindezt mozdulatlanul nézi? Értelemszerűen a politikában az különböző szereplők erejét nehéz felmérni, de itt is érdemes belegondolni abba, hogy kinek van rejtegetni valója és ki az, aki bátran felmeri vállalni a saját képességeit. A titkolózásnak természetesen több oka is van, hiszen a megosztott információk miatt könnyebb lehet védekezni az ellenséggel szemben. Tehát van védelempolitikai szempontból is jelentősége a titkoknak. Ugyanakkor a titkolózás önbizalomhiányt sugall, amíg a nyitottság és átláthatóság inkább magabiztosságra utal. Ez az állítás a politika más területein is megállja a helyét.


Malevilnél ugyanez a helyzet, hiszen nem rejtik el a fegyvereiket és nem fordulnak gyanúval minden újonnan érkező felé. Aki akar az nyugodtan bemehet, csak ezen szándékát tudatnia kell Malevil lakosaival. Persze a regényben is vannak olyanok, akik a fentebb leírt szabályokat nem ismerték vagy nem akarták elismerni. A két érkező katona közül az idősebb úgy gondolja, hogy ez csak blöff és inkább átmászik a palánkon – amely egyébként inkább csak a vizuális információk védelmének megóvását biztosítja, ami miatt nehezebb terepszemlét tartani. Ha valaki annyira magabiztosan és tisztán kimeri írni a kapujára az illetéktelen behatolás következményeit, mint Malevil, akkor ott valószínűleg nem blöffölnek. Természetesen a másik katona, társának lelövése után egyből futásnak ered, majd mikor rákiáltanak, hogy álljon meg lassan, de biztosan tudatosul benne, hogy nincs esélye elfutni. Azonban van más oka is annak, hogy megáll. A kapu táblájára először az van ki írva, hogy mit kell tenni akkor, ha valaki baráti szándékkal érkezik valaki és csak ezután, hogy mi lesz a behatolókkal. Az üzeneteknél lényeges, hogy milyen sorrendben van közölve az információ. Mivel a táblára a békés szándék volt előre írva, ily módon azt az érzetet kelti az érkezőkben, hogy Malevil szándékai mindenekelőtt békések. Mindezek mellett viszont nem félnek megvédeni magukat.


A másik katonát foglyul ejtik, majd a kastélyba vezetik, úgyhogy ne lásson semmit, belül viszont étellel és itallal kínálják. Ebből is látszik, hogy Malevil érti a háború íratlan szabályait. A foglyokkal mindig jól kell bánni, mert még a hasznodra lehetnek. Minden átálló katona nem csak plusz embert jelent a saját seregednek, de ugyanígy mínuszt az ellenségnek. Hervé, az elfogott katona, pedig szinte egyből megnyílik a fogvatartói előtt, amiben a sajátjainak a vele szemben tanúsított szörnyű bánásmódja is közrejátszik. Itt derül ki, hogy a la roque-i hadjárattal már megelőzték a maleviliakat Vilmain erői.


Vilmain pont a támadás előtti nap estéjén bevette a várost tizenhét emberével. A harcedzett katonáihoz társul természetesen erős fegyverzet is és ráadásul még páncéltörővel is rendelkeznek. Malevilnak mindössze nyolc harcra kész embere van és ez nagy gond. Hiába a remekül védett hely, a támadástól rettegnek. Alapvetően pár ember halála nem számítana sokat egy összecsapás során, de itt nem hadseregről beszélünk, hanem személyes kapcsolatokról. A kastély megvédése áldozatok nélkül lehetetlennek látszik, de még csak a megvédése is. Amire viszont nincsenek felkészülve és nem is lehetnek, hogy túlságosan elővigyázatosak lesznek. Félnek és egyáltalán nem magabiztosak a maleviliak. Ez lesz a fő oka annak, hogy végül Malevilt sikeresen, áldozatok nélkül védik meg. A rettegés annyira úrrá lesz rajtuk, hogy az összecsapásig minden pillanatot azzal töltenek, hogy készülnek és terveznek.


