Malevil: A geopolitikai elemzés alapjai II.

Sipos György

A második részében Robert Merle Malevil című könyvének elemzésében, a történet második felét fogjuk megvizsgálni. Az előző cikk végén a La Roque-ban történt gyilkosságról volt szó. Folytassuk is, hogy hova vezet Fulbert jobb kezének, Armand-nak az elvesztése.

A háború árnyékában

A gyilkosság megtörténtével Malevil kijelenti, hogy ez az eset nem maradhat megtorlatlanul. A történetben személyes kötődések is vannak, így a gyilkosság nem csak diplomáciai ügy, hanem egyben személyes bosszúhadjárat is. Persze a bosszú itt a kisebbik tényező, valójában Fulbert hatalmának megdöntése a cél. Az utolsó információk szerint a várost senki sem hagyhatja el és Malevil lakosai ki lettek tiltva La Roque-ból, vagyis a békés megoldásra nem marad túl sok esély.

Pougès utolsó látogatása után egyből terepszemlét is tartanak, hogy felmérjék a támadásra a legalkalmasabb helyet és időt. Fulbert-nek nem sok embere van így, ha akarná se tudná jól őriztetni a várost, de valójában nem is akarja. Armand kiesésével La Roque meggyengült és az időzítés tökéletesnek bizonyult egy gyors és mindent elsöprő hadjárat végrehajtására. Malevil győzelmi esélyei egyértelműek, mivel a lakosság gyűlöli Fulbert-t, ezzel szemben viszont Emmanuelről jó véleménnyel vannak. A városnak alig vannak katonái, amíg Malevilban mindenki kapott harci kiképzést. Valószínűleg La Roque fegyveres erői egyből meg is adták volna magukat, de ha nem, akkor sem tudtak volna ellenállni a malevili erőknek. Ráadásul a csere során Malevil a jobb fegyvereket hozta el, ami nem sokat számít, hiszen La Roque őrei nem valószínű, hogy sokra mennének a jobb fegyverekkel. Mindent összesítve Fulbert-nek esélye sincs a győzelemre.

A geopolitikai elemzéseknél mindig figyelembe kell venni a fegyveres erőket. Mint már azt tisztáztuk az erő a hatalom alapja. A mai világban ez kevésbé feltűnő, hiszen többször folyamodnak a nemzetállamok gazdasági hadviseléshez, mert így sokkal költséghatékonyabban tudják az ellenfelet megadásra kényszeríteni. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a gazdasági szankciók vajmi keveset érnének, ha nem állna mögöttük egy ütőképes hadsereg.

Csak képzeljük el a szituációt, ahogy a hadsereggel nem rendelkező, de gazdaságilag erős X ország megfenyegeti az erős hadsereggel rendelkező Y országot. Y ország nyilván lerohanná X országot és közel sem érdekelné, hogy milyen szankciókkal volt megfenyegetve. Sokszor úgy tűnik, hogy a mai világban a szavakban rejlik az erő, de valós biztosíték hiányában nem érnek semmit a szavak. Kétségtelen, hogy nem szabad alábecsülni a szavak erejét, de fontos, hogy nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Ha azt állítjuk, hogy a hadseregünk a legjobb a világon, akkor azt bizonyítani is tudni kell, különben az első kisebb incidensnél kiderül, hogy hazudtunk. Ezzel is lehet persze taktikázni, gyengeséget színlelni, de az állításom még mindig szilárdan áll: Erő nélkül nincs hatalom. Pontosítás: Végsősoron, mikor már minden más réteg eltűnt, akkor látszik, hogy az erő a hatalom tényleges alapja.

