Francisco Franco 1910-ben, mindössze 17 évesen, másodhadnagyként, katonai osztálya alján végzett. Huszonhat évvel később, a spanyol polgárháború kezdetén Franco már vezérőrnagy volt, minden korábbi osztálytársát megelőzve. Franco a polgárháború alatt konszolidálta hatalmát, így ő lett Spanyolország államfője, kormányfője, a hadseregek generalísimója és Spanyolország egyetlen engedélyezett politikai pártjának országos vezetője 36 éven át. A politikai és társadalmi elnyomás Franco diktatúrája alatt végig fennmaradt, bár Franco rákényszerült arra, hogy liberális gazdaságpolitikát folytasson, Spanyolország gazdaságának megmentése érdekében.
Ki is volt Franco?
Francisco Franco Bahamonde 1892. december 4-én született egy olyan családban, amely több generáción keresztül nevelt ki spanyol haditengerészeti tiszteket, több admirálist is beleértve. Franco apja altengernagy rangig jutott a haditengerészetben, de amikor Franco tizennégy éves volt, az apa elhagyta családját, és egy másik nőt vett feleségül. Anyjától Franco örökölte az „állhatatosságot, mérsékletességet, önmegtartóztatást, csendes modort, családi összetartást és tiszteletet mind a katolicizmus, mind a hagyományos nézetek iránt.” Azonban ő nem mutatta anyja alázatosságát és belenyugvását, teljes vallásos buzgalmát, megbocsátó képességét vagy emberséges melegségét és nagylelkűségét. Apjától úgy tűnt, hogy „hidegségét, kegyetlenségét és könyörtelenségét” örökölte. Apjától eltérően Franco élete során hűséges férj és családapa maradt.
Franco apjához hasonlóan a haditengerészetnél képzelte el jövőjét, de a spanyol-amerikai háború (1898) egyik következménye az volt, hogy Spanyolország elvesztette haditengerészetének nagy részét és a megmaradt gyarmatainak nagy részét is. 1906 és 1913 között a spanyol tengerészeti akadémia nem vett fel új jelentkezőket, habár apja nemtetszése ellenére Francisco úgy döntött, hogy belép a spanyol hadseregbe, ha a haditengerészet nem vette fel. Franco 1907-ben, mindössze 14 évesen belépett a toledói gyalogsági akadémiára az egyik legfiatalabb fiú volt az osztályában, és 1910 júliusában másodhadnagyként végzett, osztályának 312 kadétja közül a 251. helyen. A spanyol polgárháború kezdetén Franco már vezérőrnagy volt, míg a felette végzett kadét társai közül senki sem ért el alezredesi rangnál magasabb rangot.
Franco és a ranglétra
Két éven belül, 19 évesen, Francót főhadnaggyá léptették elő. 1913-ban Francót áthelyezték a Marokkói Spanyol Protektorátusban lévő őslakos reguláris erőkhöz. 1916-ban, immár 23 éves kapitányként, Francót hasba lőtték az El Biutz-i csatában, amely győzelem megállította a marokkói berberek támadásait a spanyol előőrsök ellen. Franco várhatóan nem élte volna túl a sérülést, de sikeresen felépült az egyetlen sebesülésből, amelyet tíz évnyi harc során szerzett. Francót őrnagyi rangra javasolták előléptetni, de ezt fiatal korára hivatkozva megtagadták. Franco közvetlenül XIII. Alfonz királyhoz fellebbezett, aki megváltoztatta a döntést így Franco 1917 februárjában, 24 évesen kapta meg az őrnagyi előléptetést. Ezzel ő lett a spanyol hadsereg legfiatalabb őrnagya.
1917 és 1920 között Franco Spanyolországban állomásoztatták. 1920-ban megalakult a Spanyol Idegenlégió és Franco Afrikába vezényelték, mint a légió parancsnokhelyettese majd 1923-ban a Spanyol Idegenlégió parancsnoka lett, és harctéri hőstettei miatt újabb előléptetésben részesítették, alezredessé vállt. Két éven belül Francót ezredessé, majd dandártábornokká léptették elő, így 1926-ban, 33 évesen ő lett Európa legfiatalabb tábornoka.
