Keresés

Veszedelmes viszonyok

Vass István



Elindult a nagyhatalmi verseny a világ vezetéséért


A koronavírus járvány által sújtott 2020-at sokan 1945 óta az eddigi legrosszabb évnek tartják, ám a 2021-es év indulásának fényében könnyen lehet, hogy újra kell gondolni ezt a kijelentést. Az immár globális elsőségre törő Kína, a világpolitika nagyszínpadára egy ideje már visszatért Oroszország, valamint a globális hegemón szerepét minden áron megtartani igyekvő Egyesült Államok háromszögében a szereplők folyamatosan nyomás alatt tartják egymást. A helyzet sok tekintetben George Orwell jól ismert antiutópiáját, az 1984-et idézi. Bár a vakcinák megjelenése és a tömeges oltás reményt adnak a vírus elleni harcban, a világrend átalakulása azonban még további kataklizmákkal járhat, ezért a V4 államainak is muszáj erre odafigyelni.


A George Orwell által 1984-re elképzelt világban három szuperállamra, Óceániára, Eurázsiára és Keletázsiára tagolódik. A regénybéli Óceánia magába foglalja Észak-Amerikát és Nagy Britanniát, Eurázsia Oroszországot és Európát, míg Kelet-Ázsia lényegében Kínát jelöli. A köztük lévő törékeny egyensúlyt Orwell úgy írja le, hogy „(…) Eurázsia vagy Kelet-Ázsia, mert amíg Óceánia háborúban állt e hatalmak egyikével, rendszerint békében élt a másikkal.” Orwell jól ismert antiutópiájában, az 1984-ben lefestett sötét jövőt láthatjuk megelevenedni a jelenünkben.

Az orwelli előrejelzés 1948-ban, a mű születésének évében, a végtelen, három pólusú globális konfrontációról még korai volt, de az alapja megvolt, mára pedig létrejött, 2021 tehát joggal az új 1984.

Oroszország és Kína egyre szorosabb szövetségre lép. Noha nincs bizonyíték a közvetlen összejátszásra, Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök kétségtelenül tisztában vannak egymás cselekedeteivel, amelyek azonos, egymást erősítő hatással bírnak. Mindketten igyekeznek megrángatni a relatíve felkészületlen amerikai adminisztráció bajszát. Elég a legutóbbi Donbassz körüli ukrán-orosz feszültségre és a vele egyidőben zajló kínai katonai gépek sértették meg a Tajvan légterét, egy éven belül immár másodszor.


A XXI. század elejére azonban minden megváltozott. A kínai gazdaság az államkapitalista rendszer kiépítésével kilőtt, az oroszok ugyan nem szerezték vissza a korábbi pozíciójukat, atomhatalomként azonban még mindig számolni kell velük. Amerika pedig gyengül, de még mindig az első számú hatalom. Így Orwell hármas felosztású világa „Az egy természetes folyamat, hogy Kína és Oroszország szövetkezik az Egyesült Államok és annak regionális satrapái ellen egy olyan világban, ahol egyetlen szuperhatalom sem nőhet a másik kettő feje fölé. Richard Nixon például 1972-ben Kína segítségét kérte a szovjetek ellen. Lehet, hogy az Egyesült Államok és Oroszország egy nap összefog Peking ellen” – vélekedik a brit Guardian publicistája Simon Tisdall, s tegyük hozzá, hogy a korábbi elnök, Donald Trump éppen ezen munkálkodott.