A regényben az apokalipszis okának kivételével nem kerülnek szóba az atomfegyverek. Viszont a geopolitikai elemzéseknél muszáj kitérni ezeknek a fegyvereknek a jelenlétére. Két atomhatalom direkt háborúba sosem keveredhet, mert az a világvégét eredményezi. Ha csak egy atombomba is felrobban bármely háború közepette, garantáltan nem az lesz az utolsó. A regényben ilyen volumenű fegyverek nyilván szóba sem kerülnek, de mivel ez a cikk a geopolitikai elemzés világába ad betekintést, muszáj megemlíteni ezeket az eszközöket. Az atomfegyverek a béke és az apokalipszis közti szűk mezsgyén helyezkednek el. A MAD-doktrína (Mutually assured destruction) a világtörténelem legfurább időszakát hozta el. Jelenleg is a gombafelhő árnyékában élünk és folyamatos fenyegetést jelent ezen fegyverek létezése. Ugyanakkor, mivel mindenki tisztában van vele, hogy egy ilyen fegyver bevetése garantált megtorlást von maga után, az pedig egyenlő lenne a nukleáris apokalipszisig fajuló összecsapással, emiatt senki sem meri bevetni ezeket a fegyvereket. Paradox módon a valaha feltalált legpusztítóbb fegyverek felelősek a világtörténelem leghosszabban tartó békeidőszakáért. Az atomfegyvereknek köszönhető, hogy a harmadik világháborúra még nem került sor. Bár sose lehet tudni mit hoz a jövő, reménykedjünk benne, hogy a doktrína a jövőben is megállja a helyét.

Visszatérve a regényhez, La Roque lerohanását keresztbe húzza egy váratlan találkozás, amelynek köszönhetően Malevil katonái nem rohannak a vesztükbe. Történik ugyanis, hogy két jól fegyverzett katona Malevil felé veszi az irányt. Ekkorra már a vár lakói is óvatosabbak, őrséget állítanak és a kapuba kitesznek egy táblát is figyelmeztetés gyanánt. Látszik, hogy Malevil lakói nem félnek és nem akarnak rejtőzködni. A védvonalakat nem rejtik el, hanem szépen magasra felépítik jól láthatóan és még a táblára is kiírják, hogy figyelmeztessék az érkezőket, hogy fegyvereik vannak és nem félnek használni őket. Az elsődleges védvonal, a palánk leginkább figyelmeztető jelleggel van, hogy kijelölje a határokat, mivel védelmi szempontból csak minimális akadályt jelent. A tábla figyelmeztet, hogy az illetéktelen behatolókkal könyörtelenül elbánnak. Ugyanakkor, ha valaki békés szándékkal érkezik, akkor nyugodtan kongathat és baráti fogadtatásban részesülhet.

Már egy szimpla kommunikációs részletből is rengeteg minden leszűrhető. A kommunikációra érdemes talán a legjobban figyelni, amikor politikával foglalkozunk. Kommunikálni viszont nem csak szavakkal lehet. Ahogy például Észak-Korea esetében láthatjuk, minden kilőtt rakéta egy üzenet, amivel több dolgot is közölni akarnak, de leginkább a figyelmet akarják magukra felhívni. Mindezt azért csinálják általában, mert úgy érzik, hogy nem veszik őket elég komolyan és ilyenkor demonstrálják az erejüket, hogy tudassák a világgal: Észak-Koreát nem lehet csakúgy figyelmen kívül hagyni! Ilyenkor sokan rettegnek attól, hogy háborút akarnak, de ez elég valószínűtlen. Ha háborút akarnának, akkor nem a tengerbe lövöldöznék a rakétákáit és feltehetően nem csak egyet-egyet lőnének ki itt-ott. Számtalan példa van hasonló hadászati cselekedetekre, amikor a valódi cél sokkal inkább a háború elkerülése mintsem a háború megkezdése. Vegyünk egy másik példát, amikor az amerikai flották rendre átjárnak a Kína által követelt vizeken tudatva, hogy Amerikát nem érdeklik ezek az önkényes követelések és nem fél Kínától, ezért jobb, ha nem is próbálkozik a terjeszkedéssel.

