Keresés

Miért érdemes háborúzni?

Novák Tamás


...avagy az Egyesült Államok világháborúi a XX. században


Ha végignézünk a történelmen, azt látjuk, hogy a háborúk a legváltozatosabb okok miatt törtek ki. Brad Pitt óta tudjuk, hogy a trójai háború Szép Heléna miatt robbant ki, Honduras és Salvador háborúját 1969-ben egy Alonso “Pipo” Rodriguez Lindo nevű focista gólja robbantotta ki.


Persze ennél komolyabb okok miatt is törtek már ki háborúk, például Robert Jenkins hajós füle miatt Anglia és Spanyolország 9 éven át háborúzott, a görögök és a bolgárok nem voltak ilyen harciasok, ők 1925-ben csak néhány napig háborúztak egy kóbor kutya miatt, bezzeg a konyhájukra méltón büszke franciák hadat üzentek Mexikónak egy cukrászda miatt. Persze szép és nemes dolog emberek tucatjait vagy éppen ezreit lemészárolni egy kutya, egy cukrász vagy éppen egy jó nő miatt, de most hogy újra fegyverkezési lázban ég a világ érdemes lenne megvizsgálni, hogy mi az amiért tényleg érdemes harcolni, azaz mire tanítanak a háborúk. A legcélszerűbb megvizsgálni azt, ami a kezünk ügyében van. És mi az ami legközelebb áll hozzánk itt Európában, hát a két világháború, és ki az aki az évszázad nyertese lett, hát az Egyesült Államok. Nézzük meg Amerika két világháborúját.


Az első világháborútól az Egyesült Államok jó ideig távol tartotta magát, hiszen szoros kereskedelmi kapcsolata volt az antanttal és a központi hatalmakkal is. És ezen a semlegeségen még az se változtatott radikálisan, hogy a német tengeralattjárók 1915-ben elsüllyesztették az amerikai Lusitaniát. A viszony ugyan fagyosra váltott, de az amerikaiak nem avatkoztak be az európaiak barbár háborújába.


Aztán 1917-ben valami történt.


Ekkor a németek Nyugaton Angliát egy nagyon szoros tengeri blokáddal akarták térdre kényszeríteni, ezért tengeralattjáróik lőttek mindenre, ami az angol partok felé közeledett. A németek a Lusitania 1915-ös tragédiájából kiindulva számítottak arra, hogy egy újabb baleset miatt az USA belép az antant oldalán a háborúba, ezért erre az esetre megpróbálták Mexikót berántani a háborúba a saját oldalukon az USA ellen. A titkos levelezés kiderült (Zimmermann távirat) és az USA nagy dirrel és durral, a szabadság pallósát meglengetve a demokrácia védelme érdekében belépett a háborúba.

1917-ben mindössze néhány tízezer fős expediciós sereg vett részt a harcokban. Az Egyesült Államok valódi és mindent eldöntő részvétele a háborúban a következő évben volt. 1918 nyárán 2 millió amerikai katona kapcsolódott be a harcokba Franciaországban, ami néhány hónap alatt végleg eldöntötte a négy éve állóháborúvá merevedett partit. Aztán jöttek a Wilson-féle elvek a népek önrendelkezéséről, majd amikor ezeket nem látta megvalósulni az Egyesült Államok, otthagyta a béketárgyalásokat és külön békét kötött mindenkivel, köztük Magyarországgal is 1921. augusztusában. A vesztes államok önérzetére balzsam volt, hogy még a győztes Egyesült Államok se érzi igazságosnak a békét. Jóllehet a trianoni béke és a Magyarországgal 1921-ben kötött amerikai különbéke tartalmilag jelentősen nem különbözött, csak a Népszövetségre utaló szöveg maradt ki belőle.


Aztán megint eltelt néhány év és az európai polgárok újra jó ötletnek tartották, hogy egymás torkának essenek. 1939-ben elkezdődött a II. világháború.

Az USA ismét távol tartotta magát a harcoktól, csak némi szájkarate volt a nácik és az amerikaiak között. Még akkor is, amikor Franciaország és hadserege pillanatok alatt megsemmisült, amikor London az angliai légi csata idején élet-halál harcot vívott Hitlerékkel vagy éppen a nagy Szovjetunió ellen lépett hadba Németország.

És hiába próbálta az Egyesült Királyság titkosszolgálata az MI6 is kitalált provokációkkal berángatni az USA-t a háborúba, az Atlanti-óceán nyugati partja hallgatott. Valamiért nem sietett az egyik legnagyobb gazdasági riválisa a Brit Birodalom segítségére. (Mindössze 1941 márciusától gazdasági kölcsönnel segítette a németek ellen harcolókat, de azt persze vissza kellett fizetni. Az Egyesült Királyság 2007-ig törlesztette a baráti kölcsönt.)