Az amerikai külpolitika “nagy stratégiájának” a megvalósításában Washington nem hagyhatja ki az Európai Uniót, „America is back” – ezt Biden jelentette ki márciusban, jelezve, hogy az USA visszatért az öreg földrészre. A kérdés egyrészt, hogy nem csak szlogen szinten teszi-e ezt, másrészt, hogy Európa akarja-e az amerikai gyámságot. Az EU amellett, hogy strukturális és öndefiníciós válsággal küszködik, gazdasági érdekei egyre jobban Kínához, az energetikai függősége pedig Oroszországhoz fűzi. Jelenleg Washington külpolitikájának fő mozgatórugója a két kihívó hatalom főleg Kína, kisebb részben Oroszország ambíciónak a féken tartása. A “Mennyei Birodalom” és az “orosz medve” visszaszorításához egy jóval egységesebb Európára lenne szükség.


Az oroszok mellett megjelent a kínai tőke és befolyás a magára hagyott Közép-Kelet Európában. Ami kínai és orosz befolyás miatti aggodalmat illetti, bár több országot elítélnek az utóbbi időszakban megerősödött kínai politikai és kereskedelmi kapcsolatokért, mindeközben a német-kínai kereskedelmi mérleg mintegy 25 milliárd eurós többletet mutat Berlin szempontjából.


A Fehér Házban már javában készül az új nemzetbiztonsági stratégia. A március elején közzétett „ideiglenes irányelvek” az autokratikus, regionális és globális hegemóniára törekvő Kínát tekintik az egyedüli „stratégiai versenytársnak”, amely együttes gazdasági, katonai és technológiai erejével hosszú távú kihívást intézhet a fennálló nemzetközi rend és Amerika alapvető biztonsági érdekei ellen.

Az „irányelvek” Oroszországot csupán „destabilizáló, romboló, felforgató” erőként említik, nem globális kihívóként, az új amerikai vezetésnek stratégia fontosságú Ukrajna, hogy sakkban tarthassák az „orosz medvét”.

A kínai terjeszkedés pedig közvetlen fenyegetés jelent az USA és szövetségesei számára, a köztük kiéleződött kereskedelmi és egyéb konfliktusok pedig egy új hidegháború kezdetének tűnnek. Az első hidegháború során az Egyesült Államok egyrészt gazdasági fölénye révén, másrészt Kína semlegesítésével, harmadrészt a hatékony gazdasági-katonai szövetségi rendszerek kialakításával legyőzte a Szovjetuniót. Az új Peking-Washington rivalizálásban azonban más a felállás: már egy évtizede folyamatosan emelkedik az USA-nak a Kínával szembeni amerikai folyó fizetési mérlege és a Kínai Népköztársaság vált 2008 óta az amerikai állampapírok legnagyobb tulajdonosává. A két ország közötti gazdasági egymásrautaltság minden korábbi szintet meghaladja.


Kína globális stratégiája révén jó ideje Oroszországhoz került közelebb az amerikai-kínai-orosz háromszögben. Moszkvával együtt Peking is a többpólusú világ megteremtésében és fenntartásában érdekelt.


„Óceánia Eurázsiával háborúzott, és Keletázsiával volt szövetségben. Sem hivatalos, sem magán megnyilatkozásokban nem vallották be soha, hogy a három hatalom időnként másképpen is csoportosult (…) A pillanatnyi ellenséget mindig ördöginek kellett tekinteni, ebből pedig az következett, hogy sem a múltban nem lehetett, sem a jövőben nem lehet szövetségre lépni vele” – így jellemzi Orwell a fikciós nagyhatalmi logikát.


Reméljük, a valóságban mi nem leszünk szemtanúi annak, hogy a Föld három legnagyobb hadereje egymással konfrontálódik. A világ és benne Amerika jövőjét illetően sok függ attól, hogy az Egyesült Államok mennyire lesz képes megújítani önmagát mind belpolitikai értelemben, mind pedig külkapcsolatait illetően. A Visegrádi Együttműködés államainak pedig egy kiegyensúlyozott politikai, gazdaság és védelmi kapcsolatot kell fenntartani a Nyugat vezető hatalmával, azzal együtt, hogy „vigyázó szemeit Kelet felé is fordítja”.


(A regényből vett idézeteket Szijgyártó László fordította.)