A magabiztosság higgadtabb kommunikációt eredményez. Általában az válik agresszívvá, aki kompenzálni akar vagy fenyegetve érzi magát. Akinek nincs mitől félnie, az nem érzi szükségét az agressziónak. Ráadásul ellenszenvet is ébreszt másokban a nem megfelelő beszéd. A politikát sokan úgy kezelik, mint valami távoli és megfoghatatlan dolgot, pedig sokkal egyszerűbb, ha úgy tekintünk rá, mint ahogy a hétköznapi emberek viselkedésére is tekintenénk. Lefordítva ezt egy hétköznapi példára: Vajon ki fog nyerni, a vézna mitugrász, aki hangoskodás közben még a pólóját is levette a verekedéshez vagy a két méter magas kigyúrt pasas, aki mindezt mozdulatlanul nézi? Értelemszerűen a politikában az különböző szereplők erejét nehéz felmérni, de itt is érdemes belegondolni abba, hogy kinek van rejtegetni valója és ki az, aki bátran felmeri vállalni a saját képességeit. A titkolózásnak természetesen több oka is van, hiszen a megosztott információk miatt könnyebb lehet védekezni az ellenséggel szemben. Tehát van védelempolitikai szempontból is jelentősége a titkoknak. Ugyanakkor a titkolózás önbizalomhiányt sugall, amíg a nyitottság és átláthatóság inkább magabiztosságra utal. Ez az állítás a politika más területein is megállja a helyét.

Malevilnél ugyanez a helyzet, hiszen nem rejtik el a fegyvereiket és nem fordulnak gyanúval minden újonnan érkező felé. Aki akar az nyugodtan bemehet, csak ezen szándékát tudatnia kell Malevil lakosaival. Persze a regényben is vannak olyanok, akik a fentebb leírt szabályokat nem ismerték vagy nem akarták elismerni. A két érkező katona közül az idősebb úgy gondolja, hogy ez csak blöff és inkább átmászik a palánkon – amely egyébként inkább csak a vizuális információk védelmének megóvását biztosítja, ami miatt nehezebb terepszemlét tartani. Ha valaki annyira magabiztosan és tisztán kimeri írni a kapujára az illetéktelen behatolás következményeit, mint Malevil, akkor ott valószínűleg nem blöffölnek. Természetesen a másik katona, társának lelövése után egyből futásnak ered, majd mikor rákiáltanak, hogy álljon meg lassan, de biztosan tudatosul benne, hogy nincs esélye elfutni. Azonban van más oka is annak, hogy megáll. A kapu táblájára először az van ki írva, hogy mit kell tenni akkor, ha valaki baráti szándékkal érkezik valaki és csak ezután, hogy mi lesz a behatolókkal. Az üzeneteknél lényeges, hogy milyen sorrendben van közölve az információ. Mivel a táblára a békés szándék volt előre írva, ily módon azt az érzetet kelti az érkezőkben, hogy Malevil szándékai mindenekelőtt békések. Mindezek mellett viszont nem félnek megvédeni magukat.

A másik katonát foglyul ejtik, majd a kastélyba vezetik, úgyhogy ne lásson semmit, belül viszont étellel és itallal kínálják. Ebből is látszik, hogy Malevil érti a háború íratlan szabályait. A foglyokkal mindig jól kell bánni, mert még a hasznodra lehetnek. Minden átálló katona nem csak plusz embert jelent a saját seregednek, de ugyanígy mínuszt az ellenségnek. Hervé, az elfogott katona, pedig szinte egyből megnyílik a fogvatartói előtt, amiben a sajátjainak a vele szemben tanúsított szörnyű bánásmódja is közrejátszik. Itt derül ki, hogy a la roque-i hadjárattal már megelőzték a maleviliakat Vilmain erői.