Végül nem is ő, hanem a németek üzentek hadat az USA-nak, miután 1941. december 7-én Ben Afflecket Pearl Harbor-nál megtámadták a japánok és kitört a japán-amerikai háború. Hitler arra számított, hogy Japán hamar legyőzi az USA-t a Csendes-óceán térségében és cserébe a német gesztusért, majd Japán segít neki legyőzni a szovjeteket. Tévedett.


És mégis, hiába a veretes német és magyar hadüzenet, hiába Roosevelt ígérete Churchillnek, hogy Europe first - és mindenekelőtt Berlint kell szétzúzni - az amerikaiak inkább a csendes-óceáni fronttal voltak elfoglalva. És csak 1943 nyarán, jó másfél évvel a kölcsönös hadüzenetek után léptek európai földre amerikai csapatok. Akkor sem Berlin közelében, hanem jó messze attól, Szicíliában. Az út pedig onnan Berlinig kilátástalanul messze volt. Nem is értek oda, mert a támadás hamar kifulladt a szűk olasz csizmaszárban, ahogy arra józan paraszti ésszel számítani lehetett.


Az Egyesült Államok komoly, az első világháború végéhez mérhető beavatkozására Európában 1944. június 6-ig kellett várni, ekkor szálltak partra Normandiában az amerikai csapatok, megnyitva ezzel a németek ellen a nyugati frontot, aminek a vége az lett, hogy a náci Németország kevesebb, mint egy év alatt összeomlott.

Amerika ezúttal már nem vonult ki sem a béketárgyalásokról, sem Európából. Németország nyugati felét megszállva, a háborúban megroggyant Angliát és Franciaországot maga mellé állítva kezdetét vehette a hidegháború, immár az új ellenség a néhány napja még szövetséges Szovjetunió ellen.

Volt ennek valami értelme? Az elsőből kiszálltak minden komolyabb eredmény nélkül, az európai csatamezőkön hagyva több tízezer amerikai katonát. A másodikban bár nyilvánvaló volt, hogy Berlin legyőzése a kulcsa a győzelemnek, de évekig mellékfrontokon jeleskedtek az amerikaiak, majd a háború végén iszonyatos véráldozattal - Normandiai partraszállás - sikerült ugyan megnyerni a háborút, mégis azzal vesztek össze - Szovjetunió - akibe előtte pénzt, paripát, fegyvert pumpálták számolatlanul, és amit a Szovjetunió persze sosem fizetett vissza. Úgy tűnik volt. Sőt az amerikaiak stratégiája nagyon jó volt, amivel meg is nyerték maguknak a XX. századot.


De mi volt ez?

Halford Mackinder 1904-ben publikálta a The Geographical Pivot of History című tanulmányát a Brit Földrajzi Akadémián, amelyben kifejtette, hogy a világ központi szigete (Világ-sziget) Eurázsia-Afrika amely egy többé-kevésbé összefüggő szárazföldi terület a világ óceánok közepén. Itt van a világ ásványkincseinek több, mint 50%-a. Ennek Világ-szigetnek a szélén van Japán és Nagy-Britannia, míg a külső vidék, a periféria Amerika és Ausztrália. A Világ-sziget közepe pedig a Volgától a Jangcéig, a Himalájától az Északi-sarkig tartó Heartland vagy más néven Pivot Area.

Ennek a területnek a kulcsa, kapuja pedig Kelet-Európa. Valahogy így hangzott teóriája zanzásítva:

"Aki Kelet-Európát birtokolja, uralja a Világ-sziget szívét,

aki a Világ-sziget szívét birtokolja, uralja a Világ-szigetet,

aki a Világ-szigetet birtokolja, uralja a világot."

(Mackinder: Democratic Ideals and Reality, 1919.)


Mekkora baromság! Hiszen 1904-ben a Világ-sziget szívét Oroszország birtokolta, mégsem ő uralta a világot. Sőt, Oroszország éppen ebben az időben, a világ nagy meglepetésére kikapni készült a nálánál sokkal kisebb Japántól. Ezt Mackinder sem vitatta, és ezt azzal magyarázta, hogy Oroszország technológiailag jelentősen el van maradva, társadalma szervezetlen, államrendszere korszerűtlen. Ráadásul más külső hatalom sem képes elfoglalni az un. Heartland-et a hatalmas távolságok miatt, ami lehetetlenné teszi az utánpótlás megszervezését. Lásd Napóleon oroszországi hadjáratát, ami a verhetetlennek tartott császár bukását okozta.