Vilmain terveivel ezzel szemben viszont számtalan probléma van, amelyek lehetetlenné tették volna a győzelmét. Gyakorlatilag az egyetlen szituáció, ahol győzelmet arathat, ha Malevil megadja magát, de minden más esetben veszít. Vegyük is sorra, hogy miért: Vilmain bandája a fosztogatáson és az erőfitogtatáson alapul. A bandáját hierarchikusan építette fel, amely inkább hasonlít kasztrendszerre, mint ranglétrára. Vannak az úgynevezett „kemény legények”, ők állnak a hierarchia csúcsán, ők veteránok csoportján belüli elit, akik Vilmain bizalmasait jelentik. Ezenkívül vannak az újoncok, akiket erőszakkal állítottak a soraikba. Ebből már látszik is, hogy hol a hiba. A banda erejének jelentős része olyan emberekből áll, akik alapvetően nem támogatják a vezért. Vagyis az első adandó alkalommal szabotálni fogják a sajátjaikat. A másik probléma az ilyesfajta karizmatikus vezetéssel főleg, amelyben a tekintély csak is a félelmen alapszik, azaz, hogy a belső fenyegetés megszűnésével a banda összetartása szertefoszlik. Hervé már egyből közli Malevillal, hogy ők a barátjával Maurice-szal alapvetően figyelmeztetni jöttek, nem pedig támadni. A harc még el sem kezdődött, de Vilmain tizenhét emberéből kettő már egyből dezertálni akar. Azonban, mivel azt hiszi, hogy a félelem mindenre biztosíték, meg se fordul a fejében, hogy a csapatába a későbbiekben visszatérő Hervé, akár Malevil embere is lehet. Természetesen a visszaküldött Hervé az első adandó alaklommal elhozza Maurice-t és beállnak Malevil csapataiba. Mindeközben Vilmain a lehető legnagyobb területen akarja kiterjeszteni a befolyását, vagyis megosztja az erőit. Egyszer elküldi az egyik kemény legényt felderíteni, aki eközben meghal. A másikat pedig a Courcejac nevű faluba fosztogatni, ahol megint csak veszít egy embert. Vilmain erői villámgyorsan fogyatkoznak és a dühe elvakítja. Meghirdeti a Malevil elleni hadjáratot, pusztán a feltételezett túlerőre támaszkodva. Mindezt teszi úgy, hogy se felderítést nem csinál, se normális tervvel nem áll elő. Vilmain csak meg akarja ostromolni Malevilt, de ilyen átgondolatlanul még kétszer ekkora bandával se lett volna esélye. Van sokkal fontosabb dolog is az erőnél a harcmezőn, mégpedig a stratégia. Ugyanis az erőforrások lehető legjobb felhasználásával és a találékonysággal a leglehetetlenebb szituációkból is ki lehet keveredni. Arról már nem is beszélve, hogy még a veteránok között is megingott a tekintélye a kicsapongásainak következtében. Mire a támadásra sor kerül már csak két kemény legény marad, Vilmain és Jean, az ő kiiktatásukkal pedig a banda egyetlen összetartó ereje, a félelem is megszűnik. Arról már nem is beszélve, hogy a hagyományos katonai stratégia értelmében a támadók-védekezők arányának legalább 3:1-hez kellene lennie. Ez alapvetően hiányzott, de egy erődítmény bevételéhez lehet, hogy egy kicsivel több se ártott volna. Mindezt összegezve nyilvánvalóvá válik, hogy Malevilnak könnyebb dolga van, mint azt hiszik.