1928-ban Francót az újonnan létrehozott Zaragozai Általános Katonai Akadémia igazgatójává nevezték ki, bár 1931-ben eltávolították ebből a pozícióból, amikor a spanyol hadügyminiszter, Manuel Azaña júniusban bezáratta az akadémiát, miután a monarchia megbukott és létrejött a Második Spanyol Köztársaság. Azaña katonai reformjai oda vezettek, hogy Franco 1933-ban a dandártábornokok listáján az első helyről a 24. helyre csúszott vissza. Ezután a Baleár-szigetek katonai parancsnokságát kapta meg. Bár ez a poszt a rangja felett volt, Franco elégedetlen volt ezzel a beosztással, és Azaña azt írta naplójába, hogy valószínűleg bölcsebb volt Francót Madridtól távol tartani.
Az 1934-es asztúriai bányászsztrájk idején Franco már hadosztálytábornok és Diego Hidalgo spanyol hadügyminiszter segédje volt. Hidalgo Franco-t bízta meg a bányászok erőszakos lázadásának leverésével. Franco a bányászlázadást „határháborúként jellemezte, amelynek frontjai a szocializmus, a kommunizmus és bármi, ami a civilizációt támadja, hogy azt barbársággal váltsa fel". 1935-ben Franco három hónapig az afrikai hadsereg főparancsnoka volt, 1935 májusában pedig kinevezték vezérkari főnöknek.
Az 1936-os katonai puccs előszele
1936 februárjában, miután a baloldali pártok megnyerték az általános választásokat az egyre inkább politikai szempontból széttöredezett Spanyolországban, Franco megkapta a Kanári-szigetek parancsnokságát, amit száműzetésnek tekintett. Spanyolország ekkorra már egyre közelebb került a katonai puccshoz. Az 1936-os általános választások után a képviselőház köztársaság- és kommunistaellenes tagja, Jose Calvo Sotelo, a képviselőházi kongresszus köztársaság- és kommunistaellenes tagja katonai puccsot kezdett szorgalmazni az új kormány ellen. Calvo Sotelo tudta, hogy a hadseregben tervezett lázadás van készülőben, de nem volt részese az összeesküvésnek, és mint ilyen, nem volt biztos abban, hogy mikor fog megtörténni, vagy hogy egyáltalán megtörténik-e.
A katonai puccsot tervezők közül Emilio Mola tábornok tűnt ki a legfőbb összeesküvőnek. Egy 1936. június 5-én kelt memorandumban Mola "köztársasági diktatúrát" tervezett a portugál mintára. Ugyanebben a hónapban Francót egy titkos találkozóra hívták Tenerifére, hogy megvitassák a katonai puccs elindítását. Francót azért választották kulcsszereplőnek, mert az Általános Katonai Akadémia korábbi igazgatójaként még mindig nagy tiszteletnek örvendett, és szerepet játszott az asztúriai bányászok sztrájkjának leverésében. 1936. június 23-án Franco levelet írt Santiago Casares miniszterelnöknek, amelyben felajánlotta, hogy elfojtja az elégedetlenséget a spanyol köztársasági hadseregben, viszont levelére nem jött válasz.
Tervei ellenére Mola nem bízott abban, hogy a katonai puccs sikerrel jár. Jorge Sanjurjo tábornok volt az elégedetlen tábornokok elismert vezetője, de Mola volt az a személy, aki titkos utasításokat küldött a különböző katonai egységeknek, és kidolgozta a puccs utáni kormány tervét. Többszöri halasztás után július 18-át választották a katonai puccs időpontjául. Júliusban egy brit repülőgépet béreltek, hogy Franco-t Teneriféről Észak-Afrikába szállítsa.
Július 12-én egy jobboldali politikai párt tagjai megöltek egy szocialista rendőrtisztet. Bosszúból, és a belügyminiszter engedélyével a kongresszus bizonyos tagjainak illegális letartóztatására, Calvo Sotelót a nyakába leadott lövéssel végezték ki, miután július 13-án a kora reggeli órákban elrabolták otthonából. A kormány nem lépett fel a tettesek elfogása érdekében, és a bűncselekményt nem vizsgálták ki átlátható módon. Még a politikailag széttagolt Spanyolországban is rendkívüli volt egy parlamenti vezető állami rendőrség általi meggyilkolása. Mivel Spanyolországban további polgári zavargások törtek ki, Calvo Sotelo meggyilkolása katalizátorként hatott a katonai puccs megindulásához. A puccsot július 18-ra tervezték, de a tervet már július 17-én felfedezték Marokkóban, ami azt jelentette, hogy az Afrikai Hadsereg azonnal fellázadt.
