Kína vállalásai a Párizsi Egyezményben
Kína a 2015-ös Párizsi Egyezményben azt a kötelezettséget vállalta, hogy 2030 körül eléri a kibocsátása csúcsát (tehát annál magasabb kibocsátást már nem fog produkálni) és a megújuló energiaforrások részesedése az energiatermelésből eléri majd a 20%-ot. Továbbá azt is vállalta, hogy 2030-ra az erdőállomány méretét 4,5 milliárd m³-rel növeli és a karbonfelhasználását 2005-höz képest 60-65%-kal csökkenti. Azonban az állami kézben lévő Nemzeti Klímaváltozás-stratégia és Nemzetközi Együttműködési Központ (National Center for Climate Change Strategy and International Cooperation (NCSC)) tudósai szerint ezt a célt csak akkor lehet elérni, ha a következő ötéves tervben (2021-2025) abszolút határértéket szabnak a karbonkibocsátásnak (CO2, CH4). A megújuló energiaforrások az ország teljes energiafelhasználásának 20%-át kellene, hogy kitegyék 2030-ra, de az NCSC tudósai szerint 17.6%-ot fog kitenni a jelenlegi politikát alapján. A Központ az Ökológiai és Környezetvédelmi Minisztérium részeként szerepet játszik az éghajlat-politika meghatározásában, de nem biztos, hogy a kormány figyelembe fogja venni ajánlásait a jelenlegi gazdasági nyomás idején, amit az USA-val folytatott kereskedelmi háború okoz. Az említett ötéves terv csak 2021 elején fog a nyilvánosság elé kerülni.
A fent tárgyaltakat támasztja alá a 5. ábra is, amely előrevetíti a hőmérséklet alakulását 2030ra és 2050-re. Az ábra szerint, ha Kína ugyanezt a politikát folytatja, akkor a kitűzött időpontra a kitűzött 1.5-2 °C-os stabilizálást jóval meg fogja haladni a Föld átlaghőmérsékletének alakulása. Az ábrán az oszlopok különböző színei egy-egy hőmérsékleti értéket jelölnek. Több évhez is van hozzárendelve ilyen oszlop, amely azt mutatja, hogy az adott évben bizonyos CO2 kibocsátás mellett mekkora átlaghőmérséklet várható, azonban teljesen pontos képet nem ad az ábra, mivel úgy számol, hogy, ha minden kormány kötelezettségvállalása hasonló tartományba esne, akkor lenne ennyi a hőmérséklet emelkedése. A piros szín azt jelöli, hogy adott kibocsátás mellett 3 és 4 fok közé fog esni az átlaghőmérséklet, ami végzetesen megváltoztatja a bolygó klímáját (erre utal az IPCC legutóbbi jelentése is).
Ha tehát Kína nem változtat radikálisan a klímapolitikáján, akkor valószínűsíthetően nem sikerül a párizsi hőmérsékletcélt elérni, ami Földünk egészére nézve katasztrofális lesz. Továbbá ha 2030-ra maximalizálná is a kibocsátását, de csökkenteni nem tudná a következő években, akkor 2050-re már 4 °C fölötti átlaghőmérséklet emelkedést eredményezne.
Kína a nemzetközi színtéren a klímaváltozás tükrében
Li Gao, az Ökológiai és Környezetvédelmi Minisztérium klímaváltozási osztályának vezetője úgy véli a kereskedelmi háború szintén negatívan hat az amúgy is bizonytalan globális gazdaságra, ami Kína számára még nehezebbé teszi a klímacélok elérését. Hozzátette, hogy a minisztérium a jövőben a klímaváltozás elleni harc finanszírozására fog összpontosítani a központi bankkal és a legfontosabb tervező testületekkel közösen, hogy előrelépést érjenek el a szén-kibocsátás csökkentésében. Azonban a kereskedelmi háború miatti gazdasági helyzetben a kormány arra is törekszik, hogy fenn tudja tartani a munkahelyeket és az életszínvonalat, ehhez pedig olyan intézkedések is szükségesek, amelyek nem segítik elő a Párizsi egyezményben vállalt kötelezettségek és a klímacélok elérését. Bár 2020 elejére enyhülni kezdett a háború, még mindig nem ér véget. A két ország kereskedelmi szerződést kötött ugyan a védővámok részleges törléséről, de az Kína számára jóval előnytelenebb, mint az Egyesült Államok számára és a valódi problémákat, amely a két gazdaság közti szerkezeti különbségekből ered, nem kezeli. Ez a háború nem csak a két országban okoz problémákat, de kihat az egész világgazdaságra. Úgy gondolom a vizsgált országok retorikáját látva, hogy a gazdasági nehézségek miatt a klímahelyzet is háttérbe szorul.
Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok közvetve veszélyeztetik az Európai Unió törekvéseit is a klímacélok betartásában, ugyanis miután Donald Trump 2017-ben bejelentette, hogy az USA kilép a Párizsi Egyezményből, az EU szorosabbra kezdte fűzni kapcsolatait Kínával e téren.