Malevil Vilmainnel szemben remekül felhasználja az erőforrásait. Ők nem vesztenek embert időközben, sőt még gyarapodik is a számuk. Vilmainnek nem csak meghaltak emberei, de kettő közülük át is áll az ellenfélhez. Ezzel nem csak Vilmain hadserege gyengül, de Malevilé is erősödik. Az elkapkodott harc végül odavezet, hogy felderítés hiányában még azt se veszik észre, hogy körbe kerítik Vilmain bandáját. Malevil várának falain belül nincs elég pozíció ahhoz, hogy mindenki a kastélyból tudjon támadni. Ezért, hogy ne legyen üres járat, két embert kiküldenek a hétbükki előőrsre és egy embert pedig egy újonnan kialakított földbe ásott rejtekhelyre. Vagyis hét ember szemből támad a kastélyból, amíg három másik meglepetészszerűen hátba támadja a bandát. A harc annyira gyorsan eldől, hogy az összecsapás mindössze három oldalt tesz ki a könyvből és Vilmain bandája egyből futásnak is ered. Vilmain a harcmezőn elesik és a bandájának az utolsó kemény legénye veszi át az irányítást, akinek a vezetésével a banda visszavonulót fúj. Jean az új vezető bátor ember módjára az egyetlen biciklivel futásnak ered, a többiek pedig utána szaladnak. Malevil nem akarja megadni az esélyt arra, hogy visszatérjenek La Roque-ba ezért egy senki más által nem ismert titkos ösvényen lovaik segítésével az ellenség elé vágnak. Ahova érkeznek ott az út elvezet két domb között, ahonnan könnyű célpont lesz a közöttük elvonuló ellenség. Ez a terv be is válik és két ember kivételével mindenkit megölnek. Az utolsó két ember megadja magát és mint kiderül ők is újoncok, így nem kellett sokáig győzködni őket, hogy átálljanak a másik oldalra.


A lovak szerepére külön ki kell térni, mert a találékonyság tökéletes leképezése a történetben. A világtörténelem legnagyobb hadvezérei mind elképesztően találékonyak voltak és olyan taktikákat alkalmaztak, amelyekre senki sem számított, ami eltért a megszokottól. A lovak esete kifejezetten érdekes, hiszen a lovasság nem ismeretlen a háború történetében. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy abban a korban, amikor a történet játszódik a lovaknak már csak jelképes szerepe van. A robbanás előtt a lovakat pusztán sportra használták és még közlekedésre is csak elvétve, hiszen rengeteg hatékonyabb alternatíva állt rendelkezésre. A közlekedés adta magát és a lovak effajta hasznosítása elég gyorsan visszajött a gyakorlatba, de a harcban való használatuk egy rég elfeledett taktikának a felélesztését jelentette. A lényeg, hogy senki sem számított a lovasság visszatérésére és ez meglepetésként érte az ellenséget is. A banda arra számított, hogy autók híján úgy se tudják őket üldözőbe venni a maleviliak, de ez nem így történt. Az elemzéseknél, főleg a politikában mindig figyelni kell az ilyen találékony megoldásokra, mert általában ezek vezetnek győzelemre.


Befolyásszerzés


A csata végeztével egyetlen dolog marad Malevilnak a regionális hatalommá válás útján: meg kell hódítani La Roque-ot. Ez már nem volt különösebben nehéz feladat, hiszen Fulbert-nek már nem volt fizikai erő a kezében, de még mindig meg volt ennek a látszata. Ezenkívül a vallásos meggyőződésen és az emberek egymás ellen fordításán keresztül még mindig uralma alatt tartja a népet. Emmanuelnek el kell érnie, hogy Fulbert saját maga rombolja le ezt az illúziót, úgyhogy megrendezi a saját elfogását. Mivel Emmanuel, Vilmain dezertőrjeinek kíséretében jelenik meg, emiatt Fulbert meg van győződve róla, hogy a háborút ő nyerte meg. Hatalomittasan, azt gondolva, hogy még mindig ott van Vilmain bandájának ereje biztosítékként mögötte, így sokkal szabadszájúan ítélkezik. A nép attól rettegve, hogy bármiféle felszólalás megtorlással fog járni, nem mer cselekedni, úgyhogy csak gyűlik bennük a düh és a feszültség. Amikor Emmanuel feltárja az igazságot – természetesen csak azután, hogy Fulbert már lerombolta a saját renoméját –, La Roque népe pusztítja el a saját elnyomóját. Emmanuel közvetlenül nem avatkozik bele ebbe a politikai leszámolásba. Emiatt a maleviliak hatalomátvétele nem érződik túl direktnek és semmiképpen sem minősül hódításnak az emberek fejében, sokkal inkább felszabadításnak, a saját felszabadításuknak.