Franco megszilárdítja hatalmát a spanyol polgárháború alatt
Francisco Franco június 19-én érkezett Marokkóba, hogy átvegye az afrikai hadsereg parancsnokságát. Mola tábornok még aznap meghirdette a felkelést. Másnap Sanjurjo tábornoknak Portugáliából Spanyolországba kellett repülnie ugyanazzal a repülőgéppel, amely Francót a Kanári-szigetekről Észak-Afrikába szállította. Sanjurjo elutasította azokat az állításokat, hogy a gépet túlterhelték a poggyászával; a gép lezuhant, és míg a pilóta túlélte, Sanjurjo nem. Sanjurjo halála gyakorlatilag megosztotta a katonai lázadók parancsnokságát az észak-spanyolországi Mola és a dél-spanyolországi Franco között.
Ahogy a katonai puccskísérletből a közel három évig tartó spanyol polgárháború lett, Mola vezetése némileg hiteltelenné vált. Ráadásul Mola egy jobboldali monarchista politikai párthoz csatlakozott, nem pedig a félfasiszta „Falange Española de las JONS” -hoz. Továbbá Mola nem büszkélkedhetett jó kapcsolatokkal Németországgal.
Andalúzia és Aragónia regionális parancsnokai korábban fellázadtak Miguel Primo de Rivera tábornok diktatúrája (1923-1930) ellen, ami egyes nacionalista körökben lejáratta őket. Az eredeti „Falange” párt alapítója és vezetője (és egyben Primo de Rivera diktátor fia) börtönben ült, miután a második spanyol köztársaság hatóságai letartóztatták a spanyol polgárháború kitörése előtti hónapokban. Jose Antonio Primo de Riverát nem váltották le a „Falange” vezetőjeként abban a reményben, hogy talán kiszabadul a börtönből, és visszatérhet a párt élére. (Mindenesetre Jose Antonio Primo de Riverát 1936 novemberében kivégezték.)
1936. szeptember 21-én Francót nevezték ki a nacionalisták hadseregének főparancsnokává, és csak Aragónia parancsnoka ellenezte ezt a kinevezést. További viták után Francót választották meg a nacionalisták államfőjének is. Franco nem csupán a spanyol polgárháborút megelőző politikai intrikák közül maradt távol, de júliusban Adolf Hitler úgy döntött, hogy Németország minden, a nacionalistáknak nyújtott támogatását Franco kapja meg. Néhány más nacionalista katonai vezetővel ellentétben Francónak kevés politikai ellensége volt, és a közelmúltban mind Németországgal, mind Olaszországgal együttműködött. 1936. október 1-jén Francót nyilvánosan kikiáltották a nacionalista hadseregek Generalísimójának és államfőnek is. Spanyolország Caudillójaként is ismerték, ami Benito Mussolini Il Duce és Hitler Führerének spanyol megfelelője volt.
1937 áprilisában Franco egyesítette a „Falange Española de las JONS” politikai pártot egy monarchista jobboldali párttal, és létrehozta a „Falange Española Tradicionalista y de las JONS” nevű pártot. Ezek az egyesült politikai pártok lettek az egyetlen legális politikai párt Spanyolországban, amikor Franco 1939-ben győztesen került ki a spanyol polgárháborúból. Ez az új párt, amely „FET y de las JONS” néven vált ismertté, egészen Franco 1975-ben bekövetkezett haláláig az egyetlen legális párt maradt Spanyolországban.
1937 júniusában Mola repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Sanjurjo, Mola és mások halálával Franco maradt a nacionalisták kiemelkedő vezetője. 1938. január 31-én, még a spanyol polgárháború befejezése előtt Franco kinevezte első kormányát, és magát Spanyolország miniszterelnökévé nyilvánította. Mire Franco spanyol nacionalistái 1939. április 1-jén győzelmet hirdettek a spanyol polgárháborúban, Franco lett Spanyolország államfője, kormányfője, a hadsereg, a haditengerészet és a légierő főkapitánya, valamint az ország egyetlen politikai pártjának vezetője.