Mackinder szerint azonban ez a vélelem, - mármint, hogy Oroszország hatalmas és járhatatlan területe miatt elfoglalhatatlan - a XIX. század végén a vasúthálózat megjelenése miatt megdőlt. És a XX. században számolni kell azzal, hogy Nyugatról Németország megpróbálja majd elfoglalni a világ közepének számító Heartlandet.

És ha egy technológiailag fejlett nemzet kezére kerül ez a vidék, akkor hiába a hatalmas brit gyarmatbirodalom, Anglia a világ szélére szorul és nem lesz többé a világ vezető hatalma.


Geopolitikailag mit jelent ez?

Ha a Brit Birodalom vagy az I. világháború után jelentősen megerősödő Egyesült Államok meg akarja őrizni, vagy meg akarja szerezni a világ vezetését, meg kell akadályoznia, hogy a nyersanyagokban gazdag Oroszország erőforrásai egyesüljenek a fejlett technológiával rendelkező nyugati (Németország) vagy akár a keleti (Japán) konkurenciával.


1917-ben nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz cár sem nem tudja, sem nem akarja végigvinni a háborút az antant oldalán. Ezért jött helyette az antant által támogatott polgári forradalmár Kerenszkij, aki még egy utolsó nagy rohamot intézett 1917 nyarán a Központ Hatalmak ellen. A roham összeomlott, Kerenszkijt elkergették a Lenin vezette bolsevikok 1918-ban Breszt-Litovszkban lényegében letették a fegyvert a Németország előtt. A Központi Hatalmak erejüket összeszedve, csapataikat átcsoportosítva, utolsó mindent eldöntő rohamra indultak a nyugati fronton.

Az USA számára nyilvánvaló volt már 1917-ben, hogy Oroszország kiválásával felborulhat az európai egyensúly és Németország túlnyerheti magát, ez a rém 1918-ban, amikor az USA valóban jelentős erőkkel megjelent az európai fronton már teljesen valós volt, és ha nincs a 2 milliós amerikai hadsereg, akkor az I. világháborút a Központi Hatalmak nyerik meg.

Ez pedig előrevetítette volna, hogy a Nyugat-Európát irányító Németország hamar uralma alá hajtja a káoszba süllyedt Oroszországot. Így Berlin befolyása alatt egyesült volna a nyugat-európai technológia az orosz ásványkincsekkel. A világ szuperhatalma Németország lett volna.

Az Egyesült Államok hadba lépése miatt ez azonban nem valósult meg. Németország összeomlott, sőt a népek önrendelkezésének köszönhetően egy kordon szaniter épült Németország és Oroszország közé. (Nem véletlen, hogy Lengyelországnak XX. századi megszületésétől fogva kiemelt helye van Washington külpolitikájában.) Az USA tehát elérte célját, katonái nem ok nélkül haltak meg.


Mi történt a következő háborúban? Lényegében ugyanez, csak fordított előjellel. A stratégiai cél, most is ugyanaz volt, mint 20 évvel korábban. Nem egyesülhet a német technológia az orosz nyersanyagokkal. Ezért nem engedte, hogy a németek elfoglalják a Szovjetuniót, hiszen abban a pillanatban, ahogy kitört a német-szovjet háború elindultak az amerikai segélyszállítmányok, az egyébként gyűlölt és lenézett szovjeteknek.


Az amerikaiak 400 000 dzsipet, 14 000 repülőt, 8000 traktort és 13 000 tankot küldtek a Sztálinnak. Így tél tábornok mellett jelentős szerepük volt abban, hogy a németek nem tudták legyőzni a szovjeteket, megszerezve ezzel az ún. Heartland-et. Pedig már egész messze eljutottak.

Aztán, amikor fordult a kocka, és a szovjet hadsereg 1944-re végleg megroppantotta nyugati riválisát, az USA-nak hirtelen fontos lett, hogy a szovjetek ne az Atlanti-óceán partjáig üldözzék a náci fenevadat.

Ezért lett stratégiai szerepe a normandiai partraszállásnak és ezért indult verseny Berlinért, a német technológiáért és agyakért a két szövetséges között. És ezért ért aranyat az amerikaiaknak Horthy sikertelen kiugrása és az is, hogy Budapest ostroma hónapokig


Mert 1944-ben az 1918-as képlet, állt elő, de ford