Vilmain pont a támadás előtti nap estéjén bevette a várost tizenhét emberével. A harcedzett katonáihoz társul természetesen erős fegyverzet is és ráadásul még páncéltörővel is rendelkeznek. Malevilnak mindössze nyolc harcra kész embere van és ez nagy gond. Hiába a remekül védett hely, a támadástól rettegnek. Alapvetően pár ember halála nem számítana sokat egy összecsapás során, de itt nem hadseregről beszélünk, hanem személyes kapcsolatokról. A kastély megvédése áldozatok nélkül lehetetlennek látszik, de még csak a megvédése is. Amire viszont nincsenek felkészülve és nem is lehetnek, hogy túlságosan elővigyázatosak lesznek. Félnek és egyáltalán nem magabiztosak a maleviliak. Ez lesz a fő oka annak, hogy végül Malevilt sikeresen, áldozatok nélkül védik meg. A rettegés annyira úrrá lesz rajtuk, hogy az összecsapásig minden pillanatot azzal töltenek, hogy készülnek és terveznek.

Vilmain terveivel ezzel szemben viszont számtalan probléma van, amelyek lehetetlenné tették volna a győzelmét. Gyakorlatilag az egyetlen szituáció, ahol győzelmet arathat, ha Malevil megadja magát, de minden más esetben veszít. Vegyük is sorra, hogy miért: Vilmain bandája a fosztogatáson és az erőfitogtatáson alapul. A bandáját hierarchikusan építette fel, amely inkább hasonlít kasztrendszerre, mint ranglétrára. Vannak az úgynevezett „kemény legények”, ők állnak a hierarchia csúcsán, ők veteránok csoportján belüli elit, akik Vilmain bizalmasait jelentik. Ezenkívül vannak az újoncok, akiket erőszakkal állítottak a soraikba. Ebből már látszik is, hogy hol a hiba. A banda erejének jelentős része olyan emberekből áll, akik alapvetően nem támogatják a vezért. Vagyis az első adandó alkalommal szabotálni fogják a sajátjaikat. A másik probléma az ilyesfajta karizmatikus vezetéssel főleg, amelyben a tekintély csak is a félelmen alapszik, azaz, hogy a belső fenyegetés megszűnésével a banda összetartása szertefoszlik. Hervé már egyből közli Malevillal, hogy ők a barátjával Maurice-szal alapvetően figyelmeztetni jöttek, nem pedig támadni. A harc még el sem kezdődött, de Vilmain tizenhét emberéből kettő már egyből dezertálni akar. Azonban, mivel azt hiszi, hogy a félelem mindenre biztosíték, meg se fordul a fejében, hogy a csapatába a későbbiekben visszatérő Hervé, akár Malevil embere is lehet. Természetesen a visszaküldött Hervé az első adandó alaklommal elhozza Maurice-t és beállnak Malevil csapataiba. Mindeközben Vilmain a lehető legnagyobb területen akarja kiterjeszteni a befolyását, vagyis megosztja az erőit. Egyszer elküldi az egyik kemény legényt felderíteni, aki eközben meghal. A másikat pedig a Courcejac nevű faluba fosztogatni, ahol megint csak veszít egy embert. Vilmain erői villámgyorsan fogyatkoznak és a dühe elvakítja. Meghirdeti a Malevil elleni hadjáratot, pusztán a feltételezett túlerőre támaszkodva. Mindezt teszi úgy, hogy se felderítést nem csinál, se normális tervvel nem áll elő. Vilmain csak meg akarja ostromolni Malevilt, de ilyen átgondolatlanul még kétszer ekkora bandával se lett volna esélye. Van sokkal fontosabb dolog is az erőnél a harcmezőn, mégpedig a stratégia. Ugyanis az erőforrások lehető legjobb felhasználásával és a találékonysággal a leglehetetlenebb szituációkból is ki lehet keveredni. Arról már nem is beszélve, hogy még a veteránok között is megingott a tekintélye a kicsapongásainak következtében. Mire a támadásra sor kerül már csak két kemény legény marad, Vilmain és Jean, az ő kiiktatásukkal pedig a banda egyetlen összetartó ereje, a félelem is megszűnik. Arról már nem is beszélve, hogy a hagyományos katonai stratégia értelmében a támadók-védekezők arányának legalább 3:1-hez kellene lennie. Ez alapvetően hiányzott, de egy erődítmény bevételéhez lehet, hogy egy kicsivel több se ártott volna. Mindezt összegezve nyilvánvalóvá válik, hogy Malevilnak könnyebb dolga van, mint azt hiszik.