Néhány évvel később, 1947-ben Franco kikiáltotta Spanyolországot monarchiának, de nem nevezett ki uralkodót. Ehelyett magát nevezte ki a monarchia tényleges, élethosszig tartó régensévé. Mint egy uralkodó, Franco a tábornoki százados egyenruháját viselte, az El Pardo palotában élt, és stílusához hozzátette, hogy "Isten kegyelméből". Franco 1969-ben monarchát nevezett ki "régensségének" utódjául, de tényleges monarcha egészen Franco 1975 novemberében bekövetkezett haláláig nem volt.
Franco Spanyolországa megalakul
Feltehetően, amikor Francisco Franco győztesen került ki a spanyol polgárháborúból, nagyobb hatalommal rendelkezett, mint bármelyik előtte vagy utána lévő spanyol vezető. A spanyol polgárháború végét jelző Madrid elestét követő első négy évben szinte kizárólag rendeletekkel kormányzott. Hitlerrel és Mussolinivel ellentétben, akik fenntartották a parlament látszatát, Franco 1942-ig még csak össze sem hívott egy erősen korlátozott hatáskörű parlamentet.
Becslések szerint Franco nacionalista erői mintegy 420 000 spanyolt öltek meg a spanyol polgárháború alatt és a polgárháború végét közvetlenül követő állami kivégzések során. A becslések a háború befejezése után kivégzett spanyolok számát 35 000-től akár 200 000-ig is saccolják. Továbbá 190 000 spanyol emigrált véglegesen Spanyolországból a spanyol polgárháború következtében. (Sok emigráns a spanyol polgárháború végét követő hónapokban tért vissza. Mintegy 400 000 spanyol menekült érkezett Franciaországba 1939 januárja és márciusa között, de decemberre már csak 140 000-en maradtak Franciaországban).
Az 1950-es évek elejére Francisco Franco Spanyolországa kevésbé lett erőszakos, de a nem kormányzati szakszervezeteket és minden politikai ellenfelet továbbra is elnyomtak, vagy bármilyen eszközzel szigorúan ellenőriztek. Az 1960-as években és az 1970-es évek elején az egyetemi diáklázadásokat erőszakkal elfojtották. Franco hagyományos értékeinek megfelelően a katolikus egyház Spanyolország hivatalos egyháza maradt, és visszaszerezte számos olyan kiváltságát, amelyet a Második Spanyol Köztársaság idején elvesztett.
Gazdasági szempontból a spanyol polgárháború tönkretette a spanyol gazdaságot. A háborút követő években Franco az autarkia gazdaságpolitikájába kezdett, amely szinte minden nemzetközi kereskedelmet elzárt, hogy Spanyolország gazdaságát önellátóvá tegye. A fenyegető csőd, valamint az Egyesült Államok és a Nemzetközi Valutaalap együttes nyomása arra késztette Franco rezsimjét, hogy megnyissa az ország piacát a világ számára. Más semleges európai országokkal ellentétben Spanyolországot kizárták a második világháború utáni Marshall-tervből, majd 1953-ban Dwight Eisenhower amerikai elnök kereskedelmi és katonai szövetséget kötött Franco-val.
Az 1950-es évek elejére Spanyolország elérte a polgárháború előtti ipari termelési szintet, bár a mezőgazdasági termelés csak 1958-ban érte el a háború előtti szintet. A növekedés lassú volt, és az 1950-es évek végén liberálisabb gazdaságpolitikát vezettek be. Egy recesszió után 1959-ben a spanyol gazdaság fellendült, ez a "spanyol csoda" néven ismert gazdasági fellendülés 1974-ig tartott. 1959 és 1973 között Spanyolország volt a világ második leggyorsabban növekvő gazdasága Japán után.