Az Unió egyes diplomatái szerint az Unió egyedül túl gyenge ahhoz, hogy vezesse az éghajlatváltozás elleni küzdelmet (erősen fragmentált, belső feszültségeket okoz a Brexit, próbál megszabadulni az orosz energia-függéstől), ezért szüksége van egy nagy gazdasági hatalom támogatására. (Az Eurozóna egyébként önmagában a világ második legnagyobb GDP-vel rendelkező gazdasága 2018-ban, Kínát megelőzve. Az Unió összteljesítménye pedig közelít az Egyesült Államokéhoz.) A kínai miniszterelnök, az EU Bizottságának és a Tanácsának elnökei 2018-ban elfogadták a Vezetők Nyilatkozatát az Éghajlatváltozásról és a Tiszta Energiáról annak érdekében, hogy elmélyítsék az együttműködést a kibocsátáskereskedelem terén. A Nyilatkozat lényege, hogy a két fél fokozza a politikai, gazdasági, tudományos és technikai együttműködést az említett két területen, annak érdekében, hogy egy világméretű átalakulást idézzen elő és elősegítse a alacsony karbonkibocsátású és éghajlatellenálló gazdaságot és társadalmat, valamint egy tiszta energiát felhasználó rendszer kiépülését. egy Egyetértési Nyilatkozatot (Memorandum of Understanding) is elfogadtak ekkor, amelybe a felek elismerték a kibocsátás-kereskedelmet mint költséghatékony politikai eszközt, amely hozzájárul az előbb említett gazdasághoz, továbbá, hogy innovációra és új technológiák bevezetésére van szükség.
Kína a Párizsi Egyezmény egyik fő követelményét azonban nem tudja teljesíteni, miszerint teljes éves karbon-nyilvántartást kell benyújtania az országoknak az ENSZ-hez, azonban utoljára 2014-ben készített ilyet. Az ország arra hivatkozik, hogy nincs megfelelő személyi állománya és forrása ahhoz, hogy ezt kivitelezze. Egyébként az Unió 2017-ben „felajánlotta a szakértelmét” Kínának, és egy közös projekt keretében elkezdték kiépíteni az EU-ban már működő „cap-and-trade” rendszert, amely a kibocsátáscsökkentést segíti. Ez a beruházás egy 2014-ben kezdődő projektre épül, amely támogatta hét kísérleti program elindítását Kínában. A jelenlegi projekt bár 2017-ben elindult, 2020 végéig fog tartani teljes kiépítése és nagyjából 10 millió euróba fog kerülni. Az Európai Éghajlatváltozási és Energiaügyi biztos, Miguel Arias Cañete, a következőt nyilatkozta a kínai kibocsátás-kereskedelmi rendszer elindításáról: „Mire az Egyesült Államok kormánya visszatér az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, addigra Kína, az EU és a világ többi része már erőteljes klímapolitikákat és intézkedéseket fognak végrehajtani. Ez a bejelentés [hogy elindult a rendszer] erős jelzés; a világ ugyanis megváltozik az éghajlatváltozás terén egy új, széleskörű vezetésnek köszönhetően. Az Unió és Kína elkötelezett az emisszió-kereskedelem mellett, a két nagy nemzetközi szereplő harcol a szénpiacokért, hogy teljesítsék a Párizsi Szerződés szerinti kötelezettségeiket és költséghatékony módon korlátozzák a kibocsátást.”
A Kínai Népköztársaság Ökológiai és Környezetvédelmi minisztériuma sajtóközleményében is köztudomásra hozta, hogy az ország elkötelezett az ENSZ 2019-es New York-i Klímacsúcsa mellett (UN Climate Action Summit). A sajtóközleményben kijelentette, hogy Kína elkötelezett az éghajlatváltozás kezelése mellett, mind az enyhítését mind az ehhez való alkalmazkodást fontosnak tartja. Továbbá lehetőséget lát a klímaváltozásban, melynek egy magas színvonalú gazdasági fejlesztést lehet a következménye. Álláspontja szerint minden félnek komolyan végre kell hajtani a UNFCCC (ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény), a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Egyezmény alapelveit a közös, de megkülönböztetett felelősség elve alapján. A közlemény szerintem leglényegesebb részlete a fiatal generáció, mint a „leglényegesebb szereplő” kiemelése, aki az ország jövőjét jelenti és aktív résztvevője és támogatója lehet a klímatörekvéseknek, sőt felhívja a világ többi országának figyelmét arra, hogy tanítsák a fiatalokat környezetvédelemre, támogassák őket és hallgassák meg az ő javaslataikat.
Összegzés
Tanulmányom rávilágított arra, hogy a Kína a klímaváltozás tekintetében olyan szereplő, akit nem lehet megkerülni. Ha a kínai politika nem törekedik a Párizsi Egyezmény betartására, akkor az nem lehet sikeres. Bár a kormány látszólag igyekszik releváns intézkedéseket hozni, az Új Selyemút projekt a bizonyíték rá, hogy ezek inkább látszatmegoldások. Hiszen ez a projekt nem létszükséglete Kínának, csak gyorsabbá teszi a kereskedelmet. Lehet, hogy így a kibocsátás is csökkenni fog, azon a selyemúthoz szükséges infrastruktúra kiépítésével óriási mértékben hozzájárulnak a résztvevők a kibocsátáshoz. Így a Párizsi Egyezményt sem lehet betartani a kitűzött feltételek mellet. Az Európai Unió kommunikációja szintén szemlélteti, hogy Kína nagyon meghatározó elem ennek a kihívásnak a kapcsán, így az országnak felelősségteljesen kell döntenie a kérdés kapcsán, hiszen akár ezen is múlhat az éghajlatváltozással való küzdelem kimenetele.