Malevil Vilmainnel szemben remekül felhasználja az erőforrásait. Ők nem vesztenek embert időközben, sőt még gyarapodik is a számuk. Vilmainnek nem csak meghaltak emberei, de kettő közülük át is áll az ellenfélhez. Ezzel nem csak Vilmain hadserege gyengül, de Malevilé is erősödik. Az elkapkodott harc végül odavezet, hogy felderítés hiányában még azt se veszik észre, hogy körbe kerítik Vilmain bandáját. Malevil várának falain belül nincs elég pozíció ahhoz, hogy mindenki a kastélyból tudjon támadni. Ezért, hogy ne legyen üres járat, két embert kiküldenek a hétbükki előőrsre és egy embert pedig egy újonnan kialakított földbe ásott rejtekhelyre. Vagyis hét ember szemből támad a kastélyból, amíg három másik meglepetészszerűen hátba támadja a bandát. A harc annyira gyorsan eldől, hogy az összecsapás mindössze három oldalt tesz ki a könyvből és Vilmain bandája egyből futásnak is ered. Vilmain a harcmezőn elesik és a bandájának az utolsó kemény legénye veszi át az irányítást, akinek a vezetésével a banda visszavonulót fúj. Jean az új vezető bátor ember módjára az egyetlen biciklivel futásnak ered, a többiek pedig utána szaladnak. Malevil nem akarja megadni az esélyt arra, hogy visszatérjenek La Roque-ba ezért egy senki más által nem ismert titkos ösvényen lovaik segítésével az ellenség elé vágnak. Ahova érkeznek ott az út elvezet két domb között, ahonnan könnyű célpont lesz a közöttük elvonuló ellenség. Ez a terv be is válik és két ember kivételével mindenkit megölnek. Az utolsó két ember megadja magát és mint kiderül ők is újoncok, így nem kellett sokáig győzködni őket, hogy átálljanak a másik oldalra.

A lovak szerepére külön ki kell térni, mert a találékonyság tökéletes leképezése a történetben. A világtörténelem legnagyobb hadvezérei mind elképesztően találékonyak voltak és olyan taktikákat alkalmaztak, amelyekre senki sem számított, ami eltért a megszokottól. A lovak esete kifejezetten érdekes, hiszen a lovasság nem ismeretlen a háború történetében. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy abban a korban, amikor a történet játszódik a lovaknak már csak jelképes szerepe van. A robbanás előtt a lovakat pusztán sportra használták és még közlekedésre is csak elvétve, hiszen rengeteg hatékonyabb alternatíva állt rendelkezésre. A közlekedés adta magát és a lovak effajta hasznosítása elég gyorsan visszajött a gyakorlatba, de a harcban való használatuk egy rég elfeledett taktikának a felélesztését jelentette. A lényeg, hogy senki sem számított a lovasság visszatérésére és ez meglepetésként érte az ellenséget is. A banda arra számított, hogy autók híján úgy se tudják őket üldözőbe venni a maleviliak, de ez nem így történt. Az elemzéseknél, főleg a politikában mindig figyelni kell az ilyen találékony megoldásokra, mert általában ezek vezetnek győzelemre.

Befolyásszerzés

A csata végeztével egyetlen dolog marad Malevilnak a regionális hatalommá válás útján: meg kell hódítani La Roque-ot. Ez már nem volt különösebben nehéz feladat, hiszen Fulbert-nek már nem volt fizikai erő a kezében, de még mindig meg volt ennek a látszata. Ezenkívül a vallásos meggyőződésen és az emberek egymás ellen fordításán keresztül még mindig uralma alatt tart