Franco utolsó évei
1969-ben Franco megnevezte utódját, aki váratlan módon nem XIII. Alfonz király fia, Juan volt, hanem Juan fia, Juan Carlos. Juan az alkotmányos monarchia támogatója volt, amely visszaállította volna a parlamentáris demokráciát. Franco úgy érezte, hogy Juan Carlos halála után nagyobb valószínűséggel tartaná fenn a diktatúrát. Franco tévedett; Juan Carlos 1976-ban reformpárti miniszterelnököt nevezett ki, és bátorította a politikai pártok újjáélesztését és a politikai foglyok amnesztiáját. Juan Carlos 1981-ben egy katonai puccskísérletet is megfékezett, amely azzal fenyegetett, hogy megbuktatja Spanyolország születő demokráciáját.
1973 júniusában Franco lemondott a miniszterelnöki tisztségről, és helyére miniszterelnök-helyettest nevezett ki. Carrero Blanco miniszterelnököt hat hónappal később baszk szeparatisták meggyilkolták. Carrero Blanco utódja 1974 elején liberalizáló reformokat ígért, a falangisták nagy bánatára. Franco utolsó éveiben különböző politikai csoportok versengtek azért, hogy Franco halála után ők vezethessék az országot.
1974 júliusában Franco több egészségügyi problémái miatt újból romlott az állapota, és másfél hónapig a későbbi Juan Carlos király töltötte be az államfői tisztséget. Franco egy évvel később ismét megbetegedett, betegségei között Parkinson-kórral. Franco utolsó nyilvános beszédét 1975. október 1-jén tartotta, amelyben a törékeny Francisco Franco arra figyelmeztette a tömeget, hogy "szabadkőműves, baloldali és kommunista összeesküvés van Spanyolország ellen".
Egy korszak vége
Október 30-án Franco kómába esett, és mesterséges lélegeztetőgépre kapcsolták. Családja 1975. november 20-án beleegyezett, hogy az életfenntartó gépeket kikapcsolják. Amint Franco halálhíre nyilvánosságra került, a kormány harminc napos hivatalos nemzeti gyászt hirdetett. Juan Carlost november 22-én kiáltották ki királlyá. Carlos Arias Navarro miniszterelnök megpróbálta folytatni a francoista politikát, de Juan Carlos király 1976. július 1-jén lemondásra kényszerítette. Arias Navarro helyére új miniszterelnök került, aki hajlandóbb volt a politikai reformok bevezetésére.
Sok európai kormány nem küldött magas rangú képviselőket Franco temetésére, bár az Egyesült Királyság küldött egy képviselőt, és III. Rainier monacói herceg is részt vett a temetésen. Jelen volt még az Egyesült Államok alelnöke, Bolívia és Chile diktátorai, valamint a Fülöp-szigeteki diktátor felesége, Imelda Marcos. Francót az Elesettek Völgyében (Valle de los Caídos) / Cuelgamuros völgyébe temették el egy olyan emlékműnél, amelyet politikai foglyok kényszermunkájával építettek, feltehetően a spanyol polgárháború összes áldozatának tiszteletére.
Források:
Basque terrorist group ETA disbands after 60 years: https://www.realinstitutoelcano.org/en/commentaries/basque-terrorist-group-eta-disbands-after-60-years/
THE FRANCO DICTATORSHIP: https://historyofspain.es/en/video/the-franco-dictatorship/
Franco's Spain: A Long And Haunting Dictatorship: https://www.barrons.com/news/franco-s-spain-a-long-and-haunting-dictatorship-477390d4
Francisco Franco: https://www.history.com/topics/world-war-ii/francisco-franco
The Asturias revolt, 1934 - Sam Lowry: https://libcom.org/article/asturias-revolt-1934-sam-lowry
Jul 18, 1936 CE: Spanish Civil War: https://education.nationalgeographic.org/resource/spanish-civil-war/
Spanish Civil War breaks out: https://www.history.com/this-day-in-history/spanish-civil-war-breaks-out
Francisco Franco: The Rise of the Generalisimo: https://www.youtube.com/watch?v=dAS1LmvAS9U
Franco - Spain's Nationalist Dictator Documentary: https://www.youtube.com/watch?v=3Rg73w2jk0k
Spain's lauded transition to democracy under fire: https://www.ft.com/content/73fcf59e-7eeb-11e4-b83e-00144feabdc0