Ezután következik az első szabad választások megtartása, ahol a polgármester személye körül forog a vita. Nincs senki, aki átvehetné az irányítást, így Emmanuel felveti az ötletet, hogy Meysonnier legyen a polgármester, ezzel is kiterjesztve Malevil befolyását. Mivel a hatalomátvétel közvetetten történt, így a választópolgárokban fel sem merül, hogy itt éppen befolyásszerzés történik. Persze vannak aggályai a választópolgároknak is, hiszen Meysonnier a robbanás előtt kommunista politikus volt, így fenntartásokkal fogadják a javaslatot. Ebből is látszik, hogy a múlt mennyire fontos szerepet játszik a jelenbéli helyzetek megítélésében. Viszont nagyon sokat számít a renomé ilyen kérdésekben. Bár Meysonnier múltja aggályos e tekintetben, de becsületes ember hírében áll és emiatt elfogadják a javaslatot.


A megválasztása után persze egyből kezdődik Emmanuel és Meysonnier közti egyezkedés, csakhogy Meysonnier nagyon kötelességtudó ember lévén egyből szembeszáll Emmanuellel, ha az adott kérdés szembe megy La Roque érdekeivel. Emmanuel továbbra is szeretné Malevil uralma alatt tartani a várost és olyan alkut ajánl, amelyben a város kiszolgáltatott lenne Malevilnak. Malevil felajánl eszközöket is La Roque számára, de ezeket nem a város rendelkezésére, hanem Meysonnier rendelkezésére akarja bocsátani. Vagyis alá-fölé rendeltségi viszonyt próbál kialakítani, hogy megnehezítse La Roque esetleges függetlenedési kísérleteit. Az alku vége nem kerül tisztázásra, de a regény befejezéséből az derül ki, hogy nagyjából egyenlő szintre emelkedik a két hatalom és inkább partneri viszony alakul ki, mintsem alá-fölé rendeltségi. Amit még érdemes hozzátenni, hogy a lakosság diktatúrából jön. Emiatt vannak fenntartásaik a következő rendszerrel szemben, nehogy az is autokráciába forduljon. Ezen kétségek enyhítése érdekében a vezetés felajánlja a lakosság felfegyverzését, persze csak védelmi célokra. Ez biztosítéka annak, hogy az elnyomás nem lesz olyan könnyű, mint eddig volt, ahol a lakosságnak nem volt módja megvédenie magát.


A hatalom megszilárdítása és utódlási válság


Malevil és La Roque sorsa, bár külön utakon járnak, ettől még egybeforr. Egyik a másik segítéségére siet a bajban és tanulnak is egymástól. La Roque-ban például bevezetik a nyilvános gyónást, amelynek közösségépítő szerepe van és növeli a morált. Fulbert uralkodása után a bizalom visszanyerése kulcsfontosságú La Roque köreiben. Ez annyira jól bevált szokássá válik, hogy Malevil is átveszi. Itt megfigyelhetünk egy kulturális tranzakciót, ahol egy jónak ítélt szokás átültetésre kerül egyik társadalomból a másikba. Ilyen szinte kizárólag békés és prosperáló kapcsolatokban fordul elő és általában hozzájárul a különböző politikai entitások fejlődéséhez. Különböző szokások agresszív bevezetésénél a nép ellen fog állni, még akkor is, ha a bevezetni kívánt szokás hasznos lenne. Ennek oka a dac, mivel az emberek az identitásuk eltörlésének élik meg, amikor rájuk akarnak erőszakolni valamit, ami eddig idegennek számított. A kulturális tranzakció és az erőszakos áttérítés végeredménye ugyanaz lesz: egy megváltozott identitás. Azonban a módszer rendkívül más és a kulcsfogalom itt a beleegyezés. Ha valamit erőltetve próbálunk elérni, az szinte biztos, hogy ellenállásba fog ütközni. Emiatt, ha a politikában ilyen próbálkozásokat látunk, akkor biztosan számíthatunk egyik vagy másik jelenségre. Nézzük csak meg, hogy hogyan került az amerikai kultúra számos eleme egyből átvételre mindenféle erőszak nélkül a Szovjetunió felbomlása után. Ezzel szemben a Szovjetunió kulturális hagyatéka gyakorlatilag egyből felszámolásra került, bár kétségtelen, hogy közel ötven év gyakorlatát nem lehet csakúgy eltüntetni. A példák megítélése relatív és személyfüggő, de a regényben megfigyelhető jelenség általánosságban igaznak bizonyul a valóságban is.


Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem egyesítették La Roque-ot és Malevilt; miért nem költöztek egyik vagy másik településre mindannyian? A válasz igencsak egyszerű, de nem teljesen magától értetődő. Ahogy Sóstó esetében láthattuk, nem akarták megosztani Malevil erejét két távoli pont között, így inkább az ingóságokat és a lakosságot átszállították egyik helyről a másikra és megtörtént az egyesítés. Azonban La Roque esetében erre nincs mód. Malevil túl kicsi és meglehetősen kevés hellyel rendelkezik, ezért La Roque hatalmas népességének Malevilba való költöztetése esélytelen. Ezzel szemben a Maleviliak La Roque-ba költözése legalább ennyire szürreális. La Roque nehezebben védhető hely és emiatt kockázatosabb odaköltözni. Ami viszont még nagyobb gond, hogy az átköltözéssel Malevil védtelenül maradna, kiszolgáltatottá téve a támadásoknak. A kastély rendkívül fontos védelmi pozíció, amelyet, ha idegenek elfoglalnak, azzal a régió is veszélybe kerül. Főleg a modern fegyverek előtti időkben, a szinte bevehetetlen erődítmények uralása volt a legkardinálisabb kérdés. A Malevil menedéket nyújthat szükség idején, ahonnan folyamatos támadásokat lehet intézni az ellenséges erőkkel szemben. Ameddig Malevilt, a régió legfontosabb stratégiai pozícióját el nem foglalja az ellenség, addig a régiót sem tudja az uralma alá hajtani, hiszen mindig ott lesz az erődítményből leselkedő fenyegetés. Ebből kifolyólag az erők megosztása ebben az esetben szükséges volt, nem úgy, mint Sóstó esetében.


Malevil és La Roque kapcsolata egyre szorosabbá válik és egyesült erővel könnyedén fel tudják venni a harcot az egyre gyakoribb támadásokkal. Malevilt pozíciója miatt ritkábban éri támadás, ezzel szemben La Roque kiszolgáltatottabb helyen volt. Azonban a két város kiépített egy kommunikációs rendszert, amelynek segítéségével azonnal értesíteni tudták a másikat a bajban. A kommunikáció legalább annyira fontos, mint maga a segítség. A hatékony és gyors kommunikáció elképesztően nagy segítség tud lenni a harcmezőn. A második világháborúban amerikai őslakos alakulatok az anyanyelvükön kommunikáltak rádión keresztül a fronton. Titkosításra nem is volt szükség, mert az ellenség nem értette a nyelvüket, ezzel nagy mértékben meggyorsítva az információáramlást. Malevil és La Roque esetében már az is nagy segítség, hogy egyből fel tudják hívni egymást telefonon, ha gond van, ahelyett, hogy órákat lovagolnak – amikor egyébként még annak a veszélye is fennáll, hogy kiküldött hírnök el se éri a célját. Ezenfelül a lovak szerepe is megnőtt: ami még a Vilmainnel folytatott háborúnál még újításnak számított az pár év múlva már bevett szokássá vált. A jól bevált módszerek általában megőrzésre kerülnek. Tehát, ha a politikában sikeres stratégiát észlelünk, akkor arra érdemes figyelni, mert a megtartása valószínű, egészen addig, amíg egyszer meg nem bukik. Az első bukás után egyre kevesebb bizalmat fektetnek bele.


De Malevil aranykora sem tarthat örökké. Sajnos a jó idők általában kivételesen jó vezetőkhöz is kötődnek. Meglehetősen ritka – legyen szó akármilyen rendszerről –, hogy az aranykor kontinuitása vezetők generációit íveli át. Viszonylag ritka, hogy a vezetés leváltásánál legalább az az előtti időszakra jellemző tendenciákat tartani tudják. Az pedig még ritkább, hogy az előző időszaknál még jobbat tud produkálni az új vezetés. Persze ez leginkább attól függ, hogy mi a kiinduló pont, de visszaesések szinte mindig lesznek. Ez akkor is igaz, ha a nagyon hosszútávú statisztika szerint folyamatos javulás a jellemző.


Malevil ugyanerre a sorsra jut. Bár Emmanuelnek is megvoltak a maga hibái, összeségében remek vezető volt, aki az apokalipszis után egy virágzó birodalom alapjait helyezte le. A legnagyobb gondot hirtelen jött halála okozza, amely meggátolta az utódlás kérdésének megválaszolásában. Emmanuel nagyszerűsége abban is látszik, hogy halála után a sírjához még La Roque népe is évente elzarándokol. Nem volt szüksége arra, hogy jóságát bizonygassa és személyikultuszt építsen, mert tettei önmagáért beszéltek és nagy tiszteletnek örvendett eltávozása után is.


Az utódlás kérdését a megmaradt információkból próbálták megválaszolni. Emmanuel nem akarta, hogy a világi és az egyházi hatalom ketté váljon. Egyértelmű volt, hogy Thomast akarta volna ő is utódjaként és Malevil népe is. Azonban Thomas önbizalomhiánya miatt visszautasította a parancsnoki és az apáti pozíciót is. Utód hiányában minden Colinra száll, aki bár hűséges és jószívű ember volt, míg nem állt a csúcson, sajnos a hatalom megrészegíti. Általánosan elmondható, hogy nem mindenkiből válik jó vezér, még akkor sem, ha alárendeltként tökéletesnek is tűnik. Ezzel együtt fennáll a probléma, hogy Colin mindenáron fel akar érni Emmanuelhez, amely nyilvánvalóan lehetetlen cél. Ahelyett, hogy a saját útját járja és megpróbál más, de hasonlóan jó vezetővé válni, inkább azzá próbál válni, akivé nem tud. Mint azt már az elemzésben említettem, az erőszak sosem fogja kivívni a valós tiszteletet. Mivel Colin nem Emmanuel, így csak ebben látja a lehetőségét annak, hogy kivívja a többiek tiszteletét, de természetesen ez nem működik. Ez elkerülhető lett volna azzal, hogyha nem próbál meg olyan módszerekkel kormányozni, amelyekhez nincsenek meg a képességei. Idővel teljesen belerokkan abba, hogy nem tud felérni elődjéhez. Emmanuellel ellentétben ő megpróbál személyikultuszt építeni a különböző harcokban végrehajtott hőstetteire alapozva, de ez a kísérlete is megbukik. Végül Colin is csatában esik el és végül Thomasra száll a vezetői pozíció, aki Colin uralkodása után már elfogadta a ráháruló felelősséget. Ő sem Emmanuel, de nem is próbál meg azzá válni, akivé nem tud és így nagy sikereket is ér el. Bár kétségtelen, hogy egy államalapító személyhez nem nagyon lehet felérni.


A könyv végül a jövőre irányuló kérdéssel zárul: Elzárkózzanak-e a tudástól vagy használják fel azt a saját védelmükre? A robbanás megmutatta, hogy hova vezethet a tudomány. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogyha akár csak egy csoport is a tudomány útját választja, akkor a versenyt elveszítik. Emiatt muszáj a tudomány és a fegyverkezés útját járni, amely végül elvezethet ugyanoda, ahol a regény kezdődött.


Konklúzió


Ennek a roppant hosszúra sikerült elemzésnek a végén szeretném összegezni, hogy mit is tanulhattunk. Kétségtelen, hogy a Merle regényében leírtak pusztán a képzelet szüleményei, de ahogyan számtalan ponton kitértem rá látszik, hogy a valóságban hasonló folyamatok játszódnak le, akár helyi, akár pedig globális szinten. A geopolitika megértése nehéz és nem azért, mert a gondolkodásunkkal probléma van, hanem azért, mert annyi tényező befolyásolhatja az eseményeket, hogy lehetetlen mindet észben tartani. A politikai elemzésnél a legeslegfontosabb, hogy a lehető legtöbb szempontból próbáljuk meg megvizsgálni a kérdéseket. Természetesen soha nem fogunk tudni mindent számításba venni, de érdemes próbálkozni. Merle regénye kitűnő kiindulási alap ahhoz, hogy jobban megérthessük mi is zajlik a világban. A történet kis léptékben zajlik és Merle maga is elemzi az eseményeket a különböző karaktereken keresztül. A könyvben a világ legkicsinyített mását láthatjuk; egy szeletet a valóéletből, amely segítséget nyújthat abban, hogy a világ bonyolultságát sokkal egyszerűbb formában láthassuk.

bottom of page